Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Dejiny Bratislavy 1. od pociatkov do prelomu 12. a 13. storocia (Ism.: Mesterházy Károly) II/531

vek, a személynevek használatában. A családnevek a történelmi formában szerepelnek, de a keresztnevek a szlovák alakban . Hasonlóképpen a községnevek is mindig a mai szlovák névalakban szerepelnek, néha, kivételképpen előfordulhatnak a régi szlovák névalakok is (a magyar Cseklész régi szlovák alakja Ceklis, mai alakja Bernolákovó). Pozsony neve a 9. századi eseményekig Bratislava formában szerepel, tehát az összes korábbi régészeti lelőhely Pozsony belterületén ebben az alakban olvasható. A 9-12. századi megnevezést, a Preslava névalakot két adat támogatja. Az egyik egy Szent Istvánnak tulajdonított, mindössze három példányban ismert, és Svédországban előkerült ezüstpénz felirata, a másik pedig a második pozsonyi csata alkalmából 1052-ben használt névalak: Preslawaspurch (Gombos, Cat.I. 100). A 13. századtól újra egységesen Bratislava néven szerepel a város. A magyar népnév etnikai tekintetben csak akkor fordul elő, ha bizonyosan magyar nyelven beszélő személyről vagy csoportról van szó, egyebekben az uhry szó szerepel, ami a hungaricus megfelelője lenne. A történeti kronológia szintén az önálló Szlovákia koncepciójának felel meg. Ez megmutatkozik abban, hogy az őskori kultúrák jó részének kezdő és végpontja akkor is eltérő a hazai kronológiától, ha azok a Dunántúlon is előfordulnak. A későbbi időszakra érvényesül a nagymorva régészetben szokásos korszakolás: azaz a nagymorvák előtti kor, nagymorva kor és nagymorvák utáni kor (povelkomoravské obdobie), ami a magyar honfoglalás kor helyett áll. És végül említjük a történeti források kínálta teljesen eltérő értelmezés lehetőségét, amelyre J. Sedivy kitűnő példát hoz. A pozsonyi káptalan istenítéletek lefolytatására való jogával kapcsolatban említi, hogy Kálmán I. törvénykönyve (1.22) csak a püspöki központoknak, valamint a nagyobb prépostságoknak engedélyezi a tüzesvaspróba végzését - a pozsonyi és nyitrai prépostságnak azonban nem. Az Illosvay codexben levő szövegvariáns azonban éppen az ellenkezőjét állítja. Mint J. Sedivy megjegyzi „Jellemző, hogy a magyar történészek inkább az első, a szlovákok inkább a második lehetőség felé hajlanak” (Fejezetek Pozsony történetéből magyar és szlovák szemmel 103).

Az első történeti fejezet a környék természeti forrásait, geológiáját, archeobotanikáját és archeozoológiáját tárgyalja, hiszen nyilvánvaló a természeti környezet és a megtelepülés lehetőségének kapcsolata. Mindkét alfejezethez, s majd a későbbiekben minden emlékcsoport vagy jelenség szemléltetésére kitűnő, szemléletes térképek készültek. Itt a régészeti korok rekonstruált vízrajzi viszonyai jól mutatják, miért volt e terület évezredeken át mindig lakott. A neolitikumban a benépesülés részben nyugat felől történt, a vonaldíszes kultúra népe jelent meg Kr. e. 5600 körül, majd dél felől a Lengyel kultúra népe húzódik fel a Kisalföld északi felére. A korszak lelőhelyei a Duna bal partján találhatók meg, míg a jobb part szinte leletmentes. De ennek oka a kutatottság foka is lehet. A rézkor a Lengyel kultúra békés továbbfejlődése útján alakul ki, helyi csoportja Ludanice faluról van elnevezve. A Magyarországon is mindenütt megjelenő Báden kultúra helyi csoportja a Dunántúlon is felfedezett Boleráz csoport, Pozsony környékén viszont gyengébben kutatott. A bronz kor (Kr. e. 2300-800) és a korai vaskor (Kr. e. 800-500) a bronz feldolgozásának virágkora. A lelőhelyek száma olyan mértékben megnő, hogy célszerű volt belső korszakolás után térképezni őket. A különféle népek és kultúrák csoportjai 11 jól megkülönböztethető régészeti emlékcsoportot hagytak maguk után. A bronzfeldolgozás szempontjából az Aunjetitz kultúra jelenti a kezdetet, hordozói a Morava felől érkeztek, míg a Magyarád/Madarovce kultúra kelet felől terjeszkedett a régióban. Az ún. Urnenfelder/umasíros kultúra emlékeit Oroszváron fedezték fel. A késői bronzkorban visszaesett a fejlődés üteme. A korai vaskort Magyarországon Hallstatt-kultúra névvel jelöljük, Szlovákiában inkább egy másik nevezetes lelőhelyéről Kalenderberg kultúrának nevezik. Hordozói magaslati védhető telepeket hoznak létre a Kárpátok mindkét oldalán. A korszak egyik kiváló szakembrere, Etela Studenikova a magyarországi szakirodaiamat is jól ismerve jellemzi a kultúra jellemző tárgyait, és a jellegzetes ábrázolásokat, amelyek a vallási képzetek világába vezetnek (különleges edényformák bikafejes díszítéssel, az edényeken feltartott kezű, ún. adoráns állásban levő nőalakok). A Kalenderberg kultúra hirtelen szűnik meg, eltűnését a Dévényi várhegyen is előkerült két darab három élű bronz nyílcsúccsal kapcsolták össze, ami a szkíták megjelenését jelenti e helyen is.

A kötet szerzői teljesen új minőség feltűnését a kelták Pozsony környéki megtelepedésében látják. Az írott források már nemcsak megemlítik őket, de sokat is foglalkoznak velük, hiszen a római hódítás útjában álltak. A Kr. e.5. század elejétől egyre többször kerülnek kapcsolatba a rómaiakkal. Pozsony környékén is feltűnnek a Kr. e. 5. század közepén. Mint Andrej Vrtel hangsúlyozza, velük jelenik meg a Kárpát-medencében az erődített városias település, az oppidum, amely „fellegvárból” és a hozzá tartozó városból áll. Pozsonyban az akropolis a várhegyen volt, és a belváros területére esik a köznép települése a különböző műhelyekkel, edényégető kemencékkel, a

532 TÖRTÉNETI IRODALOM