Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Balogh Margit: Az 1971. szeptember 9-ei magyar-szentszéki megállapodás. Mindszenty József bíboros érsek távozása Magyarországról IV/875
888 BALOGH MARGIT kormány által kért garanciát, a megállapodás parafálható. A megoldás meggyorsítása érdekében másnapra, május 5-ére a Szentszék megbízottai írásban is elkészítették tervezetüket. Az első tárgyalási nap ezután a Villot-záradék feloldásáról folyt. Azt a Szentszék kész volt ellenszolgáltatás nélkül megtenni és ezzel életbe léptetni az 1957. évi dekrétumok hatálytalanítását, „ha a Kormány az 1957. évi 22. tvr. gyakorlatában olyan »könnyítéseket« vezet be, amely a Szentszék számára e lépést lehetővé teszi.”33 Láthattuk, a magyar politikusok részéről már e nélkül is megvolt a hajlandóság erre a gesztusra. A sorrendiséget meglepő módon nem tették presztízskérdéssé, talán mert az 1971. évi parlamenti választások már április 25-én lezajlottak, azaz nem volt aktuális tétje a kiközösítés visszavonásának, ráadásul a három „feketebárányt” ismét képviselővé választották. A vázolt tartalom azonban Cheliék szerint távol állt attól a minimumtól, amit a Szentszék kért, hogy megtehesse és igazolhassa a záradék feloldását. Minimumként pedig nem igényeltek többet, minthogy a városi, járási és megyei székhelyek plébánosi és szemináriumi tanárok kinevezéséhez ne legyen szükség állami hozzájárulásra. Legelőbb — megelőzve a papképviselők kiközösítésének feloldását — ezen a téren történt elmozdulás. Bár a látszatra mindvégig ügyelve, hogy a kétoldalú megállapodás független a szentszéki tárgyalásoktól, valójában mégis azokkal összefüggésben 1971. május 21-én a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Magyar Katolikus Püspöki Kar — valamint ugyanekkor a református és az evangélikus egyház, május 25-én pedig az izraelita felekezet — között megállapodás született az 1957. évi 22. számú törvényerejű rendelet értelmében az egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulás módozatainak szabályozásáról.34 Mivel a legnagyobb egyházak mind aláírták a megállapodást, ez azt a benyomást keltette, mintha az egyoldalú állami intézkedést valamilyen „társadalmi fejlődés eredményeként” váltották volna fel a kétoldalú szerződések, holott a mozgástér csekély volt, ahogy a módosítások mértéke is. A katolikus egyház esetében bizonyos ponton a Szentszék minimális kérései alá ment. Azt ugyanis, hogy a szemináriumi tanárok kinevezését ne kössék állami hozzájáruláshoz, nem tartalmazza. Ettől csak a hittudományi akadémiai és teológiai rektorok, dékánok és a középiskolai igazgatók, valamint a városi és járási plébánosok mentesültek, esetükben elegendő lett a bejelentés. A reformnak nemigen nevezhető új szabályozással egyszerűsödött az alkotmányra teendő eskütételi rend: míg korábban egy papnak minden változás esetén esküt kellett tenni, ezentúl csak akkor, ha magasabb beosztásba került. Megjegyezzük: az 1971. június 2-án kihirdetett 23/1971-es kormányrendelet, miközben jogszabállyá emelte ezeket a kétoldalú megállapodásokat, az azokon kívül rekedt egyházak és felekezetek — mint például az unitárius, baptista, metodista, adventista egyház vagy a Szabadegyházak Tanácsához tartozó kisegyházak — eseté33 Uo. 9. föl. 34 A megállapodások teljes szövegét lásd Balogh Margit-Gergely Jenő: Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790-2005. II. kötet. História-MTA Történettudományi Intézete, Bp., 2005. 1111-1117.
