Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kincses Katalin Mária: Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter (1712-1769) korában. A nagyenyedi és magyarigeni "Bod Péter háromszáz éve" konferencia (2012. május 2-3.) tanulmánykötete III/795

gos, hasonló kultusz-kialakító, kultusz-formáló megmozdulások: szónoklatok hangzottak el, énekkar szerepelt, természetesen elhangzott a Himnusz és a Szózat, s ünnepi díszkiadvány (ún. történelmi vázlat) is készült, ami Bartók Dénes magyarigeni református lelkipásztor munkája. Bár a tanulmányból sajnos nem derül ki, hogy miért nem elégedtek meg a szervezők az előzetes tervvel, ti. az emlékmű, illetve emlékoszlop állításával, s hogy ki kezdeményezte az exhumálást és az újratemetést, annyit a leírtakból sejthetünk, hogy esetleg Bodrogi János történelem tanár ötlete lehetett, aki méltó emléket és síremléket kívánt állítani ily módon Bőd Péternek. Mindez elérte célját: a magyarigeni síremlék a Bod-kultusz kiindulópontjává, legfontosabb színterévé vált.

A tanulmánykötet harmadik nagy tematikai egysége a Bőd Péter tudományos pályafutásának a közelmúltban feltárt fontosabb új eredményeit feltáró írásokat tartalmazza. Bellágh Rózsa Bőd Péter irodalomtörténet-írói tevékenységének forrásai közül a Magyar Athenas forrásait, létrejöttének körülményeit tárta föl és méltatta, elhelyezve a művet a korabeli európai irodalomtörténet-írás koordinátái között. Fabiny Tibor egy másik Bőd Péter alkotást elemzett, 1746-os tipológiai és emblematikai Magyar Leksikonját, melyben a fogalmi meghatározások után a szerző bemutatja a mű teológiai hátterét, majd részletesen sorra veszi a tipológia (mint látásmód, azaz a hitre, reményre és a vízióra, vagyis a bibliai alapokon álló jövőkép víziójára vonatkozó megjelenési formák) megnyilvánulásait Bőd Péter művében, ezt követően pedig a tudós lelkész emblematikus gondolkodásmódjának vetületeit. Gróf László Bőd Pétert mint az első magyar nyelvű világrész-térképek megjelentetőjét mutatja be, melynek lapjait George Matthaus Seutter Atlas Novusáról másolta, ám annak feliratait magyar nyelven írta, s mindezt egyháztörténeti munkájának (Az Isten Vitézkedő Anyaszentegyháza..., Bázel, 1760, 1777.) illusztrálására szánta. Gróf László aprólékosan tárja elénk a mű megszületésének és kiadásainak történetét, majd kartográfiai leírást ad a térképekről, egybevetve azokat a forrásmű, Seutter atlaszának szelvényeivel. Ezt követően Gróf László kitágítja a kutatás horizontját: annak a nagy munkának az eredményeit foglalja össze, mely a mű fennmaradt közgyűjteményi példányai összegyűjtésének eredményeképpen született. Statisztikai elemzésekkel megállapítja, hogy a második kiadás kb. 250 példányban jelent meg, nem minden kötetben voltak térképszelvények, s a két kiadás példányai nem Erdélyben, hanem a mai Magyarország területén maradtak fenn nagyobb számban. Itt jegyzem meg, hogy mivel külföldi nagyobb könyvtárakban — kivéve a British Lybraryt — egyetlen példány sem maradt fönn, indokolt lett volna a tanulmányban jelezni, hogy Bőd Péter művét minden valószínűség szerint a 18. századi Magyarország határain kívül nem terjesztették, vagyis művét nem az európai közönségnek, tudósoknak, diákoknak, hanem a hazaiaknak szánta. Ezt támasztja alá a fennmaradt térképek mai országonkénti megoszlása is, valamint a magyar nyelvű kolofon („Ki adatatott Basileában: Im-Hof Rodolf János által, 1760.”)

Gudor Kund Botond Kartográfia, történelem és eredetkutatás Bőd Péter (1712-1769) térképében című precíz, ötletgazdag, kiváló megfigyeléseket tartalmazó tanulmánya a kötet kiemelkedő írásaként gyakorlatilag Bőd Péter életművét a korabeli európai, magyarországi és erdélyi térképészet-történetben helyezi el. Rendkívül fontos megállapítása, hogy Bőd Péter „felismerte a földrajztudomány hasznosságát és szükségszerűségét egy modern történelmi értékelés kialakításában”. -Véleményem szerint nem Bőd Péter volt az első, aki ezt felismerte, hanem Bél Mátyás, akinek jelentőségét a korabeli magyarországi történeti kartográfia tudományágát illetően is a szerző amúgy nagyon helyesen mutatja be, s aki Tomka-Szászky Jánossal és Mikoviny Sámuellel együtt e tudományt Magyarországon európai színvonalon művelte, ahogyan erre a szerző maga is rámutat. A „Tudós triász”, ahogyan Gudor Botond nevezi őket, egy olyan komplex összefüggésrendszerben vizsgálta Magyarország történetét (kartográfiai, néprajzi koordináták, mindez helyi, országos és regionális szinten egyidejűleg), amely Bőd Péter számára ismert volt, s az előmunkálatok során kritikai szempontú, megfelelő kiindulási alapot jelentettek. Gudor Botond kimutatja továbbá, hogy Bőd Péter helyenként átvette és sikeresen alkalmazta Bél Mátyás és köre államelméleti iskolájának „tudományarzenálját”. Ezt követően kerül sor a tanulmányban a térképszelvények nagyon alapos, korrekt elemzésére. Az elemzés során felmerülő témák közül talán a legizgalmasabb a magyarok eredettörténetének kartográfiai-történeti vetületei. Bőd Péter az eredetvizsgálat során a földrajzi nevek tekintetében is felhasználta elődei geopolitikai-történeti ismereteit, ő volt az első ugyanakkor, aki a magyarok vándorlását összefoglalóan ábrázolta az Ural hegységtől a Kárpát-medencéig.

A szerkesztők minden bizonnyal Verők Attila Martin Schmeizelről, a história litteraria egy másik művelőjének Czvittinger-kötetéről szóló írásának közlésével kívánták ráirányítani a figyelmet Bőd Péter irodalomtörténeti, tudománytörténeti forrásai feltárásának szükségességére, jelenségeire.

TÖRTÉNETI IRODALOM 799