Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Fedeles Tamás: "Medicina contra peccata mundana" Késő középkori főúri misealapítványok II/443
444 FEDELES TAMÁS Missa mediaevalis A szentmise az egyház alapításától kezdődően központi szerepet töltött be a keresztény ember életében.3 A nyilvános istentisztelet mellett (missa publica, missa generalis, missa maior) a korai középkorban egy új típus alakult ki, amikor bizonyos adományok fejében az áldozópapok egyetlen személyért, meghatározott csoportért, bizonyos szándékért mutatták be a miseáldozatot (missa specialis, missa uotiva, missa privata).4 Az előkelők jelentős tőkeinvesztícióval kolostorokat, templomokat, ispotályokat, kápolnákat és oltárokat alapítottak vagy támogattak, ahol a klerikusok miséket mutattak be értük és családtagjaikért, melyekkel egyrészt saját emlékezetüket, másrészt pedig lelki üdvösségüket kívánták biztosítani. A misealapítványok dogmatikai alapját a mise különleges gyümölcseiről (utilitates, virtutes, fructus missae) szóló tanítás alkotta. E „gyümölcsök” akkor fejtették ki hatásukat, ha a pap élő vagy elhunyt személyékért, illetőleg az alapítványban meghatározott szándékokért mutatta be az áldozatot.5 A középkor alkonyán a mise értékeinek, gyümölcseinek hívekre gyakorolt valós hatása gyakori témája volt a prédikációknak.6 Temesvári Pelbárt egyik beszédében összesen tíz pontban sorolta fel a szentmise közvetítette értékeket. Ezek között ott találjuk a purgatóriumi szenvedések enyhülését, az örök kárhozattól való megmenekülést, és végül természetesen az örök élet elnyerését. Temesvári kortársa, a szintén ferences Laskai Osvát azt is kiemelte egyik szermójában, hogy sokkal hatékonyabb az a szentmise, amelyet még életében mondat az ember saját lelki üdvösségéért, mint amelyet mások rendelnek érte halálát követően. Ezért törekedtek arra a hívek — a reformáció előtti évtizedekben a korábbiaknál hatványozottabban — a társadalom minden rétegéből, hogy utolsó órájukban a földi javakból legalább annyit magukénak tudhassanak, amennyi misemondatásra elegendő.7 Alig találunk olyan középkori végrendeletet, melyben ne intézkedett volna a testáló a halálát követő gyászmisékről vagy egyéb liturgikus cselekményekről.8 3 Adolph Franz: Die Messe im deutschen Mittelalter. Beiträge zur Geschichte der Liturgie und des religiösen Volksleben. Darmstadt 1963. 10.; Mihályfi Ákos: A nyilvános Istentisztelet. Bp. 1933. 375-377.; Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagelló-korban. Bp. 1940 [reprint 2000]. 66. 4 Arnold Angenendt: Missa specialis. Zugleich ein Beitrag zur Entstehung der Privatmessen. Frühmittelalterliche Studien 17. (1983) 178-181.; Aernold Angenendt: Offertorium. Das mitterarteliche Meßopfer. (Liturgiewissenschaftliche Quellen und Forschungen Bd. 101.) Münster 2013. 104-113. 5 Lexikon des Mittelalters, Bd. VI. München 2003. 564-565 (’Meßstipendium’- Richard Puzaj.; Lexikon für Theologie und Kirche (=LThK), Bd. VII. Freiburg i. Br. 1986. 354-355. (’Meßstipendium Karl Mörsdorf). 6 Erwin Iserloh : Der Wert der Messe in der Diskussion der Theologen vom Mittelalter bis zum 16. Jahrhundert. Zeitschrift für Katholische Theologie 83. (1961) 44-79.; Josef Andreas Jungmann: Missarum Sollemnia. Eine genetische Erklärung der römischen Messe, I—II. Wien 19584. I, 170.; Franz, A.: Die Messe i. m. 38-44. Mihályfi A. : A nyilvános i. m. 380-385.; Angenendt, A. : Offertorium i. m. 451-452. 7 Pásztor L.: A magyarság i. m. 70, 77-78. 8 Hans Bernhard Meyer: Luther und die Messe. (Koffessionskundliche und kontroverstheologische Studien, Bd. XI.) Paderborn 1965. 131.
