Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
A MAGYAR-LENGYEL KRÓNIKA ÉS A HAZAI ELBESZÉLŐ HAGYOMÁNY 297 hető egyéb manuscriptumok. Aligha fér ugyanakkor kétség ahhoz, hogy a krónika István-életrajzát — interpolációi ellenére — érdemes a hartviki mű egy önálló kézirataként szemlélnünk. Hogy a kérdésben tisztábban láthassunk, elengedhetetlennek véljük, hogy Grzesik bizonyításán végigtekintsünk. A lengyel történész dolgozatában kísérletet tesz arra, hogy felvázolja, milyen különbségek és hasonlóságok adódnak a krónika, illetve a Hartvik-legenda Bartoniek által megállapított kéziratcsoportjai között: ily módon szeretné megvizsgálni, hogy a Chronicon Hungarico-Polonicumh&n megőrzött legendapasszusok az István-iüto manuscriptumainak mely csoportjával rokoníthatóak leginkább. a) Az Ml és a V2 jelzésű kéziratok vonatkozásában Grzesik arra a megállapításra jut, hogy ezen manuscriptumok krónikánk legendarészleteitől túlságosan is eltérnek ahhoz, hogy bennük a 13. századi forrás lejegyzőjének mintáit keressük. b) A B2, C, illetve A jelzésű kéziratok alkotta csoport esetében a poznani történész — a hasonlóságok mellett — ugyancsak igen nagyszámú eltérést figyel meg a Magyar-lengyel Krónika megfelelő részleteihez képest. Ezen kódexek elhagynak egy félmondatot, amely a legenda egyéb kézirataiban csakúgy feltűnik, mint krónikánkban: Grzesik számára ez a tény egyértelműen bizonyítja elbeszélő forrásunk és a kéziratcsalád rokonságának valószínűtlenségét. A 15. századból származó két manuscriptum, illetve az A incunabulum közös forrása sem lehetett ennek megfelelően azon alapszöveg, amelyet a feltehetően II. András korában alkotó kompilátor felhasznált. c) A VI és B3 jellel ellátott Hartvik-kéziratok is mutatnak Grzesik szerint olyan lectio variakat, amelyek sem a vita további manuscriptumaihan, sem pedig a Magyar-lengyel Krónikában nem lelhetőek fel. A két kézirat rokonságát jelzi az is, hogy mindkettő elhagyja a legenda 15. fejezetének egyik momentumát: a részletet ugyanakkor valamennyi más kézirat — így a krónika is — őrzi. Fejtegetései végére érkezve Grzesik — anélkül, hogy részletesebb vizsgálatokba bocsátkozna a Magyar-lengyel Krónika, illetve a Hartvik-legenda legrégibb kéziratai, az R és B1 jelzésű manuscriptumok kapcsolatát illetően — arra a következtetésre jut, miszerint mesés elemekkel gazdagított forrásunk egy, a Hartvik-legenda archetypusának textusához igen közeli formában hagyományozta ránk az István-legenda egyes fragmentumait.46 Csupán a dolgozat vonatkozó fejezetének konklúziójában fogalmazza meg mindezek után a lengyel kutató annak tételét, hogy a krónika az R és a B1 jelzésű Hartvikkéziratokkal áll a legmagasabb fokú rokonságban.47 Ami a fentebb ismertetett b) és c) pontokat illeti, nem kívánjuk itt most Grzesik eredményeit megkérdőjelezni. Egyetérthetünk-e ugyanakkor a poznani történész azon vélekedésével, amelyet Bartoniek Emma nézetével szemben fogalmazott meg? A magunk részéről úgy látjuk, tézisének igazolásához a len46 Grzesik, R.: The Hungarian roots i. m. 31-37. 47 Grzesik, R.: The Hungarian roots i. m. 48.
