Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Frojimovics Kinga: Egy embermentő példája? Id. Antall József és a lengyelországi zsidó menekültek Magyarországon a második világháború idején IV/931
ID. ANTALL JÓZSEF ÉS A LENGYELORSZÁGI ZSIDÓ MENEKÜLTEK...955 A Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság által Keresztes-Fischer belügyminiszternek küldött feljegyzés előlapján a következő áll: „A kegyelmes úr [azaz Keresztes-Fischer, F.K.] szóbeli utasítása értelmében a felsorolt zsidó lengyelek nem toloncolhatók ki a határon, hanem a garanyi táborba internálandók.”111 A KEOKH nyilvántartása szerint all zsidó 1942. október 23-án a Rumbach utcai intemálótáborban tartózkodott.112 1942. november 14-én aztán egy Batizfalvy Nándor által írt Pro Domoból az derül ki, e menekültek ügyében Siménfalvy és Pásztóy referált Keresztes-Fischemél, aki úgy döntött, hogy Gyurko Wladimimé, Gyurko Ludowika és Guszlovits Stefan (István), akiket a garanyi intemálótáborba kell elhelyezni, a többi nyolc embert el kell távolítani Lengyelországba, azaz ki kell őket toloncolni.113 Néhány nap múlva azonban a belügymniszter megváltoztatta véleményét, és arról intézkedett, hogy az összes elfogott lengyelországi zsidót internálni kell, egyiküket sem lehet kitoloncolni.114 * Deportálásuk végül elmaradt, a belügyminiszter utasítása értelmében mindannyian a ricsei intemálótáborba kerültek.116 Ami azonban a lengyel menekültek kontextusában számunkra érdekes, az az, hogy a deportálásra összegyűjtöttek csoportjában összesen nyolcán (Banachné, Fischmanék, Goldreichék, Halberstein, Kirschner és Pawlik) olyan Lengyelországból menekült zsidók voltak, akik először a Magyar-Lengyel Menkültügyi Bizotsághoz fordultak segítségért, és akiket ez a Bizottság, és Antall József a KEOKH nyomására nem védett meg, hanem kiszolgáltatta őket a deportálás veszélyének. Ez az ügy két szempontból is kiemelkedően fontos. Egyrészt világosan rámutat arra, hogy a Lengyelországból menekült lengyelek és az ugyanonnan érkezett zsidók ügye a magyar legfelsőbb politikai és társadalmi körök szemében egyértelműen elkülönült egymástól. Egyetlen ponton érintkezett csupán, 1939 őszén, amikor a menekülő lengyel hadseregben és a katonákkal érkező civilek között zsidók is voltak. Ókét a magyar politikai elit, a KEOKH vezetőinek akarata ellenére egyként befogadta és segítette. Ez a menedékjog azonban nem vonatkozott azokra a zsidókra, akik 1939 ősze után érkeztek az országba abban a hiszemben, hogy Magyarország a „lengyelek menedéke”. E menekülteket Antall József kifejezetten veszélyesnek tartotta, olyanoknak, akiknek befogadása az egész lengyel-akciót veszélyezteti. Az ügy abból a szempontból sem lényegtelen, hogy a lengyel menekültek segélyezésében talán legtöbbet tevő két embert, id. Antall Józsefet és Szapáry Erzsébet grófnőt a Yad Vashem a „Világ jámbora / igaza” (Righteous Among the Nations) kitüntetéssel illette, Antalit 1989-ben, Szapáryt 1998-ban. E kitüntetést olyanok kapják, akik a Holocaust éveiben anyagi ellenszolgáltatást nem várva, életük kockáztatásával zsidó életeket mentettek. Kétségtelen, hogy mind Antall Józsefnek, mind Szapáry Erzsébetnek sok-sok zsidó köszönheti az életét, legalábbis Magyarország német megszállásáig. Olyan zsidók, akik több 111 MNL OL, K 491, 2. cs Pro Memoria a belügyminiszterhez, 1942. október 14. 112 MNL OL, K 491, 2. cs A KEOKH felirata a belügyminiszternek, 1942. október 23. 113 MNL OL, K 491, 2. cs KEOKH Pro Domo, 1942. november 14. 114 MNL OL, K 491, 2. cs. KEOKH Pro Domo, 1942. november 23. 116 MNL OL, K 491, 2. cs Siménfalvy Sándor Pro Domoja a belügyminiszterhez, 1942. október 28.
