Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Katkó Márton Áron: Cecília Cárja: Románii greco-catolici Si episcopia de Hajdúdorogh (1912) Contributíi documentare III/808
810 TÖRTÉNETI IRODALOM katolikus hívek voltak, mégis ebben az ügyben a Hitterjesztési Kongregáció prefektusa, Girolamo Gotti bíboros szava volt a döntő, aki Firczákot nem tartotta Ortinskyval szemben elfogulatlannak, ráadásul az amerikai hívek szétválasztását amúgy sem tartotta támogatandónak. Az amerikai hívek kérdésének rendezéséréről végül a magyar kormányzat is lemondott, az ügyet 1911 végétől már nem is említik a levelezésekben. A kötet szerzője bevezető tanulmányában megemlíti, hogy a magyar püspökkari konferencia 1911. november 9-i döntését az ügyben a kormányzat nem várta be, hanem az új püspökség területének kijelölését valamint a liturgikus nyelv kérdését a maga kebelében óhajtotta rendezni. A jelzett iratban Aerenthal megemlíti, hogy a magyar kormányzat milyen nagy súlyt helyez egy új magyarországi püspökség felállítására. Az ügy konkrét részletei kapcsán kiemel egy korábban bemutatott emlékiratot, amiről már Johann von Schönburg-Hartenstein osztrák- magyar vatikáni nagykövetnek is volt szerencséje beszámolni. A nevezett emlékirat viszont még bőven a püspökkari munkálat előtt készült, sőt arról, valamint az azzal együtt készült amerikai püspökségre vonatkozó emlékiratról Merry del Val és Alessandro Bavona levelezésében is többször esik szó. A nevezett emlékiratokat pedig Lippay Bertalan mutatta be még 1911 március-április fordulója táján. Ráadásul azoknak szerzője nem is a kormányzat valamely szereplője, hanem Melles Emil budapesti apát-plébános volt. A magyarajkú görög katolikusokra vonatkozóan már ekkor jelezte a kormányzat a tervezett új egyházmegye hozzávetőleges kiterjedését, valamint azt is, hogy liturgikus nyelve az ógörög lenne. Ez utóbbival kapcsolatban pedig már a a püspökkari konferencia előtt, 1911 szeptemberében jelezte Merry del Val, hogy mindenképpen garanciát kérnek a kormánytól. Az 1911. november 9-i püspökkari konferencián ismertették a magyarországi püspökökkel az új egyházmegye felállításának tervét és az erre vonatkozó előterjesztést a hónap végén juttatták el a bécsi nunciushoz. Habár a nevezett előterjesztés taxatíve nem sorolja fel az átcsatolandó plébániákat, ám már jelzi, hogy azok mely egyházmegyékből hasíttatnának ki, külön kiemelve a székelyföldi vikáriátust, valamint megadja a tervezett püspökség várható lélekszámút is. Ez utóbbi irat azért is érdekes, hiszen az új egyházmegye területi kiterjedését véglegesítő 1912. február 8-9-i püspökkari konferenciát követő román tiltakozások egyik alapvető érve volt, hogy novemberben még szóba sem került egyházmegyéik megcsonkítása. Ez utóbbi, főleg Demetriu Radu nagyváradi püspök által hangoztatott érvet Francesco Rossi Stockalper üdítőre nem fogadta el. Ezt követően mind a román főpapok, mind az egyes érintett egyházközségek elárasztották tiltakozó irataikkal a Szentszéket és a bécsi nunciatúrát 1912-1913-ban, különösen az alapító bulla kihirdetése után. A tiltakozások, ha lanyhuló intenzitással is, a Világháború alatt is folytatódtak. A szerző által szép számmal idézett iratok közül a miniszterelnökségen a román főpapok 1912. augusztusi 29-i, Scapinelli nunciushoz intézett előterjesztése található meg. A témába vágó szakirodalom már többször is megemlítette, hogy a román tiltakozások támogatására maga Ferenc Ferdinánd trónörökös is igyekezett latba vetni befolyását. Sikerült Nagl bécsi érseket megnyerni, hogy interveniáljon a románok érdekében 1912. áprilisában, ám ez nem járt sikerrel. Az egyházmegye megalapítását követően a trónörökös arra is kísérletet tett, hogy a románokat ért sérelmeket számukra is elfogadható püspök kinevezésével igyekezzen enyhíteni, így a kormány által patronált Miklósy István helyett Hadzsega Gyulát ajánlotta Róma figyelmébe. Hadzsega mellett szólt román nyelvismerete, valamint az, hogy a román egyházi vezetőkkel is jó viszonyt ápolt, továbbá Miklósyval szemben rendelkezett felsőbb végzettséggel is. Igaz, a Vatikán némi óvatossággal fogadta Miklósy jelölését, ám Hadzsega személyétől mereven elzárkózott. Részben nehéz természete miatt nem tartották alkalmasnak, másrészt Andor György miniszteri tanácsos információi szerint, a püspökség felállítását is ellenezte. Az egyházmegye megalapítása elleni román és románbarát érvekre vonatkozó iratok azért is érdekesek, mert 1912 elejétől kezdve a miniszterelnökségen található iratok már az egyházmegye felállítása körüli adminisztratív kérdésekkel foglalkoznak, mint a szükséges garanciák megadása, vagy az alapító bulla szerkesztése. A román tiltakozások természetesen magukban hordozták az új egyházmegye területi revíziójának szükségességét is, olyannyira, hogy már az egyházmegye megalapítása előtt napirendre került a kérdés. 1912. március 19-én Schönburg vatikáni nagykövet beszámolt Bertchold külügyminiszternek Scapinellivel bécsi nunciussal folytatott tárgyalásairól. Scapinelli megnevezett 13 olyan szatmári plébániát, amelyeket nemzetiségi viszonyaik miatt célszerűnek tartott megtartani anyaegyházmegyéjükben. Tegyük hozzá, hogy az említett román tiltakozások ezekben az egyházközségekben voltak a leghevesebbek. A magyar kormány Scapinelli kérésére pozitívan reagált,
