Századok – 2014
MŰHELY - Tóth Valéria: Szempontok a 13-14. századi nemzetségnevek értékeléséhez II/471
476 TÓTH VALÉRIA kozna. A várjobbágy-nemzetségeknél azonban egészen más a helyzet. Esetükben egyáltalán nem szokatlan az, hogy mindössze egyetlen alkalommal minősítik a nemzetség tagjait valamely nemzetségből (de genere) származóknak, s az ilyen jellegű adat fennmaradása nyilvánvalóan véletlenszerű. Az olyan esetekben ezért, ahol megtalálhatók a nemzetségre általában jellemző sajátosságok, a de genere minősítés hiánya önmagában nem lehet akadálya annak, hogy az adott rokonságot nemzetségnek tekintsük.27 Tekintve, hogy genus-okkal, generatio-kkal az Árpád-kori társadalom több rétegénél találkozunk, bátran kijelenthetjük, hogy a korabeli magyar társadalom földbirtokkal rendelkező részében általánosan jellemző volt a nemzetség intézményének megléte.28 A továbbiakban, minthogy a két nemzetségi képződmény közül neveikben is dokumentáltan csupán a 13-14. századi berendezkedés áll előttünk, csak ez utóbbival foglalkozom, s a honfoglalás kori formáció rekonstrukcióját, jellemzőinek felderítését — tekintve, hogy ehhez a nyelvészet közvetlen források híján aligha tud érdemlegesen hozzászólni — meghagyom a történettudomány hatáskörében. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a névrendszer feltehető folytonosságára alapozva éppen maguknak a későbbi nemzetségneveknek a tipológiai jellemzői nyújthatnak közvetett fogódzót a honfoglalás kori nemzetségek megnevezéseihez. Amennyiben ez a feltevésünk indokolt és az analógia helyes, akkor ebben a korszakban is a személynévi eredetű nemzetségnevek dominanciájára gondolhatunk csakúgy, mint a 13-14. századi nemesi nemzetségek nevei körében. A visszakövetkeztetés a helynevek vonatkozásában kétségkívül jól használható módszertani eljárás: a VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár (913-959) szerkesztette De Administrando Imperiohan (DAI) felbukkanó Levédi(a) és Etelköz, illetőleg a legkorábbi hazai források (pl. a Tihanyi alapítólevél) helynevei alapján közvetett módon ugyanis képet kaphatunk arról is, hogy milyen lehetett az ősmagyar kori (adatokkal nem dokumentált) helynévrendszer.29 Kérdés persze, hogy a személynevek esetében (ismerve azok sokkal erősebb nyelven kívüli meghatározottságát) ugyanilyen sikerrel hasznosíthatjuk-e a későbbi névrendszer vallomását. Amíg ugyanis a helynevek esetében semmiféle jelentős struktúraváltásnak nem lehetünk tanúi, a személynevek rendszere (éppen a nagyon erős társadalmi-kulturális beágyazottságának köszönhetően) a története során több ízben is lényegi strukturális átalakuláson megy keresztül.30 Az előkelők okleveles megjelölésében a nemzetségnevek feltűnése — általában de genere, de generatio típusú latinos szerkezetekben — kronológiai tekintetben a következő képet mutatja (vö. 1. és 2. ábra). Első előfordulását hiteles oklevélből 1208-ból adatolhatjuk: pristaldum [...] Theodorum de genere Opuz.31 Ezt megelőzően szerepel ugyan egy 1183. évi oklevélben is de genere-ve 1 kap-27 Zsoldos A.: A szent király szabadjai i. m. 121-124. - Sőt a váijobbágyi státus által biztosított jogok élvezete valósággal szükségessé tette a rokonságok nemzetséggé szerveződését (i. m. 127.). 28 Zsoldos A.: A szent király szabadjai i. m. 126., 128. 29 Vö. Hoffmann István: A Tihanyi alapítólevél mint helynévtörténeti forrás. Debrecen. 2010. 226-232. 30 A két névrendszer különbségének e vonásához részletesebben 1. Hoffmann Névtörténet i. m. 31 Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg I-V Bearb. von Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza et al. Graz-Köln- Wien 1955-1999. (a továbbiakban: UB) I. 51.; RA I. 74.; ÁSz. 604.
