Századok – 2014
MŰHELY - Tóth Valéria: Szempontok a 13-14. századi nemzetségnevek értékeléséhez II/471
488 TOTH VALERIA Egy 1339-ből való oklevél „Maholai Kereknek mondott János” (Johannes dictus Kerek de Machala)92 személyjelölése a megjelölthöz kapcsolódó többféle alapnévfajtát sejtet (vagy óvatosabb megfogalmazással: többféle alapnévfajta előzményét sejteti). A Johannes93 funkcióját tekintve referáló név (pragmatikai szempontból pedig választott név), amelyhez a latin szerkezetben további elem kapcsolódik: közülük a Kerek sajátosságjelölő (vagy más szempontból kreált) név, ami szemantikailag bizonyára valamiféle külső tulajdonságára utal a névviselőnek. A de Machala származási helyet (lakóhelyet) jelöl meg vagy pusztán körülírásszerűen (azaz nem személynévfajtaként, hanem csupán a ’Maholára való’ latin fordításaként), vagy pedig ugyancsak sajátosságjelölő (kreált) névként (tehát személynévfajtával: Maholai-ként) azonosíthatjuk. Az összefoglaló, körülíró latin szerkezet alapján az adott személyt tehát egy referáló névvel és egy vagy esetleg két sajátosságjelölő névvel különböztették meg, melyek az élő, beszélt nyelvben váltakozhattak egymással: s az illetőt hol Kerek-ként, hol János-ként (vagy ennek valamely származéknevével), hol pedig Maholára való-ként (vagy Maholai-ként) jelölték meg, amelyek aztán később — amellett persze, hogy külön-külön is használatban maradtak — jelzős szerkezetté is összekapcsolódhattak. Ezek a megnevezések — noha több dologban is emlékeztetnek a nexusnevek egy későbbi típusára, a családnevekre — hangsúlyozottan az egyénhez kötődnek, vélhetően nem öröklődnek (ezt ugyanakkor — ha meg lehet egyáltalán — minden esetben egyedileg ítélhetjük meg): vagyis az érvényük legfeljebb a névviselő élettartamáig szól. A következő példából további konzekvenciák is adódnak. Egy 1321. évi oklevél „Bogátradvány nembeli Mányoki Sándor fia László ispán” (comes Ladizlaus filius Alexandri de Manaky de genere Bogathrodwan)94 személyjelölő szerkezete annyiban tér el az előzőtől, hogy ebben a névviselőhöz a Ladizlaus (a beszélt nyelvben inkább talán valamely vulgáris nyelvi variánsa) referáló (választott) név mellett nem csupán az előbb is látott sajátosságjelölő helynévi névfajta (de Manaky) kapcsolódik hozzá (vagy személynévi szerepben: Mányoki, vagy alkalmi körülírásként: ’Mányokra való’), hanem két nexusnév is szerepel a struktúrában. A „latin filius + az apa neve (genitívuszban)” szerkezet közvetlen leszármazási-kapcsolati viszonyt jelöl, a „latin de genere -I- nemzetségnév” szerkezet pedig csoporthoz való tartozást, és mindkettő átadott (automatikus) névként értelmezhető.95 92 1339: AO III. 548., AOklt XXIII. 260. sz., AnjouSznt. 227. 93 Anélkül, hogy ebbe a kérdésbe itt most belemennénk, arra fontos utalnunk, hogy a Johannes, Petrus-féle személynévi előfordulások használati síkja számos kérdést fölvet. Ezeket a latin alakokat a hivatalos írásbeliség során bizonyosan használták, ám a beszélt nyelvi használatuk erősen kérdéses. Sokkal inkább gyaníthatjuk azt, hogy az oklevélírók megtanulták, a Janus — János forma latinul Johannes, és az esetek óriási többségében ezért így rögzítették. Hasonló ez a jelenség ahhoz, mint amit a helynevek latinizálása terén tapasztalhatunk pl. a Strigoniensis ’Esztergom’, Nova villa ’Újfalu’ típusú okleveles említések vonatkozásában, melyek beszélt nyelvi használatáról természetesen szó sem lehet. Ugyanígy áll a helyzet a templomcímből lett településnevek latin nyelvű okleveles jelentkezésének (1. előbb) ügyében is. 94 1321: AO I. 617., AOklt VI. 183. sz., AnjouSznt. 260. 95 Az apa nevének nexusnévként való használata egyes keleti szláv nyelvekben ma is általános csakúgy, mint az észak- és dél-amerikai kultúrkörben az öröklődő anyai családnév (Hoffmann I.: A személynévrendszerek leírásához i. m. 19.).