Századok – 2015

2015 / 4. szám - FIGYELŐ - Kovács László: Kísérletek a kárpát-medencei 10-11. századi magyar sír-, szórvány- és kincsleletek teljességre törekvő kiadására: leletkataszter, korpusz

994 KOVÁCS LÁSZLÓ tekintést,25 majd Saltzer Ernő (Durango/Mexikó, 1912 - Bp., 2003) közgazdász, érmegyűjtő és numizmatikus szakértő készített részletes leletjegyzéket.26 En­nek első másfélszáz évi anyagához én mellékeltem megjegyzéseket és hibajegy­zéket,27 s az általam összegyűjtött és tárgyalt leletek adatait táblázatos formá­ban is bemutattam.28 2. A honfoglalás és kora Árpád-kori korpuszsorozatok története és kötetei A leletkataszter 1962. évi megjelenését és az említett ismertetését követő­en, a korszak legmozgékonyabb ásatója és a feltárásai folyamatos publikálója, a régi ásatási helyszínek módszeres hitelesítője, az MNM Középkori Osztályán az elkülönített honfoglalás kori gyűjtemény revízióval kísért rendezője,29 vagyis a korszak régészeti kutatásának vezetőjévé vált Dienes István fejében nem vélet­lenül formálódott egyre határozottabban a leletkataszteri gyűjtésre támaszko­dó leletkorpusz elkészítésének szükségessége,30 amire egy 1964-ben elmondott szokatlanul terjedelmes előadásának31 befejezésében már utalt, ugyanis miután megfogalmazta a honfoglalás kori kutatás legfontosabb régészeti és történeti feladatait, a felsorolást azzal zárta, hogy a „feldolgozások terén mindenekelőtt a teljes honfoglalás- és Árpád-kori anyag részletező közlése; a temetők és korai településeink együttes feltérképezése” szükséges.32 Mindenesetre a rendelkezé-25 István Gedai: Fremde Münzen im Karpatenbecken aus den 11-13. Jahrhunderten. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 21 (1969) 105-148. 26 Saltzer Ernő: A történelmi Magyarország területén fellelt 156 Árpádházi éremkincslelet összefüggő áttekintése. Budapest 1996. 27 Kovács László: Megjegyzések Saltzer Ernő kincskataszterének korai, 1000-1141 közötti kel­tezésű leletekre vonatkozó címszavaihoz. Numizmatikai Közlöny 104-105 (2005-2006) 31-56. 28 László Kovács: Die zwischen 1000 und 1141 verborgenen Hortfunde des Karpatenbeckens. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 59 (2008) 429-455. 29 Dienes 1957 áprilisában került az MNM Középkori Osztályára és 1962-ig „végzett a gyűjte­mény rendezésével: szétválogatta a korábbi évtizedek hányódásai során összekeveredett leletegyütte­seket, elvégezte számos műtárgy azonosítását, a fennmaradt ismeretlen vagy azonosíthatatlan lelőhelyű tárgyakat pedig újra leltározta. A honfoglalás kori gyűjtemény ma is az általa bevezetett rend szerint ta­lálható a raktárban.”: Révész László 2002,117 (7. jegyzet). Dienes ezzel biztosította a legnagyobb 10. szá­zadi gyűjtemény felhasználhatóságát a későbbi korpuszmunkálatok számára. Itt jegyzem meg, hogy a gyűjtemény végső rendezéséhez Dienes tervezte és rendezte meg az egymásba illő dobozok sorozatait, s a tárgyak dobozolását, belső cédulázását és külső feliratait az ő vezetésével három ötödéves régész mu­­zeológiai gyakornoka: Bálint Csanád, Kovács László és Pálóczi Horváth András készítette az 1965- 66. tanév első félévében. 30 Erre utalt vissza 1969-ben, amikor így írt: „Leletkataszterünk megjelentetése is azt a célt szolgálta, hogy a további kutatómunkának a feltételeit biztosítsuk, és egy olyan részletes leletközlő sorozatnak az alapját teremtsük meg vele, amely forrásértékű anyagot szolgáltatna a teljességre tö­rekvő történeti összegzések számára.”: Dienes István: [Opponensi észrevételek Bartha Antal: A régé­szet és a történettudomány kérdései címen 1969. június 16-án elhangzott javaslatához). MTA Filozó­fiai és Történettudományi [II.] Osztályának Közleményei 18 (1969) 249. 31 Ez volt Dienes nagyszabású programadósa, azaz László Gyula: A honfoglaló magyar nép éle­te. Budapest 1944. c. könyvéig „visszatekintő nagyszabású kritikai kutatástörténete, amely a jövő feladatainak felvázolásában csúcsosodik ki. Voltaképpen egy 1964. évi szegedi előadásról van szó, [amelyet Dienes] az önmaga által talán legtöbbre tartott munkájának” tekintett: Bóna István: Dienes István a honfoglalás kor régésze (1929-1995). Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 31 (1996) 272. 32 Dienes István 1969, 250 (30. jegyzet). Itt utalás nélkül idézte a „Szegedi Tudományegyetem és Múzeum közös rendezésében tartott régészeti tudományos ülésszakon 1964. október 23-án el-

Next

/
Thumbnails
Contents