Századok – 2014
TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁN - Ormos Mária: A történész dolga IV/835
838 ORMOS MÁRIA A cserepeket összeszedve azt láthatjuk, hogy az intézkedő miniszterelnök, a belügyminiszter, az ungvári kormányzói biztos kormánydöntésről tudott. Az akciót a kormány finanszírozta, és a végrehajtásban részt vettek katonai szervek és a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó rendészeti csoportok. Egyébként az érintettek egyike sem beszélt rendészeti kérdésről, hanem a kiutasítás, kiszállítás, evakuálás, kitelepítés, vagy a határon való áttétel szavakat használták. Lehet mondani, hogy e fogalmak végeredményben szinonimák, ám ha azok, ha a szokásos idegen rendészeti akciók egyikéről van szó, úgy azt az illetékes hatóságok maguk megoldják, és nincs szükség hozzá a miniszterelnök, a belügyminiszter, a vezérkari főnök stb. közreműködésére. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon és a nagy világban még sehol sem bonyolítottak le olyan rendészeti eljárást, amely néhány nap leforgása alatt közel 15 ezer ember (vagy több) kitoloncolását jelentette volna. Az már csak feltevés, de a hazai politikai gyakorlat által eléggé megalapozott feltevés, hogy a kormánydöntés aligha születhetett meg a kormányzó tudta és jóváhagyása nélkül. Végeredményben joggal kijelenthető, hogy ha a korszakban használták is egyes helyeken az „idegen rendészeti eljárás” kifejezést, az fedőneve volt valami másnak, miként az Endlösung szóhasználat is fedőnévként működött. Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán milyen sorsra ítélte a magyar fél ezeket az embereket. Egy megoldás nélküli, rosszul elgondolt kalandba bocsátkoztak, vagy tudatosan idézték elő az Endlösungot megalapozó helyzetet? A kérdés megválaszolásában a történész sajnos csak feltevésekkel dolgozhat, mert megbízható „anyag” nem áll rendelkezésére. Tömeges kivégzésre, ami történt, vélhetően nem gondoltak, mert ilyen eljárásra megelőzően nem került sor. A mintát minden bizonnyal a Németországhoz csatolt nyugati lengyel területekről végrehajtott áttelepítés szolgáltatta. A birtokba vételt követően a németek a birodalomba bekebelezett részt meg akarták tisztítani az ottani zsidóktól és a számukra nem kívánatos lengyelektől. Az áttelepítést a Varsói Főkormányzóságba a bevetési csoportok, az Einsatzgruppe-k hajtották végre. Az áttelepített zsidókat szélnek eresztették, mivel ekkor nemcsak koncentrációs tábor nem működött ezen a vidéken, de még gettó sem volt. Ezek az áttelepített zsidók és lengyelek is súlyos helyzetbe kerültek, de lengyel területről lengyel területre érkezve mégis több kapaszkodóval rendelkeztek, mint azok a zsidók, akik csehszlovák környezetből magyarba kerültek, hogy azután Ukrajnában találják magukat. Nem állítható tehát, hogy a tömegmészárlással a magyar felelős tényezők tudatosan számoltak, sejtéseik azonban minden bizonnyal voltak, már csak azért is, mert bizonyos dolgokat viszont feltétlenül tudniuk kellett. Tudták, hogy ezeknek az embereknek deportálásuk helyén nincs lakásuk, nincs állásuk, munkahelyük, következésképpen pénzhez sem tudnak hozzájutni, és ha a magukkal vitt csekély élelem elfogy, éhhalálra vannak ítélve. A helyi lakosság akkor éppen a megszállókkal találta szemben magát, saját életéért aggódott, úgy hogy tőle segítséget a kitelepítettek legfeljebb kivételesen várhattak. A fentiekben a kérdést azért részleteztem, hogy világossá tegyem: egyetlen vagy néhány adatból, egyetlen vagy csak kevés forrásból nem jó építkezni, a többi rendelkezésre álló adatot figyelmen kívül hagyva nem lehet rekonstruálni
