Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Hornyák Árpád: Penka Pejkovszka: Bulgarskite Obsnosti v Ungarija prez XIX-XX vek). Mig'racii i istoriko-demog'rafska karakteristika III/806
Penka Pejkovszka BULGARSKITE OBSNOSTI V UNGARIJA PREZ XIX-XX VEK Migracii i istoriko-demografska karakteristika. Sofia, 2011. 400 o. MAGYARORSZÁGI BOLGÁR KÖZÖSSÉGEK A 19-20. SZÁZADBAN Migrációs és történeti demográfiai áttekintés Penka Pejkovszkának, a szófiai egyetem docensének és a Bolgár Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete tudományos főmunkatársának érdeklődése homlokterében több mint egy évtizede a bolgárok migrációja, elsősorban Közép-Európa irányában, valamint magyarországi megtelepülése, beilleszkedése és társadalmi rétegződésének valamint demográfiájának kutatása áll. Jelen könyvében mintegy összegzését adja sokéves kutatásainak. A Magyarországon őshonosnak tekintett 13 nemzetiség közül az egyik legkisebb, a bolgár nemzeti kisebbség története meglehetősen messzire, a távoli múltba, a 17. század végéig nyúlik vissza. A bolgár népesség megjelenése a történeti Magyarország területén a 14. század vége óta az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó bolgár területeken 1688-ban kibontakozó nagyszabású török ellenes felkelés, a csiproveci felkeléssel van összefüggésben. Ahogy 1690-ben a szerbeknek, úgy ekkor a bolgároknak is, egy nem elhanyagolható, bár a szerbekhez nem fogható létszámú csoportja menekült a megtorlása elől a Habsburg Birodalomba, azon belül is elsősorban a Magyar Királyság területére. Egy részük Újvidéken, Eszéken telepedett le, de többségük a Bánságban keresett otthont, ahol bolgár többségű településeket hoztak létre. Példaként említhető Óbesenyő, amely az 1730-as-40-es években népesült be bolgárokkal, s egy évszázad leforgása alatt megháromszorozódott bolgár lakossága (2200-ról 7800 főre). Az első világháború után a Bánság elcsatolásával a magyarországi bolgárok létszáma drasztikusan lecsökkent, mindössze 1277 főre redukálódott. De ennél jóval nagyobb létszámú népességről beszélhetünk, mert dacára a két országot elválasztó távolságnak és a közéjük ékelődött országoknak, minden évben ezrek és ezrek ragadtak vándorbotot, s migrációjuk kiemelt célpontja Magyarország volt. Ennek a szezonális jelleggel Magyarországon tartózkodó népességnek a történetét is bemutatásra kerül Penka Pejkovszka monográfiájában. A monográfia jórészt alapkutatásokra, kiterjedt magyarországi és bulgáriai levéltári kutatásokra épül, de felhasználja az elődök tudományos munkásságnak eredményeit is, elsősorban a 19. es a 20 század fordulóján, illetve 20. század első felében született munkákat. Nem véletlen, hogy az ebben az időszakban született munkák vannak túlsúlyban a jegyzetapparátusban és szakirodalom jegyzékben, hiszen elsősorban ezekben az évtizedekben élénkült meg tudományos berkekben is az érdeklődés a balkáni bevándorlók és az általuk meghonosított mezőgazdasági termelés mód, a bolgárkertészet iránt. A szerző három kérdést helyez kutatásai középpontjába: Az ortodox vallású bolgárkertészek közösségének kialakulást és fejlődését, akik a 19. század második negyedétől jelentek meg Magyarországon, majd mind intenzívebbé vált jelenlétük a 19. század második felétől. A bánáti bolgár közösség történetének vizsgálatát 1920-ig, a trianoni békeszerződésig, amikor is e közösségek is Magyarország határain kívülre kerültek és új feltételek mentén kellett fennmaradniuk. Ezt a bánáti bolgár közösséget lehet a magyarországi bolgárság magjának tekintem. A római katolikus bolgárok politikai migrációjának eredményeként körvonalazódott a 17. század végétől és a 1730-as, 1740-es évekre formálódott önállónak tekinthető entitássá. Végezetül a kötet harmadik súlypontját a szerzőnek a Magyarországon tanult bolgár diákokkal kapcsolatos kutatási eredményei jelentik. Az első fejezet a 19. század második felétől a 20. század első két évtizedéig tartó időszak bolgár migrációjával foglalkozik, különösen az 1880 és 1910 közötti három évtizedet helyezve a középpontba. Az 1880, 1890, 1900 és 1910-es népszámlálási adatokra alapozva rajzolja meg a migrációs irányokat és célpontokat a Magyar Királyság területén. Külön vizsgálja a bánáti bolgárok közösségeit, akiket a bolgár anyanyelv és a vallási különbözőségük, római katolikus mivoltuk is megkülönböztetett a többi bolgár közösségtől. A hazai bolgárság döntő többségét az első világháború előtt ez a mintegy 13 000 fős bánáti bolgár entitás tette ki, akiknek 99% római katolikus volt. A második fejezet az első világháború után Magyarországon maradt legnépesebb bolgár csoport, a budapesti bolgárkertészek közösségének 1880-2001 közötti időszak demográfiai váltó806 TÖRTÉNETI IRODALOM
