Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Fejérdy András: Matteo Luigi Napolitano: I giusti di Budapest. Il Ruolo dei diplomatici vaticani nella Shoah III/820
Egyed András a budapesti üldözöttek mentésébe egy véletlen találkozás nyomán kapcsolódott be: a nyilasok által deportált nők menetéből egy ismerős hölgy szólította meg, aki megkérte, hogy adja át üdvözletét közös ismerősüknek, Pfleger Albert marista testvérnek. A kérés nyomán Egyed nemcsak a maristákkal lépett kapcsolatba, akik a Hőgyes Endre utcai Champagnat iskolában igen aktív embermentő tevékenységet folytattak, hanem a deportált családjával is. így azután idővel a mentési hálózat aktív és fontos láncszeme lett, amennyiben üzeneteket közvetített, menleveleket kézbesített, és többek között kapcsolatot tartott azzal a rendőrtiszttel, aki biztosította, hogy a Champagnat intézet, a Vakok Intézete és a Szent Szív Zárda előtt egy fegyveres rendőr védje ezeket a zsidók mentésében fontos szerepet játszó házakat a folytonos nyilas betörések és elhurcolások ellen.f Hetényi Varga Károly. Akiket üldöztek az igazságért. Papi sorsok a horogkereszt és nyilaskereszt árnyékában. Ecclesia, Bp., 1985. 150-157.) Joggal merül fel ugyanakkor a kérdés: milyen források alapján igazolható a kötetben bemutatott „diplomáciai hálózat” léte és vertikális kiterjedése. Hogyan lehet bizonyítani, hogy nem csupán epizód-szerű, egyéni kezdeményezésen alapuló tevékenységgel állunk szembe, hanem olyan szervezett hálózattal, amely szervesen kapcsolódott az egyházi hierarchiához, végső soron pedig a pápa és az Államtitkárság irányelvei szerint járt el. (22.) Az embermentő tevékenység a legális és illegális tevékenység határmezsgyéjén mozgott. Ebben a szürkezónában márpedig szükségszerűen a szóbeliség élvezett előnyt az írásbeliséggel szemben. A hálózat mindenekelőtt személyes, bizalmi kapcsolatokra épült és konspirativ jelleggel működött, hogy védje egyik oldalon a mentésben résztvevőket, másik oldalon pedig a menekülőket. Mindenki csak annyi információval rendelkezett, amennyi feladatának elvégzéséhez elengedhetetlen volt. Az említett Egyed András beszámolója jól példázza, hogy bár szoros kapcsolatban állt a marista testvérekkel, nem volt tudatában annak, hogy azok többek között katonaszökevényeket is bujtatnak. Ahogy a piarista atya fogalmazott: „tanácsosabb volt nem kutatni, mit és miért kérnek valamit az embertől barátai.”! Uo. 160.) Mons. Gennaro Verolinonak a kötetben felhasznált irathagyatéka ugyancsak alátámasztja, hogy a hivatalos jellegű, egykorú levéltári dokumentumok igen ritkák az embermentő tevékenységgel kapcsolatban. Ezek kizárólag a budapesti apostoli nunciatúra hivatalos működésére vonatkoznak. Ilyen mindenekelőtt a Vatikáni Államtitkársággal folytatott — az Actes et documents de Saint-Siége relatifs a la seconde guerre mondiale 12 kötetében jórészt már közzé tett (de a történészek által viszonylag kevéssé használt) — Napolitano által bőségesen idézett levelezés. Ide tartoznak továbbá a magyar hatóságokkal létrejött találkozókról készült emlékeztetők, mint például Angelo Rótta nuncius és Gennaro Verolino üdítőre Szálasival 1944. október 21-én folytatott tárgyalása, amelynek egyik központi témája a zsidók deportálásának leállítását célzó vatikáni intervenció. (122-126.) Ide sorolhatjuk végül a magyar kormányokhoz intézett hivatalos nyilatkozatokat, tiltakozó jegyzékeket. A zsidók mentését célzó hálózat létéről és működéséről szóló dokumentumok ugyanakkor kivétel nélkül az események után készültek. A legkorábbi összefüggő, Azione diplomatica della Nunziatura di Budapest in favore degli ebrei címet viselő dokumentum 1945 októberében készült, minden bizonnyal Angelo Rótta megbízásából. (182) Verolino későbbi, különböző alkalmakból összeállított visszaemlékezései közül az egyik legjelentősebb a Bokor Péter által 1978-ban vele készített francia nyelvű interjú, illetve az arról készült feljegyzés. A kötetben idézett dokumentumot a szerző a főszövegben tévesen Verolinonak az interjúhoz készített feljegyzésének tekinti, és úgy tudja, hogy a tervezett dokumentumfilm, amelyhez az interjút felvették, végül nem készült el (89). A lábjegyzetekben ennél pontosabb leírást ad a feljegyzésről, amennyiben annak készítőjeként Bokor Pétert jelöli meg, de téved, amikor úgy véli, létezéséről csak a Verolino-archívumból szerezhetünk tudomást. Az interjú ugyanis — legalábbis részben — 1981 óta ismert Magyarországon. Bokor Péter — Hanák Gáborral közösen — a Századunk tévésorozat keretében elkészítette az 1944-es évről szóló „Végjáték a Duna mentén” c. epizódokat, és annak negyedik, „Eichmann Budapesten” címet viselő részében használta fel a Verolino-interjút.( vö. Vígh Károly. Végjáték a Duna mentén. A Századunk új sorozatáról. Filmvilág 1981/5. 54-56.) A magyar televízióban 1981. március 18-án vetített filmben szereplő interjú átiratát a rendező később, 1982-ben írásban is közzé tetted Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. RTV-Minerva-Kossuth, Bp., 1982. 115-125.), sőt utóbb részben angol nyelven is publikálta. (Verolino, Gennaro: The darkest year. Conversation with archbishop Gennaro Verolino on the Siege of Budapest. Reporter Péter Bokor. Hungarian Quarterly 136. (1994) 82-89.) (Az interjú teljes szövegét az OSZK Történelmi Interjúk 822 TÖRTÉNETI IRODALOM
