Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Tiszteletkör. Történeti tanulmányok Draskóczy István egyetemi tanár 60. születésnapjára (Ism.: Kálmán Dániel) II/557
558 TÖRTÉNETI IRODALOM csolatrendszere mellett főként annak köszönhette, hogy jó érzékkel használta ki a két ország közti politikai helyzet változásait. A „Gazdaság és kereskedelem” témakörben a dél-német kereskedelmi kapcsolatok Mohács körüli időszakát vizsgálja Gecsényi Lajos tanulmánya (189-197.), méghozzá egy nem mindennapi forrás szemszögéből. Az írás kiindulási alapjául Lorenz Ebenhauser budai polgár 1519-1533 között a birodalmi kamarai bíróság előtt lefolyt, végül minden bizonnyal félbeszakadt perének iratanyaga szolgált, amelynek elemzésével — többek között az alperes részéről történő jogi manőverezéseken keresztül — a szerző meggyőzően mutatja be a korabeli kereskedelmi rendszer ingatagságát. Szintén a Mohács utáni időszakkal foglalkozik Bessenyei József írása (199-206.), aki a Magyar Királyság belső kereskedelmi struktúrájának 1526-1556 közötti változásait mutatja be néhány szemléletes példán — magyar kereskedők életútjain — keresztül. Ezek a példák rávilágítanak arra, hogy a politikatörténeti fordulópontnak tekintett események (Mohács, Pest-Buda eleste) ugyan hatással voltak az ország kereskedelmi rendszerére, de alapjaiban nem rengette meg azt. így például Szőcs Mihály pesti kereskedő 1541 után Váradra teszi át a székhelyét, azonban szoros kapcsolatokat ápol Debrecennel, sőt Pozsonnyal és Nagyszombattal is. Várad 1556-os török kézre kerülése után székhelye Nagyszombatba kerül, a kényszerű helyváltoztatás ellenére debreceni, erdélyi kereskedelmi kapcsolatai haláláig megmaradnak. „A város és világa” témakör keretében Csukovits Enikő (311-318.) egy ritka magyarországi forrástípus, a feltehetően az 1420-as években keletkezett, aranyműves céh számára készült misekönyv kapcsán a polgári vallásosság későközépkori lehetőségeit veszi számba. Emellett több, a szóban forgó misekönyvvel kapcsolatos kérdést tisztáz, még ha — adatok híján — legtöbbjükre egyelőre nem is lehet végleges választ adni. Ennek ellenére a misekönyv a céhes kereteken belül szerveződő polgári vallásosságba, a céhek, konfraternitások vallási funkcióiba remek betekintést nyújt, amit elsősorban tartalma tükröz: a szerkönyv csupán a céh kiemelt, ünnepi istentiszteleteihez kapcsolódó szertartásszövegeket tartalmazza, valamint — és ez ugyancsak fontos momentum — külön rendelkezik a szervezet tagjairól való megemlékezésről. Bariska István írásában (371-379.) egy érdekes, az Esterházyak és Kőszeg városa között folyó presztízspert ismertet. Az 1699-től több szakaszban egészen 1737-ig elhúzódó pereskedés az Esterházy-birtoknak számító kőszegi várkertben történő borkimérés kapcsán robbant ki, jóllehet az iratanyagból sajátos módon nem derül ki, hogy az italmérés pontosan miben sértette a várost. Az ügyben több tanúkihallgatást tartottak, igaz, a döntés során végül a vonatkozó törvénycikkelyek döntenek, semmint a tanúk beszámolói. Mindennek ellenére az eset érdekes példáját nyújtja, hogy pusztán az egyik fél társadalmi helyzete milyen mértékben képes megmozgatni akár az állami felsőbb ítélőszékeket egy egyébként nem túl jelentős ügy érdekében is, mint amilyen egy borkimérés. „Vár és vidék - társadalom” fejezetcímmel kaptak helyet a kötetben a vár- és ehhez kapcsolódó társadalomtörténeti tanulmányok. Ezen belül Horváth Richárd esettanulmánya (421- 430.) márkusfalvi Máriássy István 1507. évi — sikertelen — várépítési kísérletét járja körül. A vizsgálódás alapját a Máriássy és Lőcse városa között kötött megállapodás képezi, amelyben a város eléri, hogy Máriássy István udvarházát ne alakíthassa át engedély nélkül várrá. Túl azon, hogy a megállapodás pontosítja a későközépkori jogi, építészeti értelemben vett vár fogalmát, mentalitástörténeti adalékokkal is szolgál, továbbá rámutat a politikai befolyás fontosságára is: a Szapolyai-familiáris Máriássy Szepesföld kapitányaként, szepesi és sárosi várnagyként ugyanis mindent megpróbál akaratának érvényesítése érdekében. Bár várépítési terve meghiúsult, Lőcsével szemben sikerült kisebb engedményeket kicsikarnia. A Szapolyai-családdal kapcsolatos genealógiai tévhiteket cáfolja meg Neumann Tibor írása (431-438.). A szerző meggyőzően bizonyítja be, hogy a három fivérnek, Szapolyai Imre és István nádoroknak, valamint Miklós püspöknek legfeljebb egy közeli (valószínűleg unokatestvér) nőrokonukról, Perneszi Pál özvegyéről rendelkezünk biztos tudomással. Az eddig a Szapolyai-testvérek nővéreként számon tartott Derencsényiné Orsolyát és Butkai Péter feleségét, Veronikát, továbbá a Szapolyai István feltételezett első feleségeként ismert Homonnai Katalint egyértelműen ki lehet zárni a Szapolyaiak családfájáról. Hazai viszonylatban rendkívül ritka forrással, egy 1516-ban, magyar nyelven kelt becsületbírósági per kontextusával foglalkozik Pálosfalvi Tamás tanulmánya (439-449.). A dokumentum régóta ismert, a per előzményeit azonban korábban nem vizsgálták. Pedig az eset tanulságos a Jagelló-kori politikatörténet szempontjából. A hosszú, voltaképpen évtizedes előzményekre vissza
