Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Feld István: A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében I. II/351
MAGÁNVÁRAK ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETEI A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 375 történeti valóságot, tehát azt, hogy a terepen megjelenő egyes építmények okleveles említésének hiánya — mint az előzőekben láthattuk — korántsem jelent azonos funkciót, sőt még korszakot sem. Emiatt nem tudjuk elfogadni Horváth Richárd legújabban megfogalmazott, s bár sok problémát megoldani hivatott, de mégis leegyszerűsítő, s érthetően bizonytalan feltevését sem, miszerint ezen, az írott forrásokban nem szereplő objektumok egyáltalában nem tekinthetők „igazi” várnak, hanem azok kivétel nélkül „valamilyen formában” erődített, „egyszerű nemesi lakóhelyek” lettek volna, hiszen „zömük település közelében helyezkedik el”.142 Az eddigiek alapján talán nem kíván külön bizonyítást az a tételünk, miszerint az Árpád-kori Magyar Királyság területén az írott források szóhasználata a korai magánerősségek megnevezése vonatkozásában nem volt egyértelmű és következetes. Ennek lehetséges okai lényegében ugyanabban kereshetőek, mint azt Horváth Richárd a késő középkor kastélyait vizsgálva meghatározta. így ennek elemzésére itt most nem kívánunk vállalkozni, csupán utalunk ennek kapcsán „az épületeiket megnevező birtokosokra vagy hiteleshelyi, kancelláriai nótáriusokra”.143 Az erődített objektumok alapvetően castrum és castellum megnevezéssel tűnnek fel az oklevelekben és az egyéb forrásokban. Fügedi Erik az előbbit jogosan tartja általános gyűjtőfogalomnak,144 az utóbbi ezzel szemben, mint utóbb láthattuk, sokkal ritkábban fordul elő az Árpád-korban. Mivel — ahogy az előzőekből kiderült — az e két fogalommal megjelölt építmények formai elkülönítése sem lehetséges (csupán hipotézisként vethető fel, hogy az utóbbi terminust nem használták az ún. extrém földrajzi helyzetű erősségekre) nem tűnik itt indokoltnak az olyan, általános jellegű, s inkább már a késő középkorra jellemző megnevezések behatóbb elemzése, mint a munitio, fortalitium vagy propugnaculum. Hasonló a helyzet a már említett domus és curia esetében is, hisz a forrásszövegek itt sem nyújtanak segítséget az alapvető funkcionális és topográfiai, tehát a bennünket érdeklő történeti kérdések megválaszolásában.145 Az előzőekben „udvarház” kifejezéssel fordított curia fogalmának rendkívül szerteágazó kérdésköre146 amúgy is külön tanulmányt érdemelne, ahogy 142 Horváth R.: Várépítés i. m. 83., 86. illetve 93., ahol összegzésében olyan „úri” lakóhelyeket tételez fel, melyeket a 12. sz. (!) második felében talán már erődíthettek is. Ezek szerinte azonban „az udvar vezetői és a király előtt sokszor nem számíthattak váraknak”, még akkor sem, ha formájuk, elhelyezkedésük hasonló lehetett a „klasszikus” kővárakéhoz. L. ehhez recenziónkat a Castrum 16. (2013: 1-2. sz.) 100-108. Talán ugyancsak az ismert emlékek differenciálatlan szemléletéből adódott Kubinyi A.: Középkori váraink i. m. 119. megfogalmazása: „Valahogy csak meg kell magyaráznunk azt, hogy az oklevelekből kiolvasható képbe miért helyezhetők olyan nehezen be a „kisvárak”. 143 Horváth R.: Rendszertelenség a rendszerben i. m. 9-13. 144 Fügedi E.: Vár és társadalom i. m. 10. 145 Az írott források fogalomhasználatának elemzése: Koppány Tibor: A castellumtól a kastélyig. Művészettörténeti Értesítő 23. (1974) 285-299., 1. még erre Miklós Zs.: A Gödöllői dombvidék i. m. 66-68. 146 L. példaként: Szovák Kornél: Udvarház. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk. Rristó Gyula. Bp. 1994. 695., továbbá más vonatkozásban: Mészáros Orsolya: A késő középkori Visegrád város története és helyrajza. Visegrád, 2009. 26., 74. jegyz.
