Századok – 2014
TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁN - Ormos Mária: A történész dolga IV/835
840 ORMOS MARIA szág és népe erre a sorsra jusson. Paradox módon nem 1943 folyamán vagy 1944 elején voltak ebben vétkesek az ország vezetői, amikor a kormány éppen a háború befejezésén fáradozott, hanem a megelőző jó néhány esztendőben. Hitler és a nemzetiszocialista vezérkar éppen azért tervezte a megszállást, mert Magyarországot már legalább egy éve nem tartotta „baráti” országnak, és attól tartott, hogy a szövetséget is felrúgja. Ezzel a veszéllyel 1943 áprilisától kezdve a magyar vezető politikusoknak is tisztában kellett lenniük. És ha számoltak a veszéllyel, nem csalódtak, mivel Hitler azonnal kidolgoztatta a megszállás operatív tervét. Ezt nem hajtották végre, mivel a Wehrmachtnak súlyos gondjai támadtak a keleti fronton, és váratlanul szembe kellett néznie az olasz „árulással” is. Az olasz átállási kísérlet következtében a veszély tovább nőtt. Észak-Olaszország megszállása és ott a bábállam megszervezése mintegy az előképe volt annak, hogy milyen sorsot szán a nemzetiszocialista vezetés egy olyan országnak, amely ki akar lépni a szövetségből, és be akarja szüntetni az egyébként már teljesen értelmetlenné vált küzdelmet. Budapesten tudni kellett, hogy Mussolinit a németek nem kiszabadították, hanem foglyul ejtették. Mi több, az igencsak jó katonai összeköttetéseknek hála azt is tudni kellett, hogy a megszálló német erők lefegyverezték az olasz hadsereg minden általuk elért egységét, és az egész tömeget táborokba szállították. Az olasz történészek a fogságba hurcolt katonák létszámát 800 ezer, egy millió körül adják meg. Végeredményben mit tettek a németek 1944. március 19-én? Bevonultak, megszállták az országot, vagy egy közös egyetértéssel kialakított játszmát adtak elő? Mindenesetre az biztos, hogy a Wehrmacht bevonult. A kérdés már csak az, hogy miért vonul be egy hadsereg egy idegen országba? Biztosan nem parádézni akar, hanem rá akar kényszeríteni valamit erre az országra. Az adott esetben nem lehet megmondani, hogy március 19-én vagy akár a következő napokban mi volt a pontos cél. A németek elfoglalták a fontos csomópontokat, ahogy ezt minden puccsista, forradalmár és megszálló már az óvodában megtanulja, és lezárták a laktanyákat. Néhány napon át azonban az ország sorsa még bizonytalan maradt. Tudunk a vitákról, amelyeket e kérdésről a Führer vezető német tisztekkel folytatott. Hitler az olasz mintát akarta eredetileg követni, és a magyar kaszárnyákat azzal a céllal záratta le, hogy a honvédség állományát ugyanúgy fogságba hurcolják, mint tették az olasz katonaság esetében. A vezető német katonai személyiségek két érvet hoztak fel a terv ellen. Hangsúlyozták, hogy a fennálló katonai helyzetben szükség van a magyar haderő közreműködésére, illetve hogy az olasz foglyok viszont semmi haszonnal nem járnak, mert alig akad közöttük önkéntes, aki vállalná a további harcot. Nos, kivételesen a katonai álláspont győzött, és a laktanya-zárlatot feloldották. Ezt követően a német hadsereg nem hajtott végre szisztematikus megszállást. Egyelőre megelégedtek azzal, hogy a Titkos Allamrendőrség (Geheime Staatspolizei) illetékes csoportja a prominens németellenes vezető politikusokat sorra letartóztatta, és őket táborokba hurcolták. Megjelent Eichmann is a maga viszonylag kis csapatával, és elkezdődött a szoros, baráti együttműködés
