Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Frojimovics Kinga: Egy embermentő példája? Id. Antall József és a lengyelországi zsidó menekültek Magyarországon a második világháború idején IV/931
A határról a menekülteket az Ungvár-Csap-Miskolc és a Munkács- vagy Beregszász-Csap-Debrecen útvonalon szállították az ország belsőbb területeire. A menekülteket Csapon osztották szét, a vasúti szállításról és az őrségről a hadseregnek, pontosabban a VIII. hadtestparancsnokságnak kellett gondoskodni.17 A magyar lakosság sokszor étellel és cigarettával várta az érkező lengyeleket: a határról az ország különböző részeire vasúton szállított menekültek elé kimentek a pályaudvarokra fogadni őket. így volt ez többek között Miskolcon és Sátoraljaújhelyen, amelyről a sajtó is részletesen beszámolt.18 A szakirodalom nem egységes a menekültek számát illetően. A Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője, Antall József, 1946-ban már mint újjáépítési miniszter, könyvet írt a második világháború idején Magyarországra érkezett lengyel menekültekről. Antall szerint Magyarország területén a második világháború alatt mintegy 140 ezer lengyel menekült vonult át.19 Ezt a létszámot a lengyel kutatók nem fogadják el. Witold Bieganski hadtörténész szerint összesen mintegy 40 ezer katona és 15 ezer civil élt menekültként Magyarországon, közülük 1940 júniusig, tehát az evakuáció első szakaszában 21 ezer katona és több ezer civil távozott nyugatra. A későbbi evakuáció során létszámuk tovább csökkent, és Bieganski szerint 1944 teléig összesen 6 ezer katona és 3500 civil maradt az országban. Nagyjából ezeket a számadatokat adja meg Maciej Kozminski is.20 A Magyar Vöröskereszt és a Honvédelmi Minisztérium forrásaiban szereplő számadatok a lengyel történészeket támasztják alá. A Magyar Vöröskeresztnek a családtagok közötti kapcsolattartás céljából készített nyilvántartásában 17 ezer polgári és 40 ezer katonai lengyel menekült szerepel.21 A Honvédelmi Minisztérium fennmaradt forrásanyaga szerint pedig 1939 októbere és 1944 eleje között a következőképpen alakult a Magyarországon tartózkodó lengyel katonai és polgári menekültek száma: 1. táblázat - Lengyel menekültek Magyarországon 1939 ősze és 1944 eleje között22 ID. ANTALL JÓZSEF ÉS A LENGYELORSZÁGI ZSIDÓ MENEKÜLTEK... 935 Dátum Menekültek száma 1939. október 11. 40382 katona és civil 1939. december 1. 31004 katona és civil 1940. iúlius 1. 11749 katona és civil 1940. szeptember 1. 6402 katona és civil 17 Lagzi István-. Adalékok a lengyel katonai és polgári menekültek Borsod, Abaúj, Zemplén megyébe érkezésének történetéhez (1939 szeptember-október). Borsodi Levéltári Évkönyv I. 1977. 176. 18 Lagzi István: Magyar segítség a lengyel menekülteknek 1939 őszén, a visszaemlékezések tükrében. Tiszatáj 1976:12. 73-74. 19 Antall J.: Lengyel menekültek Magyarországon i. m. 5. 20 Godó A.-. Magyar-lengyel kapcsolatok i. m. 112. 21 Antall J.: Lengyel menekültek Magyarországon i. m. 34. A Magyar Vöröskereszt megmaradt iratanyagában lengyel menekültekre vonatkozó forrásokat, többek között internáltak listáit, lengyel menekültek kérvényeit 1.: MNL OL, P 1362 Magyar Vöröskereszt iratai 1-2 cs. 22 Godó A.: Magyar-lengyel kapcsolatok i. m. 113.