Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Fenyő István: Csillagok együttállása. Tocqueville, J. S. Mill és a magyar centralisták III/567
584 FENYŐ ISTVÁN zen közöttük; de mindenekelőtt, hogy ilyen egyenlőtlenség ne legyen uralkodó a mezőgazdaságban. Franciaországban a 18. század végén a jogok és állapotok egyenlőtlensége még despotikusán uralkodott a politikai társadalomban. A francia nemcsak arisztokráciával rendelkezett, de noblesse-szel is: azaz a kormányzás összes rendszerét, amelynek az egyenlőtlenség az alapja, megőrizték a legkizárólagosabban, s ha szabad használni a kifejezést, a legmakacsabbul. Az embernek nemesnek kellett lennie, mielőtt szolgálhatta volna az államot. Nemesség nélkül egy ember ritkán közelíthetett a fejedelemhez, aki számára tiltva volt minden kapcsolat roturier-ekkel az etikett gyermetegségei miatt. A francia intézménynek részletei összhangban voltak ezzel az elvvel. Vele járt az elsőszülöttségi jog, a földesúri jog, a városi tanácsok - a régi feudális társadalom maradványai még léteztek. Franciaországnak államvallása volt, melynek papjai nemcsak kiváltságosak voltak, mint az még néhány arisztokratikus országban előfordul, de egyedül volt a törvény által tűrt. Az Egyház, éppúgy mint a középkorban, az ország nagy részének tulajdonosa volt, természetesen meglehetősen részt vett a kormányzásban. Mindazonáltal Franciaországban régóta tartott a haladás a demokrácia felé. A demokrácia, anélkül, hogy megmaradt volna első megjelenésében, magát mint az erkölcsi impotencia államát festette le, amelybe a klérus beleesett — a noblesse elszegényedése és lealacsonyosodása, a tiers-état gazdagsága és intelligenciája, a földbirtok már létező figyelemreméltó megoszlása — a közepes birtok nagy száma, a nagybirtokok kevés száma; ami összegyűjtötte az ebben a korban vallott elméleteket, az elveket, melyek hallgatólagosan, de csaknem általánosan bevallottan - ő, ismételjük, az, aki egy nézetbe foglalta e különböző tárgyakat, nem tévedett, ha arra következtetett, hogy napjaink Franciaországa a tizennyolcadik század végén nemességével, államvallásával, arisztokratikus törvényeivel és szokásaival együttvéve is Európa legreálisabban demokratikus nemzete; s hogy a francia a tizennyolcadik század végén társadalmi állapotára, polgári alkotmányára, eszméire és szokásaira nézve már nagyon túlhaladott még a jelen ama nemzetei között is, akik a legöntudatosabban hajlanak a demokrácia felé. Nemcsak az állapotok egyenlősége felé való haladáson múlik, hogy a tizennyolcadik század Franciaországa hozzávetőleg megfelel napjaink Franciaországának. A nemzeti jelleg sok más vonása, amelyre rendszerint, mint újra tekintenek, már előbb megjelent. Talán általános igazságként ki lehetne mondani azt, hogy semmi sem kedvezőbb egy általános kormány független municipális és tartományi intézményes rendszerének létesülése és tartóssága számára, mint a területi arisztokrácia. A terület minden pontját elfoglalja egy ilyen arisztokrácia, egy vagy több egyén, akiket a születésük vagy a vagyonuk a maradék fölé helyezett, természetesen átveszi, vagy megtárgyalja a szomszédság ügyintézését. Egy társadalomban, ellenkezőleg, ahol az állapotok nagy egyenlősége létezik, a polgárok, lévén
