Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Fenyő István: Csillagok együttállása. Tocqueville, J. S. Mill és a magyar centralisták III/567
580 FENYŐ ISTVÁN Azokban az országokban, ahol a pénz a hatalom forrása, az ember fontossága arányos a rendelkezésére álló vagyonnal; és a gazdagság ki van téve annak, hogy bármely pillanatban megszerezhetik vagy elveszíthetik, az arisztokrácia tagjai állandóan szorongatottak a rangvesztés félelmétől, vagy attól, hogy más polgárokat látnak emelkedni a kiváltságaikban való részvételre. Az állandó változékonyság, amely így a politikai világban uralkodik, eszüket a permanens agitáció egy fajtájába veti. Sőt, szerencséjük élvezete sem zavartalan; sietve ragadják meg az előnyöket, amelyeket a gazdagság okozhat. Szüntelenül nyugtalan szemmel tekintik pozíciójukat, hogy felfedezzék, nem vesztették-e el alapját. Az összes többi embert irigységgel és félelemmel nézik, hogy kitalálják, vajon változott-e valami körülöttük; és mindaz, ami felemeli őket magukat, végül beárnyékolja őket. A születési arisztokráciák sokkal kevesebb nyugtalanságot árulnak el bárminő kiválóság láttán köreiken kívül; mert rendelkeznek egy előnnyel, amely természettől fogva nem osztható és el sem veszíthető. A személy gazdaggá válhat, de a nemesi születés szükségszerű. A francia noblesse minden időben kitárta kezeit az irodalmi emberek felé, és szeretett szövetkezni velük, de ez különösen a tizennyolcadik században volt így, a szabadidő korszakában, amikor a rang emberei úgy találták magukat, hogy sokkal szabadabbak a kormányzat gondjaitól, mint a roturier-ek maguk, és amikor az intelligencia terjedése mindenkit megérinthetett, aki az irodalmi élvezet kifinomult ízlésével rendelkezett. XIV Lajos alatt a nemesek meg szokták becsülni és támogatni az írókat, de a valóságban nem keveredtek velük. Két különböző osztály volt, melyek gyakran közelítettek egymáshoz, de anélkül, hogy bárminő esetben keveredtek volna. A tizennyolcadik század vége felé többé már nem volt ilyen eset. Nem fordult elő, hogy írók számára megengedték volna a részvételt az arisztokrácia kiváltságaiban, sem az, hogy elismert pozíciót szerezhettek volna a politikai világban. A noblesse nem hívta őket soraiba; de sok nemes foglalt helyet közöttük. Az irodalom így a semleges terület egy fajtája lett, amelyben az egyenlőség menedéket talált. A szépírók és a grand seigneur-ok (főurak) ott találkozhattak, anélkül hogy keresték volna egymást, és féltek volna egymástól; és ott, a való világ korlátain túl, egyfajta képzeletbeli demokrácia uralkodott, ahol minden egyén természetes haszna alapján méretett meg. A dolgoknak ez az állapota igen kedvező volt a tudomány és a szépirodalom gyors fejlődése számára, de távol volt attól, hogy kielégítse az embereket, akik művelték azokat. Igaz, ragyogó pozíciót foglaltak el, de amely rosszul meghatározott volt, és szüntelenül vitatott. Osztoztak a nagy élvezetekben és idegenek maradtak jogaik iránt. A nemesek megfelelően közel voltak ahhoz, hogy részleteiben bemutassák mindazokat az előnyöket, amelyeket a születés magasabbrendűsége tartott fenn nekik, de ugyanakkor kellően távol tartották magukat, hogy megakadályozzák magukat a részvételben, vagy akár attól, hogy megkóstolják ezeket az előnyöket. Az egyenlőség így mint egy fantom helyezkedett el a szemük előtt, amely menekült előlük abban az arányban, amint ők közelítettek, hogy megfogják azt. Következésképpen a literátus emberek csoportját a
