Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Gegenpäpste. Ein unerwünschtes mittelalterliches Phánomen (Ism.: Kiss Gergely) II/547
TÖRTÉNETI IRODALOM 551 ak" sztereotípiát elevenít fel. Az aktuális helyzet — az 1378-as választás — pedig kiválóan alkalmas volt e hagyomány felelevenítésére és aktualizálására, amely érdekes módon nem csak VI. Orbán híveinek, hanem ellenfele, VII. Kelemen támogatóinak retorikai eszköztárában is felbukkant. Armand Jamme (CNRS, Université Lyon 2) e témát folytatva néhány Itália középső vidékén keletkezett korabeli forrás alapján (Réseaux, stratégies de communication et Storytelling au debut du Grand Schisme d’Occident jKommunikációs csatornák, stratégiák, és hírverés a nagy nyugati egyházszakadás kezdetén/) arra keres választ, hogy milyen módszerekkel igyekeztek a rivális pápák — VI. Orbán és VII. Kelemen — törvényességüket bizonyítani, milyen kommunikációs stratégiákat valósítottak meg. Lényegében mindketten egyazon történetre — magára a választásra — építették fel érvrendszerüket. Míg Kelemen elsősorban az egység és a kánonjogi feltételeknek való megfelelés jelszavával „kampányolt”, szót sem ejtve a szakadásról, addig Orbán már a kezdetektől felhasználta ellenfelével szemben, hogy nem itáliai, választása megtévesztések és hazugságok eredménye. E küzdelemben végül VI. Orbán hívei kerekedtek felül, jóllehet „győzelmüket” nem annyira az észérvek, mint inkább a kedvező érzelmi hangulat kialakítása hozta meg. Mindezt jól illusztrálja a tanulmányhoz függelékként csatolt négy (VI. Orbántól egy, VII. Kelementől három) levél. Patrick Zutschi (Cambridge University Libraiy/Corpus Christi College) írásában (Continuity and discontuinity in the chanceries of Urban VI and Clement VII /Folytonosság és törés VI. Orbán és VII. Kelemen kancelláriai gyakorlatában/) az 1378-ban megválasztott két rivális pápa kancelláriai gyakorlatának sajátosságait vizsgálja, pontosabban azt, hogy az avignoni gyakorlathoz képes milyen esetleges változások következtek be. Kitér a két rivális pápa idején megfigyelhető változtatásokra: ezek VI. Orbánnál esetieknek tekinthetőek, míg VII. Kelemen részéről eleinte egy komolyabb reform tapintható ki. Mindkét esetben megfigyelhető a titkárok szerepének jelentős mértékű növekedése, továbbá szintén közös elem a hatalmi helyzetből adódó meghatározottság: VI. Orbán híveinek és személyzetének elpártolásával újakat volt kénytelen toborozni, ellenfele reformjait (pl. egyházi javadalmak iránti kérelmek jogcímének és fajtáinak pontosabb elkülönítése, vagy a bonyolult és zavarokat okozó többszörös dátumformulák bevezetése) pedig Avignonba költözése fékezte le. A tanulmányt két függelék egészíti ki Pierre de Monteruc pamplonai érsek (VII. Kelemen alkancellárja), ill. Renaud de Gorse, Sisteron bíborosa (VI. Orbán alkancellárja) letételéről, akik a két rivális fél kancelláriájának emblematikus figurái voltak. Óscar Villarroel González (Universidad Complutense de Madrid) spanyol nyelvű tanulmánya (Formas de comunicación en Castilla durante el Gran Cisma de Occidente /A kommunikáció formái Kasztíliában a nagy nyugati egyházszakadás idején/) a nagy nyugati egyházszakadás eseményeinek alakulásában jelentős szerepet játszó kasztíliai udvar döntéseit meghatározó információs csatornákat vizsgálja. Arra keresi a választ, hogyan, milyen formában, csatornákon — leggyakrabban a rivális pápákhoz és uralkodói udvarokba küldött követeken — keresztül jutottak el a hírek, mekkora volt, mekkora lehetett a félreinformáltság, illetve maga az udvar milyen kommunikációs eszközöket alkalmazott céljai elérése érdekében. Bár e jelenségek között kevés koherenciát lehet még megfigyelni, és az információszerzésben nem érezhető igazán a szervezettség, ennek az időszaknak mégis kétségtelenül nagy szerepe volt a kasztíliai diplomácia kialakulásában. Héléne Millet (CNRS, Université Parisl-LAMOR Paris) írásában (Autour de Télesphore de Cosenza (1386). Des précurseurs de l’histoire des antipapes et des schismes ITelesphorus Cosentinus (1386). Az ellenpápák és egyházszakadások előfutárai/) a nagy nyugati egyházszakadásról kialakult korabeli vitairodalom egyik sajátos darabját, egy calabriai szerző, Telesphorus Cosentinus prófétikus, 22 egyházszakadást bemutató művének elő- és utóéletét vizsgálja. A több változatban fennmaradt mű — egy 1396 körüli párizsi, egy 1440 körüli modenai kézirat és egy 1516-os nyomtatott kiadás alapján rekonstruált — alapszövege jól beleilleszthető a kor történeti példákkal operáló munkáinak sorába, előképei között megemlíthető Johannes von Hildesheim és Pierre Bohier egyházszakadásokat és ellenpápákat történeti visszatekintés formájában megjelenítő, és részben a skizmákat meg is okoló munkái. Telesphorus ugyanakkor nagy hatást is gyakorolt, jóllehet az ő munkáját felhasználó munkák már jelentős átalakításokat eredményeztek: többen is célzatosan használták fel próféciáit egy-egy rivális pápa érdekében, mások — a legtöbb korabeli szerző — egyszerűen kivonatolták konkrét utalás nélkül. Gondolatai olyan ismertebb szerzőknél is megjelennek, mint Pierre d’Ailly vagy Thomas Ebendorfer. Otfried Krafft (Philipps-Universität, Marburg) írásában (Heiligssprechungen im Schisma. Chancen und Grenzen eines Mittels der Obödienzfestigung /Szenttéavatások egyházszakadás idején. A hűség megszilárdítása eszközének esélyei és korlátái!) ismét egy sajátos területtel foglalko
