Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Nomen est societas? Uj monográfiák középkori személyneveinkről és társadalomtörténeti vonatkozásaik (Ism.: Gulyás László Szabolcs) II/538
TÖRTÉNETI IRODALOM 539 az etnikumra utaló nevek a nemzetiségi viszonyokra, míg más típusúak (például az apa nevéből képzettek) többek között a családi kapcsolatokra nyújtanak adatokat. A magyar középkortudomány képviselői már régóta tisztában vannak e ténnyel, közülük többen is felhasználták a középkori személyneveket hasonló következtetések levonására, sőt, néhányan részletesebben is foglalkoztak az ilyen irányú elemzések lehetőségeivel (Székely György, Kubinyi András). A személynevek vizsgálatának módszertana, hogy hogyan és milyen esetekben lehet egy nevet ilyen célokra felhasználni rengeteg speciális kérdést vet fel azonban, ami bizonytalanná teheti a vizsgálat végeredményét. Az egyik legfontosabb ilyen, hogy vajon csak egyszerű megkülönböztető nevet, vagy már öröklődővé vált családnevet visel-e a forrásban szereplő illető? Utóbbi esetben ugyanis a személy és a nevében szereplő információ már jó eséllyel eltávolodott egymástól, ezért történeti forrósként nem használható fel. A kérdés megítélése, a családnevek kialakulásának problémája a nyelvészek körében sem egyértelmű ügy. Előrelépés pedig csak akkor várható ezen a téren, ha nagyszámú nevet sikerül a különböző korszakokból összegyűjteni és ezeket szisztematikusan, egységes elvek alapján vesszük vizsgálat alá. A közelmúltban az ELTE Nyelvtudományi Intézetének műhelyében két olyan — PhD disszertáción alapuló — monográfia is napvilágot látott, amely ennek a feltételnek a legmesszemenőbben megfelel. Szerzőik, Slíz Mariann és N. Fodor János a fiatalabb nyelvészgenerációhoz tartoznak ugyan, de nevük már jól ismert szakmai körökben, hiszen több munkában bizonyították a téma iránti elkötelezettségüket és hozzáértésüket. Az sem hátrány és érezhető is műveiket lapozgatva, hogy mindketten folytattak történeti stúdiumokat is. A két monográfia komoly társadalomtörténeti vonatkozásokkal rendelkező, egy-egy korszakot felölelő (egyúttal a korábbi kutatásokat és egymást is szervesen kiegészítő) névtörténeti elemzés, amelynek bázisát, a nagy munkával összegyűjtött korabeli személyneveket a szerzők — teljesen indokoltan — a monográfiával párhuzamosan külön adattárban is közölték. Műveik célkitűzése pedig már önmagában is hiánypótló: szemben a kutatás korábbi irányvonalával, amely főleg az Árpád-kor neveinek összegyűjtésére törekedett, ők a 14. és 15. századból származó névanyagot vizsgálnak. A magyar személynévadás fejlődésében a döntő — s egyúttal komoly társadalomtörténeti háttérrel is bíró — változás, így a két- vagy többelemű személynevek kialakulása, illetve a családnevek megjelenése a 14. századtól indult meg, így e korszak ilyen irányú vizsgálata mindenképpen komoly eredményeket ígér. Ha időrendben haladunk, a kettő közül Slíz Mariann munkájával kell kezdenünk az ismertetést, amely a 14. századból származó személyneveket vizsgál. A nagyjából 14 000 névadat az Anjou kor első felére (1301-1342) vonatkozik. A gyűjtés alapja az Anjou-kori okmánytár, a Hazai Okmánytár és két családi (a Károlyi és a Héderváry) gyűjtemény, továbbá az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékek. Az Anjou-kori oklevéltár regesztái azonban ilyen célokra nem voltak felhasználhatók, részben a nevek magyaros közlése, részben pedig amiatt, hogy a sorozat nem törekszik az oklevélben szereplő összes név felsorolására. A mű nagy ívű historiográfiai bevezetővel indul, s egyúttal a kitűzendő célt is megismerteti az olvasóval. A nevek összegyűjtése a szerző szerint nem pusztán cél, csupán eszköz. Ez a bagatellnek tűnő megjegyzés érthető, ha tudjuk, hogy a korábbi publikációs gyakorlatban nem voltak ritkák az egyszerű, már-már öncélú és mindenféle komolyabb elemzéstől mentes középkori személynévanyag-közlések sem. Slíz Mariann azonban az összegyűjtött nevek segítségével olyan nagy horderejű kérdésekre próbál választ adni, mint a nevek területi, időbeli és társadalmi megoszlása, a nápolyi származású királyi család és a magyarság neveinek egymásra hatása, az irodalmi eredetű névadás valamint a szentkultusz és a személynévadás összefüggései, vagy pedig a családnevek kialakulásának problémái. A munka nagy erénye, hogy az olvasó remek képet kap azokról a módszertani buktatókról és lehetséges megoldásaikról is, amelyek egy ilyen személynévanyag gyűjtése és feldolgozása során a kutatóra leselkednek, de a terminológiával, annak használatával kapcsolatosan megjelenő nehézségekről is beszámol. Kifejezetten fontos része a dolgozatnak például az a fejezet, amely a névadás különféle korszakait próbálja meghatározni. A szerző véleménye szerint a családnevek kialakulásának első szakaszában az egyénnevek még csak különféle jelzős szerkezeteket kaptak. Ebben a periódusban lehet elsősorban „körülírásos” nevekről beszélni. A második korszakban kialakult néhány jellegzetes és jól megkülönböztethető megnevezés-típus: így a de+helynév-hol álló, a filius-os és a dictus-os
