Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vonyó József: Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Eszmetörténeti tanulmány. Osiris, Budapest, 2012. 272 o. [ismertetés] I/235

zó kiindulópontokat, motivációkat, életrajzi elemeket, indíttatásokat azonban következetlenül vagy a főfejezetben vagy a szakirodalmi áttekintés keretében ismerteti. Az olvasó számára megkönnyítette volna az összefüggések felismerését, ha minden esetben az első variációt alkalmazta volna. Pontosabb lehetett volna a hasonlóságok és különbségek értelmezése, a hangsúlyok elhelyezése annak markánsabb kiemelésével is, hogy az egyes fajvédők gyakran azonos bűnbakokat neveztek meg, de más és más érveléssel.

A fajvédő nézetek és egyes képviselőik álláspontjának forrásait illetően még a politikai irányzat képviselői esetében sem elég csak a háborús vereség, a forradalmak és Trianon hatásaira utalni, ahogy ezt Gyurgyák tette. A jelenség nem érthető meg a dualizmus kori gazdasági és társadalmi folyamatok áttekintése nélkül. A fajvédők ugyanis nagyrészt ezek következményeire reflektáltak, azok nyomán kialakult társadalmi problémákat vetettek fel, s kerestek rá válaszokat a maguk módján. Igaz, hogy Szabó Dezső és Bangha Béla kivételével elsősorban 1919-től váltak ismertté nézeteik, de a Milotaynak, Lendvainak, Zsilinszkynek és Gömbösnek a „nagy háború” idején leírt gondolataiban — legalábbis elemeiben — már megjelenik a dualizmus kori magyar viszonyok kritikája. Ezt igazolja például Gömbös 1920-ban kiadott — e tekintetben megtévesztő című: Egy magyar vezérkari tiszt feljegyzései forradalomról és ellenforradalomról — visszaemlékezése. Ebben ugyanis korábbi fogalmazványainak lényegét összegezte. Beépítette 1919. tavaszi bécsi emigrációjában, saját lapjában közölt cikkei egy részét, s összefoglalta benne azokat a nézeteit, melyeket részben már a bécsi hadiiskolai tanulmányok során (1912-1914) hangoztatott, részben a háború végén írt (sajnos már nem található) memorandumaiban rögzítette. Mindez bizonyítja, hogy ő sem csak a háborús vereségre és a forradalmakra reagált, hanem a dualizmus kori jelenségekre (zsidóság térnyerése, a kapitalista gazdasági rend káros szociális hatásai, a liberalizmus és szocializmus megjelenése a politikai mozgalmakban és hatásuk a magyar közgondolkodásra stb.).

Gyurgyák tételesen mutatja be a fajvédő mozgalom előzményeinek néhány szervezeti elemét és a hozzájuk kapcsolható legfontosabb akciókat, illetve az ideológiai elemek közül az antiszemitizmus dualizmus kori jelenségeit. Hiányzik azonban a fajvédelem másik fontos jellemzője, a szociális szempontok, s ezen belül különösen az agrárrétegek védelme szellemi forrásainak hasonló mélységű elemzése. E hiány pótlását szolgálhatta volna az újkonzervativizmus legfontosabb gondolati elemeinek (a szegények, a szabad versenyes kapitalizmus veszteseinek védelmére, az agrárizmusra stb. vonatkozó álláspontok) ismertetése a bevezető fejezetben, melyek egyébként rendre felbukkannak szinte valamennyi fajvédőnél. Ezt bizonyítja maga Gyurgyák is többek között a Gömbös nézeteinek jellemzésére leírt mondattal: „Ennek a gondolkodásnak a lényege, hogy a magyarság betegségbe esett, gyenge, beteg és szegény lett, ennek következtében védelemre szorul, azaz akár törvényi eszközökkel is meg kell védeni egy ’erős fajjal’, a zsidósággal szemben.” (112. oldal - kiemelés tőlem - V J.) Gyurgyák kritikusan szemléli a fajvédők nézeteit, de általában csak egy-egy elmarasztaló, ironikus jelzővel érzékelteti véleményét. Nem végzi el azok mélyebb kritikai elemzését abban az értelemben, hogy nem mutatja be módszeresen azok valóságtartalmát, illetve utóbbi hiányát. Szinte mindenkinél említi az általános véleményt: a zsidó eluralkodását a magyar gazdaságban és szellemi életben, mint a magyar tragédia legfőbb okát. De nem foglalkozik azzal, hogy reálisan elemezték-e, illetve ítélték-e meg a hivatkozott fajvédők e valós jelenség kialakulásának okait, s az abban viselt felelősség kérdését. Ezt olyan esetben is elmulasztja, amikor maga a fajvédő tesz rá kísérletet, mint pl. Zsilinszky Endre. Nemzeti újjászületés és sajtó című munkáját Gyurgyák lényegében csak a sajtópolitika szempontjából elemzi, holott abban a zsidók magyarországi térnyerésével kapcsolatos általános érvényű megállapításokat tett, s a jelenségért elsősorban nem a zsidóság, hanem a magyar úri középosztály felelősségét hangoztatta: „...a magyar nép nem erőit szedte össze, hanem gyöngeségeit fordította az élet felé s az életnek úgyszólván minden vonatkozásában a negatívum dicstelen szerepét vállalta magára. Ezen a ponton bukik meg az egyoldalú szélső antiszemitizmus. Ez a magyar negatívum, ez a be nem töltött szerep az élet, főleg a termelés fázisaiban és intézményeiben, ez az el nem végzett munka, ez az elpocsékolt és elhenyélt erő, ez adta meg a lehetőséget és alkalmat a zsidóságnak a maga szédületes hatalmi előnyomulására. Amit a magyar nem akart elvégezni, elvégezte a zsidó, amiből a magyar kivonta magát, oda bevonult a zsidó, amit a magyar elmulasztott, azt pótolta a zsidó, amit a magyar elherdált, megvette a zsidó, amit a magyar maga számára megtartani nem tudott, megszerezte a zsidó.’’(Nemzeti újjászületés és sajtó 46-47. oldal) Helyzetelemzését kategorikus kijelentéssel zárta: „Ha (...) a felelősség kérdését vizsgáljuk, habozás nélkül ki kell mondanunk: a felelősség ezekért a fejleményekért elsősorban nem a zsidóságot, a részt, hanem a magyar nemzetet, az egészt s annak túlnyomó többségét,

238 TÖRTÉNETI IRODALOM