Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Szilágyi Adrienn: Fónagy Zoltán: A nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. Adattár I-II. III/811
ám ezek az egyházközségek végül mégiscsak szerepeltek az új egyházmegye alapító bullájában. Scapinelli az érintett plébániákról vélhetően Radu nagyváradi püspöktől szerzett tudomást. A püspök 1912 elején készített a szóban forgó plébániákról egy rövid kimutatást az 1880-as és az 1900-as népszámlálások alapján. Két héttel később Scapinelli már egy igen terjedelmes beszámolóban Merry del Val bíboros-államtitkárnak jelzi, hogy a revízió szükségessége túlnyúlik a hívek lelki szükségletein. Megemlíti, hogy az egyházmegye területi kiterjedésének újragondolását Románia is igen erősen forszírozza, hozzátéve, hogy a román kérdés igen érzékeny pont a Hármasszövetségen belül is, így ennek az egyházi kérdésnek óhatatlanul kihatása lehet a nagypolitikára, hiszen Ausztria-Magyarországnak igencsak szüksége van egy oroszellenes Romániára. A revízióról valamennyi érintett fél hajlandó volt tárgyalni, igaz más-más alapon. A Vatikán csupán részleges területmódosítást akart, elsősorban saját presztízsét óvandó. A román fél elvben valamennyi román többségű plébánia rekorporációját óhajtotta, míg a magyar kormányzat viszonosság elvén területcseréről akart tárgyalni, hiszen magyarajkú görögkatolikus hívek jelentős számban maradtak még a román egyházmegyék területén. Az említett revíziós tárgyalások — némileg egybefolyva Tisza paktumtárgyalásaival — a felek meglehetősen távoli álláspontjai miatt nem hoztak eredményt. A KSH által készített meglehetősen terjedelmes kimutatásokból tudjuk, hogy 1913. decemberében Mihályi érsek suffraganeus püspökeivel egyetértésben megnevezte a visszacsatolandó plébániákat, melyek román többséggel bírtak. A kérvény alapja a hívek anyanyelve volt, amellyel szemben a magyar kormány a beszélt nyelvekre is nagy hangsúlyt fektetve számos plébánia visszacsatolását ellenezte. Emellett a magyar kormányzat a viszonosság elvén megnevezett több átcsatolandó magyar többségű települést, amely viszont a román félnek nem volt elfogadható. Végül a kormányzat olyan erdélyi nagyvárosokban szeretett volna új plébániákat alapítani, ahol a magyar ajkú hívek, ha arányukban kisebbségben, de jelentős számban voltak jelen. Mint azt a bevezetőben említettem, Magyarországon sajnos eddig még nem jelent meg sem a Hajdúdorogi Egyházmegye felállításával sem a magyarajkú görögkatolikusok mozgalmával kapcsolatban komolyabb összefoglaló munka. A püspökség felállítása volt a Világháború előtti utolsó nagy nemzetiségi skandalum Magyarországon. A román hívek természetesen az addigi legnagyobb volumenű erőszakos magyarosításként tekintettek a kérdésre, hiszen az közvetlenül a legfontosabb nemzetiségi intézményt, az egyházat támadta. Ezzel szemben a magyar kormányzat a többség kisebbségének érdekében hozott „defenzív” intézkedést hangsúlyozta. Ebben a kérdésben a román-magyar együttélés feloldhatatlan anomáliaként jelentkezett, hiszen a két nép nemzeti önszemléletének egy olyan metszéspontjában találjuk magunkat, melyben mindenki magának revindikálja a jogot, hogy a nemzetiségi és felekezeti (kettős)identitásban rejlő esetleges ellentéteket feloldja. Cárja munkája a magyar történetírás szempontjából is igen hasznos és fontos mű, hiszen a Hajdúdorogi Püspökség felállítása túlmutat az egyházi kérdésen. így nemcsak az egyháztörténet, hanem a román-magyar együttélés, a román nemzetépítés és nemzetszemlélet, vagy ha kisebb részben is, a világháború előtti román-magyar kapcsolatok töréspontjainak vizsgálatához is nyújthat számtalan hasznos adalékot. Katkó Márton Áron TÖRTÉNETI IRODALOM 811 Fónagy Zoltán A NEMESI BIRTOKVISZONYOK AZ ÚRBÉRRENDEZÉS KORÁBAN Adattár I-II. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, Budapest, 2013. 712, 824 o. A nemesség vizsgálatának létjogosultságát talán már önmagában indokolja a hazai nemesség magas aránya és az abból következő társadalmi, gazdasági és kulturális tagozódás. Épp ezért a magyar történetírás figyelmét sem kerülte el a nemesség vizsgálata, de a kiváltságos rend eleinte a politikai hatalom birtokosaként került az elemzések középpontjába, vagy épp egy-egy család genealógiájára szűkültek az elvégzett kutatások háttérbe szorítva ezzel a nemesség társadalomtörténeti elemzéseit. Csak az 1980-as években indultak meg a nemesség számbeli, rendi, foglalkozásbeli tagozódására, vagyoni rétegződésére irányuló, történeti statisztikai vizsgálatok. A nemesi
