Századok – 2014
MŰHELY - Lakatos Bálint: Mezövárosi és falusi önkormányzati testületek Magyarországon a késő középkorban II/495
496 LAKATOS BÁLINT A közösségi szervezet, az önigazgatási intézmények nem minden településen fejlődtek ki azonos módon és egy időben. A falvak és mezővárosok széles mezőnyében sokféle szervezeti formával találkozhatunk. Ezek a településhálózat alsóbb szintjén elhelyezkedő falvakban értelemszerűen kevésbé tagolt, létszámukat tekintve kisebb szervezetek, mint egy regionális jelentőségű mezővárosban. Ahol 200 ember lakott, nem volt szükség olyan struktúrára, amely 2000 emberre volt szabva. A közösségi és testületi elv mégis mindenütt egyforma volt, és az e helyütt nem vizsgált királyi szabad városok szervezetével is megegyezett. Azaz a közösséget választott elöljárók: bíró és esküdtek mint testület képviselték. Rajtuk kívül az egyes mezővárosoknak (és falvaknak) voltak egyéb tisztségviselői is. Ezek a közösség spirituális vezetője: a helybéli plébános, a hatalom képviselői: az ispán, tiszttartó, várnagy, továbbá egyes alárendelt intézmények, feladatkörök irányítói (hegybíró, malombíró stb.). Utóbbiakat kinevezhette a foldesúr, elláthatta a tiszttartó személyzete és megbízhatta a közösség is, akár úgy, hogy az elöljáróság választotta a saját sorai közül, akár úgy hogy egy helybéli lakost vagy mást bíztak meg a feladat ellátásával. Minderre a későbbi korszakokból már több példát ismerünk.6 Ahogyan később is, a szervezeti és működési kereteket az országos jogi szokások, jogrendszer (törvények), a helyi vagy regionális jogi gyakorlat (szabad királyi városok, kiváltságos területek, megyék jogélete), a jogi népszokások és a helyben alkotott szabályozás (statútumok) egymás mellett vagy egymással átfedésben alkották.7 A hely jogának a magyarországi társadalmakban a 19. század közepéig döntő szerepe volt: amíg az állami, az országos szabályozás hatékonysága csekély a hely összes szabálya többé-kevésbé minden ott lakóra vonatkozott és érvényesült.8 A mintát a jelentősebb városok jelentették, az átvétel felülről lefelé történhetett. A jogi filiáció meglehetősen szövevényes eseteit és kérdéskörét most nem vizsgálva általánosságban csak annyit szögezzünk le, hogy az északi országrész keskeny sávját leszámítva, ahol többnyire a magdeburgi jogból származó korponai, selmeci, szepesi stb. jogok és változataik voltak használatban, sainak adatbázisa (DL-DF 5.1) Szerk. Rácz György. Online kiad. 2009. - A teljes középkori országterület (Erdéllyel és Szlavóniával együtt) mezővárosait és falvait vizsgáltam. A következő településeket zártam ki 1. Buda, Pest, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Kassa, Bártfa, Eperjes (tárnoki városok), 2. Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, továbbá Szakolca, Kisszeben, Szeged, Kolozsvár, Zágráb, Temesvár (személynöki és más királyi szabad városok), 3. Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya, Bélabánya, Libetbánya, Bakabánya, Újbánya (Garam-menti vagy a kora újkorban alsó-magyarországinak nevezett bányavárosok), 4. Nagybánya és Felsőbánya (királyi bányavárosok), 5. Nagyszeben, Brassó, Beszterce, Segesvár (szász városok). De felvettem bizonyos városokat: 1. Óbuda, Korpona, Lippa, Újlak (a személynöki városok közül), 2. Szászváros, Medgyes, Nagysink, Kőhalom (a szász városok közül), 3. Gölnic, Szomolnok, Rozsnyó, Jászó, Telkibánya, Rudabánya, Igló (a felső-magyarországi, földesúri birtokba került bányavárosok), 4. Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező, Sziget (az öt máramarosi koronaváros), 5. Esztergom és Zágráb kivételével az összes püspöki székhelyet: Eger, Győr, Gyulafehérvár, Nyitra, Pécs, Vác (nem maradt fenn középkori városi kiadványa Bácsnak, Csanádnak, Kalocsának és Veszprémnek). 6 18-19. sz.-i példákat sorol Lukács László: Sokféle bírák. A faluközösség önigazgatásának „népi” tisztségviselői. In: Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére. Szerk. Bárth Dániel, Laczkó János. Kecskemét 2004. 395-414. 7 Tárkány Szilcs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. kiad. Bp. 2003. 34., 41^12. 8 Tárkány Szűcs E.\ Népszokások i. m. 37^10. és 1. ábra, 52.
