Századok – 2014
FIGYELŐ - Gergely András: Lajtai L. László: "Magyar nemzet vagyok". Az első hazai tárgyú történelemkönyvek nemzetdiskurzusai III/779
784 FIGYELŐ vége felé viszont a fejedelmet övező tanács hatalmi jogosultságai kapnak nagyobb figyelmet. A pusztaszeri országgyűlésből eredeztetik a tankönyvek a magyarok ’szabad’ (nemes) mivoltát, és az itt talált nemzetiségek ’szolga-néppé’ degradálását. (Akik közé később lesüllyednek a fegyvert fogni nem hajlandó magyarok - ekként tompítódik a nemzetiségi alapú szembeállítás.) Szent István jelentősége ezekben a narratívákban nem kimagasló. Királyi címének felvétele csak formalitás, hatalma korábbról, a nemzeti szuverenitásból ered. A koronát sem méltatják különös figyelemre. Ami az Aranybullát illeti, „fokozatos interpretatív átalakulás” ment végbe, amelynek köszönhetően az Aranybulla megítélése a korszak végére nemesi privilégiumból, néhány esetben, „szentül megtartandó nemzeti szabadságlevéllé, majd alaptörvénnyé, az ország alkotmányává fejlődött”. (493.) Végül nagy ugrással II. József korát vizsgálja még a szerző. Az 1790-es évek elejéig II. József civilizatorikus, méltányolt intézkedései állnak az értékelések centrumában. Az 1830-as évektől — már korábban regisztrálható fokozatos átmenettel — főként az ország alkotmányát sértő józsefi rendelkezésekről beszélnek.8 A korszak végén Horváth Mihály teremt e nézetek között szintézist: az országot alkotmánysértő kihívások érik, amelyek felébresztik a nemzeti érzületet. József uralma szinte sorsszerű annyiban, hogy dialektikus módon általa kezdődik, általa provokáltatik ki a nemzeti újjászületés. A tankönyvek végső megállapításaiban fokozatosan a jövőhorizont tágabbra nyitása jut érvényre. Háromnegyedük zárul jövőre irányuló perspektíva felvillantásával. Az uralkodó iránti hálaadás-várakozás itt-ott még fennmarad, de túlnyomó a közösség jövendő feladatainak meghatározása, a nemzeti vállalkozások kollektív sikerének reménye. A tőlünk telhető rövidséggel felvázoltuk Lajtai L. László alapvető munkájának tartalmát, új megállapításait. Adott tehát egy elméleti jellegű, igényes bevezetés, ahol a szerző imponáló biztonsággal igazodik el a különböző tanok és divatáramlatok között. Úgy érezzük, egyedül a „modernitás”, „modernizálás” kifejezése csúszott ki fogalmi hálójából, amelynek tartalmát nem definiálja. Időnként a magyar reformkori fejlődést is a „modernitással” kapcsolja egybe, pedig a szó le van foglalva a nagyvárosiasodásra, a gyáripar fejlődésére. Bibó István hívta fel a figyelmet a nemzetiségi (román, szlovák stb.) tanítók dualizmus kori szerepére a kisebbségi nacionalizmus kifejlődésében. Talán a „magyar nemzeti fejlődésben” is kiemelt szerepe volt a reformkori tanítóknak (éppúgy, mint Horvát Istvánnak az egyetemen). A társadalmi összetevők, a kispolgárosodás jelenségén9 túlmenően, még nincsenek feltárva. Saját, de a szerző által inspirált véleményünket röviden, egyszerűsítve elmondva: a még mindig erősen tagolt akkori magyar társadalomban már az eredetközösségi nemzetkoncepció, a hun atyafiságtól való közös leszármazás érzelmi közösséget teremtett,10 amelyet lassan-lassan — a népies irodalom fejlődésé8 A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg királyok sorában sem ismeri el azután II. Józsefet. 9 Vörös Károly: Petőfi és a pesti kispolgár. In: Petőfi és kora. (Szerk. Lukácsy Sándor és Varga János) Bp. 1970. 10 Illyés Gyula például — nyilván első tanítói hatására — fenntartotta kétségeit a finnugor rokonságot illetően.
