Századok – 2014
KRÓNIKA - Guth Réka - Péterffy Gergely: Magyar történettudomány kultúrnemzeti alapokon, határokon túl és határokon innen, 1920-2013. Beszámoló az MTA BTK Tudománytörténeti és az Európa-történeti Témacsoport 2013. november 21-én megrendezett műhelykonferenciájáról I/271
278 KRÓNIKA elemzésével rámutatott az egyházak fontos szerepére az 1920-30-as évek erdélyi historiográfiájában, mivel az állami kutatóhelyek többsége a magyarok számára megszűnt az impériumváltással, illetve sok kiváló történész települt át az anyaországba. A magyarsághoz köthető református, unitárius és római katolikus egyházak levéltári intézményeiken kívül a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tudtak helyet adni az erdélyi magyar értelmiségieknek. Az előadás kitért a magyar államhatáron túli kisebbségpolitikára, Budapest kisebbségi irányzatokat egyesítő törekvésére, és a kultúrpolitika irányítására. Az 1999-ben alapított Kisebbségkutató Intézet honlapján is elérhető bibliográfia szerint, mintegy 7000 önálló magyar nyelvű kötet jelent meg a korszakban, ebből 2400 tudományos ismeretterjesztő, 772 történetírói munka és 1100 irodalmi, irodalomtörténeti mű. Az erdélyi magyar történetírás sajátossága volt az életrajzi munkák nagy száma, amelyeknek többsége különnyomatban látott napvilágot. Történészi munkák elsősorban a dák-román kontinuitás elmélet cáfolásával, a székelység eredetével, valamint a magyar és román kisebbségi jogok összehasonlításával foglalkoztak, az egykori román nemzetiségi igényeket állítva szembe Bukaresttel. A történelem természetesen nem csak politikai eszközként szolgált, hanem a kisebbségbe szorult közösség identitásteremtő eszközeként is. Az erdélyi történetírás olyan virtuális történelmet teremtett, amely a közösség összetartozás-tudatának elengedhetetlen elemévé vált. Előadása elején feltett kérdésre, összefoglalva az addig elhangzottakat, Bárdi Nándor szerint lehet önálló erdélyi magyar történetírásról beszélni. A délelőtti előadássorozatot Szarka László, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa zárta A felvidéki magyar történetírás helyzete, fejlődése és teljesítménye 1920-tól napjainkig című referátumával, amelyben a felvidéki magyar történészek generációs skáláját felállítva mutatta be az egyes történésznemzedékek képviselőit, kitűzött feladatait és kutatási lehetőségeit. Szarka László rámutatott, hogy a szlovákiai magyar kutatás intézményi háttere még nem szilárd, ennek is köszönhetően rengeteg helytörténeti munka született az elmúlt évtizedekben, amelyek között vannak igen kitűnő monográfiák is, például Dunaszerdahely, Mátyusfold, Csallóköz vagy Gömör területéről. A fent említett műveken keresztül is jól látható, hogy sok régió alkotja a Felvidéket, ezért nem lehet egységes szlovákiai magyarságról beszélni. Az előadó kiemelte, hogy sokan jönnek Magyarországra a Felvidék történelmét kutatni, ugyanakkor ezek a kutatások csak a nyelvhatárig terjednek, az északi területek már kívül esnek a magyar történészek horizontján. Szarka László szerint a szoros együttműködésen alapuló multietnikus és multiregionális kutatások előrelépést hozhatnak mind a magyar, mind a szlovák történettudomány számára, és ezzel egyidejűleg az egymástól elzárkózó történetírást meg kell haladnia a kutatóknak. Az erdélyi magyar történetkutatás a román történészek látószögéből 1920 után címmel tartott előadást Stelian Mándruf az Institulul de Istorie si Archeologie tudományos főmunkatársa, aki szerint a párizsi békék után a román értelmiségre egyre erőteljesebben hatott a politika, amit a budapesti revíziós törek
