Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Sátoraljaújhely. (Magyar várostörténeti atlasz 2. - Hungarian Atlas of Historic Towns No 2.) (Ism.: Vadas András) II/543
546 TÖRTÉNETI IRODALOM hely egyházai a reformáció előtt. In: Juan Cabello - C. Tóth Norbert [szerk]: Erősségénél fogva várépítésre való. Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum, 2011. 376-396.), amelyek a településtörténet szempontjából sem érdektelenek. Mint arra a szerző rámutat, a három újhelyi egyház viszonylag távol feküdt egymástól, a pálosok rendháza és kapcsolódó egyéb épületeik ráadásul egy külön településrészt alkottak, az úgynevezett Barátszert. A településrészt csak kevés átjáró kapcsolta össze Újhely más részeivel. Az egyházak tárgyalása kapcsán érdemes felhívni a figyelmet a klerikusok viszonylag magas számára. Egyrészt az ágostonos és a pálos kolostorok lakói sorolhatók ide, akik a 14. századtól telepedtek le Újhelyen, illetve a plébánia személyzete - Tringli kitér az okleveles adatokban szereplő papokhoz kötődő házakra is. A plébánia mellett ugyanis a településen a késő középkorban már két, oltárigazgatók által lakott lakóház is volt. A reformációval megjelentek a protestáns egyházi intézmények is, templom, ispotály és iskola egyaránt épült, a ruszinok városba költözésével pedig a görög katolicizmus is teret nyert a városban. Tringli a településtörténet taglalását követően fog a város történeti topográfiai leírásába. A kora újkori gazdasági iratok alapján egyrészt bemutatja a település belső szerkezetét (utcahálózat, településrészek, háztípusok, stb.), másrészt a határok kapcsán ráirányítja a figyelmet számos gazdálkodási, határhasználati kérdésre. Mind a belső város fejlődése, mind a külterületek leírása kapcsán érdemes lehet felhívni a figyelmet egy-egy Tringli által felvetett szempontra. A munka igen részletesen tárgyalja, hogy hogyan alakul át az utcák szerkezete a kora újkor folyamán. Összesen hat olyan módot különít el, amely révén egy település növekedni tud. Ezek közül több magától értetődőnek tűnik, mint az utcák meghosszabbítása, vagy a Tringli által sokat tárgyalt sikátorok utcává válása, de érdemes lenne megvizsgálni, hogy jellemző-e más hazai városok fejlődése során is, hogy a meglévő utcákat szisztematikusan sűrűbben kezdik beépíteni. Az sem kevésbé érdekes kérdés, hogy az utcahálózat bővülése mennyiben spontán folyamat, és mennyiben érvényesült ez esetben a földesúri akarat. A külterületek kapcsán Tringli István fontos, ráadásul nem elsősorban helytörténeti jelentőségű megfigyelést tesz a település telki állományát illetően. Rámutat, hogy Újhelyen — mint az megszokott a Kárpát-medence falvai, mezővárosai esetében — minden egyes telekhez állandó nagyságú szántóföld tartozott. Ez a méret településről településre változhatott, Újhely esetében azonban kirívóan kis területű szántóterület járt az egész telek után. Olyan kicsi, hogy azon komolyabb gazdálkodásra nem volt lehetőség. A jelenséget magyarázhatná, hogy a városban a földesúr saját kezelésében volt a szántóterületek döntő többsége, 1567-et megelőzően azonban egyáltalán nem találunk majorsági földeket Újhelyen. Vagyis nem a íoldesúr miatt jutott ilyen kevés szántóterület a telekkel rendelkezőknek. De nem is a természeti tényezők miatt, ugyanis viszonylag jó volt a szántóterülettel való ellátottság a településen. Újhelyen tehát a középkorban és a kora újkorban a szántóföldek döntő többsége nem a telekhez kötődő föld volt, s mint ilyenre nem volt érvényes a íoldesúr háramlási joga. Ez azt jelenti, hogy a városban bírt telek nagysága nem volt szükségszerűen kapcsolatban egy adott birtokos vagyoni helyzetével, sem összes, a határban birtokolt földjének méretével. Tringli utal arra, hogy ez a jellegzetesség megfigyelhető a korai magyar városok más példáin is, ugyanakkor konkrét eseteket nem említ. Amennyiben erre további példákat tudunk hozni, az a középkori városdefinícióhoz egy eddig nem hangsúlyozott szempontot adhat. A kötet harmadik nagyobb egysége az igen pontos és részletes topográfiai adattár, amely minden Újhely határain belül fekvő épületre, építményre, természeti formára vonatkozó történeti adatot ismertet. Az utcák mellett — melyekről a szerző százszám hoz adatokat a 17. századtól — még két olyan topográfiai elem van, amelyre nézve kivételesen gazdag az újhelyi forrásanyag: a szőlők és a malmok. Tucatnyi szőlőskertnév maradt fenn, ezek már a késő középkorban igen intenzív művelés meglétére engednek következtetni. Szőlők nemcsak a Sátor-hegyek oldalában helyezkedtek el, hanem a Ronyva-patakon túli, úgynevezett Zempléni-szigethegységben is. A malmokra vonatkozó adatok mind számuk, mind folytonosságuk miatt érdekesek. A város határain belül a középkortól kezdve öt malom működött a Ronyván. Tucatnyi oklevél említi valamilyen formában a malomjövedelmeket és -tulajdonlást a középkortól kezdve, és a 16. századtól folyamatos urbáriumokból azt is megtudjuk, hogy ezek a malmok többé-kevésbé állandóan működtek, amikor az időjárási és más körülmények mindezt engedték. Itt utalnánk egy Tringli által felvetett, és talán megoldható problémára. A pálosok malma kapcsán Tringli egy 1312-es oklevéladatra hivatkozik (molendina per inclitos reges Hungarie Bela, Stephanu, et Andreanum eisdem collata), (MNL OL DL 1807. Kiadását 1. Nagy Imre [szerk.]: Anjoukon okmánytár. Codex
