Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Sátoraljaújhely. (Magyar várostörténeti atlasz 2. - Hungarian Atlas of Historic Towns No 2.) (Ism.: Vadas András) II/543
de Katalin és kutatócsoportjuk ennek megfelelően két szabad királyi város — Buda és Sopron — mellett első körben két mezővárost választott feldolgozásra: Sátoraljaújhelyt és Kecskemétet. Újhely esetében a döntést az is indokolhatta, hogy a település a Tringli által részletesen elemzett 1261-es királyi kiváltságolásától az 1390-es évekig számos szabadságjoggal rendelkezett. (Az Atlasz mellett 1. Tringli István: Sátoraljaújhely első kiváltságai. In: Mikó Gábor - Péteri! Bence - Vadas András [szerk.]: Tiszteletkor. Történeti tanulmányok Draskóczy István egyetemi tanár 60. születésnapjára. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2012. 251-260.) (Kiváltságai alapján Kubinyi a királyi szabadvárosok közé sorolta. Újhely ebben az időben a királyok és királynék közvetlen földesurasága alá tartozott.) A mezővárosok közül az egyik legjelentősebb írásbeliséggel éppen Újhely rendelkezett. (Erről 1. Gulyás László Szabolcs: A mezővárosi önkormányzat funkciói és társadalmi háttere a középkori Hegyalján. Doktori értekezés. Debrecen: Debreceni Egyetem. 2008., kül. 188-189., legújabban pedig: Lakatos Bálint Péter: Hivatali írásbeliség és ügyintézés a késő középkori magyarországi mezővárosokban, okleveleik tükrében. Doktori értekezés. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2013.). Ezt a pozíciót tovább erősítette a településen jelen lévő pálos rend, amelynek rendkívül jó arányban maradt meg a középkori okleveles anyaga. Az egyházi intézmények jelenléte (pálosok, vilhelmiták majd ágostonosok), a helyi gazdálkodási viszonyok, az élénk kereskedelmi kapcsolatok a felvidéki városokkal — főképp Bártfával —, különösen pedig a szőlőművelés fontos szerepe Újhelyen ugyancsak jelentősebb mennyiségű iratanyag keletkezését eredményezte. Mivel pedig a kora újkorban a település nem került oszmán fennhatóság alá, ez a forrásanyag jórészt fenn is maradt. A soproni városatlasz készítése során a szerzők jelentős, a középkortól rendelkezésre álló forrásanyagra és korábbi monográfiákra, kiadványokra támaszkodhattak. A középkori forrásanyag ez esetben még a középkori városszerkezetre, a társadalomszerkezetre nézve is számos konklúzió levonását tette lehetővé. Újhely feldolgozásakor Tringli a Sopronnál használt eszközök közül szinte egyikre sem támaszkodhatott. A középkori határjárásokat kivéve, amelyek a település határait egészében vagy részben leírják — bár miután a középkorban viszonylag kevésszer változott a pataki uradalom és vele együtt Újhely birtokosa, ilyenekkel sem vagyunk bőségesen ellátva — nincsenek olyan középkori forrásaink, amelyek a város szerkezetére, a település topográfiájára nézve jelentősebb adalékokkal szolgálnának. így a középkori településszerkezet megismerése szinte kizárólag a kora újkori földesúri adóösszeírások és urbáriumok alapján volt lehetséges. A körülmények ellenére Tringli István mindent megtett a középkori építmények minél pontosabb lokalizációjáért, a kora újkorra nézve pedig igen pontos utcahálózat-rekonstrukciót készített. Képi ábrázolások (ilyenek csak a 19. század közepétől ismertek), középkori gazdasági források hiányában a városatlasz sorozat Sátoraljaújhely kötete sok szempontból eltérő vállalkozás volt, más eredményekkel, mint Sopron esetében. Az Újhely-atlasz alapvetően négy részre tagolódik. A kötet elején kapott helyet egy várostörténeti kismonográfia. Újhely esetében nem rendelkezünk olyan előképekkel, amelyek indokolnák egy jelentős történeti bevezető lehagyását - a város mindeddig legteljesebb monográfiáját Dongó Gyárfás Géza írta, még 1903-ban. Dongó, bár egész életét a városban élte le, számos topográfiai elemet félreértett, amikor sorozatban megjelentette a 18. századi újhelyi urbáriumokat az Adalékok Zemplén vármegye történetéhez hasábjain. (Dongó Gyárfás Géza: Sátoralja- Új hely története. Sátoralja-Újhely: Zemplén Könyvnyomtató Intézet, 1903.) A Tringli által írott, több mint harminc oldalas, igen precíz leíró rész mindent megtesz, hogy elrugaszkodjon egy klasszikus helytörténeti monográfia módszereitől. Célja nem Újhely történetének megírása, hanem a település elhelyezése a régió — Zemplén és a pataki uradalom — és az ország történetében. Számos helyen veti össze a települést a szomszédos Patakkal, és nem egyszer utal Újhely gazdasági pozíciójára a felvidéki városok és a Hegyalja közti áruforgalomhoz — főképp a szőlőexporthoz — kapcsolódóan. A várostörténeti részben hangsúlyos szerephez jut a település köz- és birtoklástörténetének tárgyalása. Köszönhetően annak, hogy a középkorban ritkán váltott gazdát a város, többé-kevésbé folyamatosan fejlődhetett, a szomszédos Patakkal egyetemben. A kora újkor időszaka — mint az világosan kiderül Tringli összefoglalásából — minden szempontból nehezebb évszázadokat hozott a város életében. Az oszmánok ugyan sosem foglalták el a várost, a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség háborúit azonban annál inkább megsínylette Újhely. A település a 17. században számos menekülő nemest és ruszin parasztot fogadott lakói közé, a 18. századtól kezdve pedig jelentősebb zsidó közössége is kialakult a városnak. Az egyre kevertebb etnikai és vallási megoszlás átvezet a Tringli által igen hangsúlyosan tárgyalt másik kérdéshez, a település egyházaihoz (Erről külön is 1. Tringli István: SátoraljaújTÖRTÉNETI IRODALOM 545
