Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kiss Gergely: Királyi egyházak a középkori Magyarországon (Ism.: Thoroczkay Gábor) II/537
Kiss Gergely KIRÁLYI EGYHÁZAK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON (Thesaurus Históriáé Ecclesiasticae in Universitate Quinqueecclesiensi 3.) Pécsi Történettudományért Kulturális Egyesület, Pécs, 2013. 204 o. Kiss Gergely pécsi középkorkutató, a korai magyar egyháztörténelem jeles ismerője a királyi alapítású bencés apátságok jogi helyzetét bemutató monográfiája (2006), valamint a pécsi püspökség középkori történetét bemutató nagyszabású munka (2009) után, ahol számos kérdést az ő tollából ismerhettünk meg, újabb egyháztörténeti tárgyú könyvvel állt ki a szakmai közönség elé. A munka elöljáróban megjelöli azt az anyagot, amelyet tárgyalni kíván: ez a későközépkori (1389- 1513) pápai dokumentumokból, egyházlátogatási jegyzőkönyvekből megismerhető kiváltságolt, ún. királyi egyházak története, jogállása a kezdetektől Mohácsig. Foglalkozni kíván az esztergomi érsek meghatározó szerepével, ill. az egyes intézmények egyházjogi helyzetének fejlődésével is. Már itt megjegyezném: könnyíti a munka használhatóságát, hogy a legfontosabb vonatkozó fogalmak tárba rendezve megtalálhatóak a monográfia végén. A munka I. fejezete a királyi egyházak intézményének eredetével foglalkozik, mind nemzetközi, mind magyar vonatkozásban. Érdekes olvasni az első alfejezetben, hogy monografikus munkák Nyugat-Európában sem születtek e tárgykörben, a tanulmányok leginkább az udvari kápolnák és az ún. szent kápolnák kérdését tárgyalták. A hazai medievisztikában pedig paptörténészek (pl. Kollányi Ferenc) és jeles világi kutatók (Gárdonyi Albert, Jankovich Miklós, Mályusz Elemér és Kubinyi András) nevét emeli ki. A második alfejezet a nyugat-európai királyi egyházakat tárgyalja, Cluny szerepét, a helyi főpásztor joghatósága alól mentesített állapotnak az udvari kápolnával való kapcsolatát, mindennek az ereklyékkel, írásbeliséggel összekapcsolódó mivoltát. A korábbi kutatással összhangban megállapítja, hogy a mintát végül is Aachen Karoling-kori szereplése adta. A királyi egyházak altípusa az ún. szent kápolnák intézménye, amely Franciaországban, de Csehországban és az osztrák területeken is megjelenik. Itt megelőlegezném, hogy a szerző szerint Magyarországon viszont nem fordultak elő, így tárgyalásuk egy kicsit túl bőségesre sikerült. Kiss Gergely arra is felhívja a figyelmet: Nyugaton nincsenek csoportos kiváltságolások, a privilegizált egyházak az Apostoli Szentszék alá kerülnek (nálunk Pannonhalma és Fehérvár kivételével az esztergomi érsek alá!), és az exemptio mindig jogfejlődés eredményeként következett be. A következő alfejezet a királyi egyházak hazai eredetével, kialakulásával és fogalmával foglalkozik. Az Esztergom alá tartozó intézmények öt csoportba oszthatók: bencés apátságok, társaskáptalanok, premontrei prépostságok, kápolnák és plébániák, erdélyi szász dékánátusok. Alapvető ezeknél a királyi alapítás és kegyuraság. Hangsúlyozza az írásbeliséggel való szoros kapcsolatot a társaskáptalanok és a királyi kápolna között, míg a szerzetesi intézményeknél, valamint a kápolnáknál, plébániáknál a kultikus szerep volt elsődleges. A szász egyházak pedig királyi földön, királyi engedéllyel létrehozott intézmények voltak. Egységes csoportként a 13. század végétől jelentek meg. Esztergom alá tartozásuk — a következő alfejezet tanúsága szerint — késő középkori forrásokból ragadható meg, kiemelendő Kanizsai János, Szécsi Dénes és Bakócz Tamás érsek munkálkodása. A szerző Esztergom érsekének vezető szerepét Koszta László kutatásaira alapozva mutatja be. Az érsek királyi egyházakat irányító szerepének kialakulását viszont már----saját vizsgálódásaira támaszkodva — a 12. század közepétől ki tudja mutatni. Kiss Gergely e helyütt kénytelen a kalocsai érsekség kialakulásának kérdésével is foglalkozni, itt is Kosztéval ért lényegében egyet, de a második magyar érsekség egyháztartománnyá fejlődésének kezdetét korábbra keltezi. Nem e helyen kell a kérdést megvitatni, de érdemes lenne a prímási intézmény nemzetközi irodalmának újbóli feldolgozása. Arra gondolok, hogy Kalocsát a kevés és bizonytalan forrás alapján nem feltétlenül tartomány nélküli érseknek kellene tekinteni, hanem olyan metropolitai széknek, amely a prima sedes jogát kezdettől fogva magának követelő Esztergom mellett nehezen tudott intézményesülni. A prímási tisztséget nyugaton a 9. század joggyűjteményei hozták vissza a köztudatba, tehát a magyar államalapításkor már foglalkozhattak ezzel, függetlenül a magyar egyházfőre alkalmazott terminológiától. A második fejezet csoportonként tárgyalja a hazai királyi egyházak körét. Kiss Gergely 23 bencés apátságot sorol közéjük, ezek döntő többsége királyi alapítás volt. A 30 premontrei prépostságból 12 került a kivételezett egyházak sorába. A társaskáptalanokat is egyenként sorolja elő a szerző. Ezen intézményeket a recenzens is egy kicsit jobban ismeri, úgyhogy néhány kiegészítést tenne. Aradnál Juhász Kálmánnak a Századok 1989. évi, egy 1949-es számot újraközlő füTÖRTÉNETI IRODALOM 537
