Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Molnár Péter: Olvasta-e Kézai Simon Mester Aquinói Szent Tamást? II/427
OLVASTA-E KÉZAI SIMON MESTER AQUINÓI SZENT TAMÁST? 435 Aquinói munkássága nyomán — az arisztotelészi nyelvezetet használó középkori politikatudomány ABC-jéhez tartozott (Tamás is arra építkezett a regimen mixtum elgondolásának kétszeri kifejtésekor). A Tamás Kézaira gyakorolt hatásának szentelt megjegyzések lezárásaként arról értesülünk, hogy míg az előbbi szerint a communitas léte a felsőbbség engedélyéhez kötött, addig az utóbbinál egyáltalán nem ez a helyzet. Azon túl, hogy Tamás álláspontjának a rekonstruálása itt is problematikus, a két állítólagos felfogás között általa konstatált szöges ellentét dacára Szűcs Jenő megelégszik azzal, hogy „e téren a közvetlen forrás nem Aquinói Szt. Tamás volt”.34 Mi lehetett az oka annak, hogy mindezek ellenére Szűcs Jenő mégis látott fantáziát Váczy felvetésében? E kérdésre akkor kaphatunk választ, ha megvizsgáljuk a Kézai-tanulmányban szereplő Tamás-idézetek kontextusát: a tanulmány egyik leglényegesebb, egyben ideológiailag (nem Szűcs akkor még aktuális marxizmusa miatt!) legterheltebb passzusáról van ugyanis szó. A szerző minden korábbi (és azóta megjelent) munkánál kimerítőbben és pontosabban tárgyalja itt Kézai (döntően a krónika 6. és 29. fejezetében olvasható) „hun-magyar alkotmánytanát”. A politikai közösség egészére, illetve annak részeire használt communitas, commune, caetus [sic] kifejezések, az utóbbi(ak) elöljáróinak duces és principes címe, valamint az a tény, hogy a bővebb krónikaváltozatban is olvasható capitanei Kézainál mint capitanei electi, illetve constituti szerepelnek, végül pedig az szorul itt magyarázatra, hogy a magyar udvari kle34 Szűcs J.: Társadalomelmélet, in: Uő: Nemzet és történelem i. m. 457. o. és 137. j. (532. o.) Állítását Szűcs Jenő ez utóbbi jegyzetben idézett két tamási szöveghellyel támasztja alá, ám — az általa felhasznált szakirodalmat követve — mindkettőt eredeti összefüggéseiből kiragadva értelmezi. A Sententia-kommentár általa idézett megjegyzésében (helyes forrásmegjelöléssel: Scriptum super libros Sententiarum Petri Lombardi IV 27, 1, 1, sol. 3) valójában nem communitas, hanem communicatio olvasható, a törvény pedig, amelyen annak alapulnia kell lehet isteni is — mint például az articulus témájául szolgáló házasság esetében —, nem csak emberi. A Contra impugnantes Dei cultum et religionem ugyanezen jegyzetben idézett részletében (helyes forrásmegjelöléssel: II, 2, resp. ad 9) valóban azt olvashatjuk, hogy a societas publica csak valamely superior alapító aktusával vagy beleegyezésével jöhet létre, ám e szöveghely bajosan sorolható Tamás kitüntetett elméleti jelentőségű megjegyzései közé. Egy fiatalkori vitairatról van szó, amelyben a szerző rendje és önmaga érdekeit úgy kívánta védeni a párizsi egyetem világi pap teológiai magiszterei ellenében, hogy hangsúlyozta az egyetemi oktatók collegiumának a pápával szembeni alárendeltségét. Mindeközben olyan sietséggel járt el, hogy míg előbb a társas kereskedelmi vállalkozásokat a societas privata kategóriájába sorolta, addig kevéssel utóbb ugyanazokat már a societas publica temporalis aleseteként említette (uo. II, 2, resp.). A Tamásra egyáltalán nem jellemző hanyagság oka az lehetett, hogy Szent Domonkos követőjét e vita során elsősorban a rendjét pasztorációs küldetése, illetve a koldulás miatt ért bírálatok foglalkoztatták. Ignatius Th. Eschmann tanulmánya Szűcs Jenő által hivatkozott helyén egyébként azt emelte ki, hogy míg a korabeli jogászok szerint a korporációk a felsőbbség legalább hallgatólagos jóváhagyására szorulnak, addig Tamás az egyesülés szabadságának elvét képviselte. Eschmann, I. Th. : Studies i. m. 8. o., 26. j. Vö. Szűcs J.: Társadalomelmélet, in: Uő: Nemzet és történelem i. m. 137. j. (532. o.) Míg Eschmann csak a societas priuatára, addig Szűcs kizárólag a societas publicáva vonatkozókat vette figyelembe. Szűcs Jenő szerint Tamás az idézett szöveghelyen hirdetett nézete nemcsak Kézai álláspontjától, hanem „a juristák többségének” nézeteitől is eltért (uo. 457.). Valójában a római jog szerint a societates publicae (vagyis a törvény által létrehozott testületek) léte a felsőbbség engedélyéhez kötött; igaz, hogy ezt az álláspontot a 13. század közepére a romanisták már kivételekkel parttalanná tágították; Tamás az e téren szigorúbb kánonjogi felfogást látszik követni (tehát nem „a skolasztika” álláspontját, mint ahogy nem alakít ki önálló véleményt sem), yö. Pierre Michaud- Quantin: Universitas. Expressions du mouvement communautaire dans le Moyen Ágé latin. (L’Église et l’Etat au Moyen Ágé XIII.) Paris 1970. 219-224. Noha ezt a könyvet használta, az universitasok római jogi szabályozását a hazai szakirodalomban részletesen tárgyaló Gerics József mellőzte a Digesta az ilyen jogi testületek működését felsőbb engedélyhez kötő passzusait {Dig. 1, 12,1 és 47, 22). Gerics J.: A korai rendiség i. m. 195. és 203.
