Századok – 2015
2015 / 4. szám - FIGYELŐ - Kovács László: Kísérletek a kárpát-medencei 10-11. századi magyar sír-, szórvány- és kincsleletek teljességre törekvő kiadására: leletkataszter, korpusz
LELETKATASZTER, KORPUSZ 1011 Dienes István által 1970-ben felsorolt, többségében régebbi 53 lelőhely93 egyike sem szerepel ebben a munkában.94 Bár a rövidebb ideig használt, kis sírszámú szállási temetőkben és azok minőségi leletanyagában Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdagabb, Hajdú-Bihar inkább a hosszabb ideig működtetett, nagyobb sírszámú, és nem átlagos leletanyagú falusi temetőkkel büszkélkedhet. Ehhez az állításhoz M. Nepper úgy járult hozzá, hogy a lelőhelyek minél teljesebb feltárására törekedve sikerült két különleges temetőt is megásnia. Az egyik, az 1983-85 között kutatott sárrétudvar-hízóföldi 262 síros falusi temető (14) a 10. századból való volt, amit a férfiak köréből kilenc részleges lovas temetkezés, egy-egy szablyás és baltás, valamint számos különféle összeállítású íjászfelszereléses, lószerszámos, gyakran ékszeres sír tanúsított. A nők ruháját nemesfém veretek ékítették, s a legkülönfélébb díszeiket: hajfonatkorongokat, gyöngysorokat, fülbevalókat, gyűrűket, karpereceket is velük temették,95 így a gondos megfigyelésük hat esetben is lehetővé tette az öltözékük, sőt a hajviseletük rekonstrukcióját. A temető keltezését egy észak-itáliai dénár, valamint VII. Kónsztantinosz & II. Rómanosz bizánci társcsászár (945-958) két ezüst és egy bronzpénze segítette.96 A másik különleges lelőhely az 1977-82 között 637 sírral teljesen megkutatott püspökladányi (13) 10-11. századi falusi temető volt, amelyben ugyan kiemelkedő gazdagságú sír nem mutatkozott, bár lovas, fegyveres (szablyás, baltás, íjászfelszereléses) és lószerszámos férfiak temetkezései előkerültek, éspedig a 10. századi temetőrész középrészén talán egykor állhatott áldozati helyet körülvéve. A nőket általában egyszerű köznépi ékszerekkel temették el, ezeknek az elképzelhető teljes formagazdagsága előkerült, két gyermeksírból pedig apró bizánci kereszt is napvilágot látott. A temető 11. századi működését az I. István és I. László uralkodása között kibocsátott 49 dénár tanúsította.97 Éles különbség volt tehát a két említett temető használati ideje és a fenntartó faluközösségének mellékletadási elvárásai vagy lehetőségei lom, 17. Ismeretlen lelőhely (Báránd-Belterület). A szerző a maga terepmunkái közé felvette Sőregi János 1939-es leletmentését (5), és két olyan lelőhelyet is, ahonnan a Déri Múzeumba került ugyan anyag, de a helyszínelés meghiúsult (10,11), továbbá egy csak közlésre átengedett, ismeretlen lelőhelyű leletegyüttest (17). 93 Dienes István 1970, 16-17 (41. jegyz.). 94 A kötet elején a társszerkesztők felvázolták a megyei leletanyag kiadásának jövőjét:....a megyében folyamatos volt a régészeti megfigyelés, s ez olyan hatalmas emlékanyagot eredményezett, hogy közreadása szétfeszítette volna egy megyei kötet kereteit. Kapóra jött tehát azon természetes munkamegosztás, hogy a korábbi feltárások és a saját ásatásai közlését Mesterházy Károly vállalta magára — hisszük, hogy ez lesz a megyei következő kötet —, s a továbbiakban bizonyára remélhető lesz, hogy Fodor István is jelentkezik a maga [hajdúdorogi] kutatásainak bemutatásával, Kovács László pedig a Dienes István által megkezdett magyarhomorog-kónyadombi temető monográfiájával.”: Kovács László-Révész László: Bevezetés. In: M. Nepper Ibolya 2002, I: 11. 96 Az itt bemutathatatlan leletanyagból különlegessége miatt mégsem lehet említetlenül hagyni egy áttört pengéjű gyújtónyílhegyet (214.), egy ezüst- és két bronzberakásos kengyelpárat (41., ill. 126., 258.), egy egyenes szájvasú, ún. besenyő zablát (24.), valamint egy filigránnal és granulációval díszített félhold alakú bizánci arany fulbevalópárt (136.), egy granulációs díszű ezüstcsüngőt belefoglalt római gemmával (115.), egy öntött bronz kétrészes bizánci ereklyetartó keresztet (199.) és a hét sírheli szebbnél szebb hajfonatkorong(pár) közül a legérdekesebbet: egy lovasfigurás áttört bronzpéldányt (83.). 96 Vö. M. Nepper Ibolya 2002, I: 358-359. 97 Vö. M. Nepper Ibolya 2002, I: 221-221.
