Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A Vasgárda születése IV/845

869 intranzigens nemzeti vallást képviselik, állami életünk legfontosabb alapját”.140 És magára az államra is halálos veszély leselkedett. Szeptember derekán a délbesszarábiai Tatarbunaron olyan felkelés tört ki, amelynek során meghirdették a szovjet hatalmat. A felkelést persze lever­ték, de komoly jelzés volt Szovjetoroszország részéről, hogy nem mondott le a Dnyeszter-Prut közéről. Nem kétséges, hogy Mofa felmentésében ez is szerepet játszhatott. Codreanunak pedig meg kellett mutatnia, hogy jobban tud célozni, ha az élen akar maradni. Október derekán egyik bebörtönzött diák a börtön­igazgatónak jelenteni akarta, hogy mi készül, de nem álltak szóba vele.141 Egy hét múlva — október 25-én — Codreanu lelőtte a rendőrfőnököt, két beosztott­ját pedig megsebesítette, éppen amikor egyik diák pere után elhagyták a bíró­ság épületét. A kihallgatáson úgy nyilatkozott Codreanu — aki egyébként a pe­res diák ügyét ügyvédként képviselte —, hogy önvédelemből cselekedett így, mert bántalmazták.142 Vaida Voevodnak, a Maniu kormány belügyminiszter­ének viszont azt mesélte, hogy miután a tárgyalóteremben egymást kölcsönö­sen megfenyegették, amikor kijöttek, és a rendőrfőnök vele szemben megállt, „az volt az érzésem, hogy a revolveréért nyúl, mivel nekem a kezemben volt, előrántottam”, Manciu futni kezdett, én pedig lőttem, és eltaláltam. De biztos vagyok, ha nem lövöm le, akkor megölt volna.”143 Első életrajza szerint a bíró­ság épülete előtt tanácskozott társaival, amikor a rendőrfőnök beosztottjaival mint vérszomjas farkas akarta magát rávetni, de a golyó megállította.144 A jogos önvédelem változata él a légionárius hagyományban, sőt még a mozgalmat megtagadó egykori légionáriusok is vallják ezt.145 Abban viszont megoszlanak a vélemények, hogy mikor történt az eset: a tárgyalás előtt, alatt vagy után, és mi váltotta ki a gyilkos tettet. Van olyan történet, mely szerint a rendőrfőnök mi­helyt meglátta Codreanut rávetette magát,146 és szembe is köpte.147 A rendőrorvosi jelentés szerint a golyó balról jobbra hatolt át a koponyán, és a ha­lálos lövés hátulról érte az áldozatot.148 Van, aki ezt tekinti hitelesnek,149 mert erre is van tanú.150 Bár miért ne találtak volna? S a laikus azt sem érti, hogy ha balról hatolt be a lövedék, akkor hogy jöhetett hátulról? Talán még abban is le­het igazság, hogy Codreanu — mint vallotta — nem előre megfontolt szándék­ból követte el a gyilkosságot, hanem hirtelen felindulásból, mert már évek óta revolverrel járt, és azt bizton elhatározta, hogy ha megtámadják, védekezik.151 Amikor a kihallgatás során szembesítették a két rendőrrel, akkor az eredmény A VASGÁRDA SZÜLETÉSE 140 Totalitarismul, I. 430-431. 141 Totalitarismul, I. 438., 447. 142 Procesele I. 49. 143 Arhivele Nationale, Sibiu, Fond Vaida Voevod, 21. nr. Caietul 1. 35. 144 Georgescu: Un om, 29. 145 Doru Popovici - Mircea Popa: Falimentul verde. Buc. 2000. 30. 146 Paul Guiraud: Codréanu et la Garde de fér. Colecfia Dacia, h. n. é. n. 20. 147 http://www.scribd.com/doc/61688968/Codreareu-l-homme-de-la-foret-M-Gauvain-1939 (2012 -02-16) 148 Scurtu - Buzatu: Istoria, 157. 149 Zamfirescu: Legiunea, 148. 150 Procesele I. 53. 161 Procesele I. 56.

Next

/
Thumbnails
Contents