Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Honvári János: Bálint József: Magyarország nemzeti vagyonvesztése 1941-1947. Agroinform Kiadó, Budapest, é. n. 472 o. [ismertetés] I/243
így a németség (szászok és svábok), a nagyrészt asszimiláns, magyar ajkú és magyar tudatú erdélyi zsidóság vagy a cigányság tömeges üldözéssel és tragédiákkal végződő megpróbáltatásairól, holott azok e „faji” dominanciáért vívott, ádáz közelharc nyilván egyenes következményei. A háborús logika — s az elvtelen hatalmi játszmaként felfogott diplomácia! — csakis ellenséget vagy szövetségest ismer, s e beszűkült bipoláris szemlélet, úgy tűnik, napjainkig kísért; s nem is csupán a demagóg indulatkeltéssel és idejétmúlt vágyfantáziákkal terhelt közvélekedésben, ám a művelt köztudatban, sőt, aránytalanságaival, adósságaival itt-ott magában a történész szakmában is. Másként hogyan lehet, hogy az erdélyi romakutatásnak — akár csak egy tisztes tanulmány erejéig — ma sincs még érdemi mondandója e válságos négy évről, a helyi közösségek, családok veszteségeiről, önkéntes avagy kényszerű migrációjáról, egyéni és kollektív túlélő stratégiáiról? Az észak-erdélyi zsidóság sorsa — kivált a tragikus vég felől — mára alaposan feltárt, ám a holokauszt-kutatók szűkebb körén kívül alig számon tartott és „recipeált”, holott a Partiumban és a Királyhágón túl nem akad nagyobb község vagy város, amelynek ne lenne oka, kötelessége megemlékezni a „magyarok bejövetelét” lelkesen éljenző, majd alig három és fél év múltán elhurcolt, legyilkolt ártatlan lakóiról. A dél-erdélyi szászok, bánáti és szatmári svábok — sokban úgyszintén tragikus — 20. századi sorsáról is akad még feltárnivaló; példa rá Baumgartner Bernadett nemrég publikált kiváló munkája (Kisebbség a kisebbségben, Kolozsvár, 2012, Kriterion), amely a szatmári svábok kálváriáját idézi fel a magyar, román, ismét magyar, majd a birodalmi német s a kényszermunkás milliókra éhes szovjet államérdek szorongattatásai között. L. Balogh Béni jól megírt, hiánypótló és alapos monográfiáját még bízvást sokáig érdemes lesz a témát érintő más művekkel „egybeolvasni”, kutatónak és érdeklőnek egyaránt. Közülük, továbbgondolásra leginkább érdemes művekként hadd emeljünk itt ki hármat: Boka László és György Péter magvas és eredeti szellemű erdélyi tárgyú monográfiáit (Boka L.: Egyszólamú kánon?, Gondolat Kiadó ill. György P: Allatkert Kolozsváron - Képzelt Erdély, Magvető) továbbá Kőrössi P József Markó Bélával készített „beszélgetőkönyvét” (A magyar kártya, Kossuth Kiadó). Nővé Béla TÖRTÉNETI IRODALOM 243 Bálint József MAGYARORSZÁG NEMZETI VAGYONVESZTÉSE 1941-1947 Agroinform Kiadó, Budapest é. n. 472. o. A II. világháború során emberéletekben keletkezett a legsúlyosabb, pótolhatatlan veszteség. Pontosan soha sem fog kiderülni, hogy Magyarország hány lelket veszített a háborúban, hiszen a frontokon, az aknamezőkön, a lágerekben, a ki- be- és áttelepítés közben, a katonák elől menekülve, a bombázások során vagy a bármilyen nációhoz tartozó hadseregek erőszakoskodása folytán meghaltak egy része jeltelen tömegsírban nyugszik, pontos „nyilvántartásukra” a háború vérzivatarában nem kerülhetett sor. Ugyanakkor Für Lajos, Stark Tamás, Szabó A. Ferenc és mások munkássága nyomán ma már jó becslések állnak rendelkezésre arról, hogy „hol vannak a katonák”, és „hova tűnt sok sírkereszt”. Nem mondhatjuk azonban el ezt az országot ért ugyancsak katasztrofális mértékű háborús vagyonvesztéséről. Nagyon kevés kutató vállalkozik arra, hogy mérje a mérhetetlent, elvégezze azt a sziszifuszi munkát, amelyet egy ilyen roppant nehéz feladat megkövetel. Ezen a téren nagyjából még most is csak annyit tudunk, amit a Statisztikai Szemle 1955. februári számában Bokor Béla nyilvánosságra hozott. Eszerint Magyarország háborús kára 1938. évi, tehát még értékálló pengőben kereken 22 milliárd volt, amelyhez hozzá adva a 10 milliárd pengős közvetlen hadikiadást, illetve a háború alatt a magyar-német külkereskedelemben felhalmozódó mintegy 2 Mrd pengős magyar többletszállítás értékét, 35 milliárd pengős háborús vagyonvesztés adódott, ami az 1938/1939. évi nemzeti jövedelmének a hétszeresét tette ki. Gerő Ernő évekkel korábban, az MDP Politikai Akadémiáján 1949. március 6-án tartott „Magyarország gazdasági újjáépítésének feltételei” című előadásában ugyan ilyen nagyságrendű, egészen pontosan 34 milliárd 618 millió aranypengő vagyonvesztésről beszélt. Bálint József új könyvében a statisztikus aprólékosságával és alaposságával összeállított és sokoldalúan elemzett, részben eddig még nem közölt dokumentumok segítségével járul hozzá Magyarország II. világháborús vagyonvesztésének pontosításához. Tizenkét fejezetre tagolva mutatja be azt a fájdalmasan hosszú listát, amely hazánknak a háború során különféle okokból kifolyólag elszenvedett anyagi veszteségeit sorjázza. A szerző tematikus fejezetekbe rendezte azokat a
