Századok – 2014

MŰHELY - Lakatos Bálint: Mezövárosi és falusi önkormányzati testületek Magyarországon a késő középkorban II/495

496 LAKATOS BÁLINT A közösségi szervezet, az önigazgatási intézmények nem minden települé­sen fejlődtek ki azonos módon és egy időben. A falvak és mezővárosok széles mezőnyében sokféle szervezeti formával találkozhatunk. Ezek a településháló­zat alsóbb szintjén elhelyezkedő falvakban értelemszerűen kevésbé tagolt, lét­számukat tekintve kisebb szervezetek, mint egy regionális jelentőségű mezővá­rosban. Ahol 200 ember lakott, nem volt szükség olyan struktúrára, amely 2000 emberre volt szabva. A közösségi és testületi elv mégis mindenütt egyfor­ma volt, és az e helyütt nem vizsgált királyi szabad városok szervezetével is megegyezett. Azaz a közösséget választott elöljárók: bíró és esküdtek mint tes­tület képviselték. Rajtuk kívül az egyes mezővárosoknak (és falvaknak) voltak egyéb tisztségviselői is. Ezek a közösség spirituális vezetője: a helybéli plébá­nos, a hatalom képviselői: az ispán, tiszttartó, várnagy, továbbá egyes aláren­delt intézmények, feladatkörök irányítói (hegybíró, malombíró stb.). Utóbbia­kat kinevezhette a foldesúr, elláthatta a tiszttartó személyzete és megbízhatta a közösség is, akár úgy, hogy az elöljáróság választotta a saját sorai közül, akár úgy hogy egy helybéli lakost vagy mást bíztak meg a feladat ellátásával. Mind­erre a későbbi korszakokból már több példát ismerünk.6 Ahogyan később is, a szervezeti és működési kereteket az országos jogi szokások, jogrendszer (törvé­nyek), a helyi vagy regionális jogi gyakorlat (szabad királyi városok, kiváltságos területek, megyék jogélete), a jogi népszokások és a helyben alkotott szabályo­zás (statútumok) egymás mellett vagy egymással átfedésben alkották.7 A hely jogának a magyarországi társadalmakban a 19. század közepéig döntő szerepe volt: amíg az állami, az országos szabályozás hatékonysága csekély a hely összes szabálya többé-kevésbé minden ott lakóra vonatkozott és érvényesült.8 A mintát a jelentősebb városok jelentették, az átvétel felülről lefelé tör­ténhetett. A jogi filiáció meglehetősen szövevényes eseteit és kérdéskörét most nem vizsgálva általánosságban csak annyit szögezzünk le, hogy az északi or­szágrész keskeny sávját leszámítva, ahol többnyire a magdeburgi jogból szár­mazó korponai, selmeci, szepesi stb. jogok és változataik voltak használatban, sainak adatbázisa (DL-DF 5.1) Szerk. Rácz György. Online kiad. 2009. - A teljes középkori országterület (Erdéllyel és Szlavóniával együtt) mezővárosait és falvait vizsgáltam. A következő tele­püléseket zártam ki 1. Buda, Pest, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Kassa, Bártfa, Eperjes (tárnoki városok), 2. Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, továbbá Szakolca, Kisszeben, Szeged, Kolozsvár, Zág­ráb, Temesvár (személynöki és más királyi szabad városok), 3. Besztercebánya, Körmöcbánya, Sel­mecbánya, Bélabánya, Libetbánya, Bakabánya, Újbánya (Garam-menti vagy a kora újkorban al­só-magyarországinak nevezett bányavárosok), 4. Nagybánya és Felsőbánya (királyi bányavárosok), 5. Nagyszeben, Brassó, Beszterce, Segesvár (szász városok). De felvettem bizonyos városokat: 1. Óbuda, Korpona, Lippa, Újlak (a személynöki városok közül), 2. Szászváros, Medgyes, Nagysink, Kőhalom (a szász városok közül), 3. Gölnic, Szomolnok, Rozsnyó, Jászó, Telkibánya, Rudabánya, Igló (a felső-ma­gyarországi, földesúri birtokba került bányavárosok), 4. Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező, Sziget (az öt máramarosi koronaváros), 5. Esztergom és Zágráb kivételével az összes püspöki székhelyet: Eger, Győr, Gyulafehérvár, Nyitra, Pécs, Vác (nem maradt fenn középkori városi kiadványa Bácsnak, Csa­­nádnak, Kalocsának és Veszprémnek). 6 18-19. sz.-i példákat sorol Lukács László: Sokféle bírák. A faluközösség önigazgatásának „népi” tisztségviselői. In: Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszte­letére. Szerk. Bárth Dániel, Laczkó János. Kecskemét 2004. 395-414. 7 Tárkány Szilcs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. kiad. Bp. 2003. 34., 41^12. 8 Tárkány Szűcs E.\ Népszokások i. m. 37^10. és 1. ábra, 52.

Next

/
Thumbnails
Contents