Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vonyó József: Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Eszmetörténeti tanulmány. Osiris, Budapest, 2012. 272 o. [ismertetés] I/235

Gyurgyák legújabb kötetének már az is érdeme, hogy először vizsgálja meg — ráadásul összehasonlító jelleggel — a fajvédők, illetve a fajvédő nézeteket valló és a korabeli közgondolkodásra jelentős befolyást gyakorló személyiségek ideológiai, politikai nézeteit. Ezzel hiánypótló művet alkotott.

A könyv legfontosabb tudományos értékének tartom a fajvédelem fogalmi definíciójának pontosítását, a magyarországi ideológiai-politikai mezőben történő — ezen belül a jobboldali eszmei áramlatok közötti — pontos elhelyezését. Teszi mindezt a differenciált megítélést szolgáló, több szempontú, árnyalt elemzéssel, melynek eredményeként megfelelő hangsúllyal tárgyalja és reálisan értékeli egyrészt az irányzat képviselőinek pozitív törekvéseit, másrészt a negatív, a magyar társadalomra, államra és szellemi életre, kultúrára nézve káros hatásúnak bizonyult elemeit. Ezzel összefüggésben segíti felszámolni azt a máig ható sztereotípiát, mely egyoldalúan és leszűkítően az antiszemitizmussal azonosítja, pontosabban arra korlátozza a fajvédelem fogalmát. Az általa vizsgált személyiségek nézeteit elemezve bizonyítja — a korábban, néhány más szerző által is megfogalmazott — tételt, miszerint a zsidóellenesség a fajvédelem meghatározó eleme, de csak egyik, negatív oldala. E mellett létezett egy másik, a magyarság gazdasági, kulturális fejlesztését, szociális, egészségügyi helyzetének javítását célzó programja is. Negatívvá az tette, hogy ez utóbbi nemes célt a magyar társadalom egy „idegen faj’-ként kezelt csoportjának kirekesztése, korlátozása révén kívánta megvalósítani - ezzel az általuk megfogalmazott cél elérését, a magyarság gyarapodását is veszélyeztetve. Amit, persze, maguk a fajvédők nem ismertek fel, legalábbis sohasem ismertek el. Ennek kapcsán Gyurgyák szakít a marxista történetírás -— általa jogosan és megalapozottan bírált — egyoldalú álláspontjával, mely a fajvédőket azonosította más szélsőjobboldali irányzatokkal (nyilasok, nemzetiszocialisták, hungaristák), vagy kontinuitást feltételezett közöttük. Ugyanakkor nem esett a napjainkban viruló — elsősorban a politikában és a publicisztikán tetten érhető, sőt, szerzőik által szakmainak mondott történeti közleményekben is felbukkanó — kritikátlanul dicsőítő álláspontok csapdájába sem.

A fajvédők politikai nézeteinek jellemzése, s ennek során a magyarországi szélsőjobboldal náci/nyilas irányzataitól történő elkülönítése során azonban ellentmondásos helyzetet teremtett Gyurgyák. Egyrészt — a pozitív törekvésekként aposztrofált követelések, programok sorolása után — maga hangsúlyozza: „A másik oldalon azonban ennél sokkal több negatívum áll: a polgári társadalom, s általában a polgári szabadságjogok háttérbe szorítása vagy egyenesen semmibevétele; a vezér utáni vágyakozás; a későbbiekben katasztrofális következményekkel járó antiszemitizmus (annak majdnem minden formája, tehát a szalon-, az érzelmi, a szelektív, az elkülönítő és a kitelepítést vagy a kivándoroltatást pártoló antiszemitizmus, bár a fajvédők döntő többsége ezek közül leginkább a mindenre kiterjedő numerus clausust pártolta); a környező vagy a magyarsággal nem feltétlenül szimpatizáló hatalmak, népek lenézése, differenciálatlan megítélése, az utódállamok gyűlölete; az irracionális gondolkodásra és cselekvésre való hajlam; az erőteljes és leegyszerűsítő historizálás; a mindent politikai szempontból elbíráló primitív tudomány-, irodalom- és művészetszemlélet; a magyar nyelv — Szabó Dezső, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Lendvai üdítő kivételével — gyakori kerékbe törése, azaz a nyelvi igénytelenség." (216. oldal) Az értékelő összegzésben megfogalmazottakkal szemben az egyes személyeket tárgyaló alfejezetekben azonban ezek a negatívumok háttérbe szorulnak az — egyébként indokoltan hangsúlyozott — pozitívumokkal szemben. A jelenséget egyrészt Gyurgyák fent jelzett célja, a fajvédelem helyének a magyar jobboldali irányzatok közötti pontosabb kijelölése magyarázza. Másrészt az ezzel összefüggő, nyilvánvaló szándéka, hogy a fajvédő nézeteket és politikai irányzatot eddig — a fenti idézetben soroltak alapján — egyoldalúan negatívan megítélő értékelésekkel szemben felmutassa annak pozitív elemeit is. így teremtve meg a hiányzó egyensúlyt. Ez a realitásokat közelítő „egyensúlyra törekvés” meggyőzőbb lett volna, ha a részletek kibontása során is jobban érvényesíti a szerző.

A fogalmi tisztázást kívánta megalapozni a tematikai értelemben is gazdag, magyar és külföldi szakirodalom alapján megfogalmazott elemzésével a faj, az etnikum és a nemzet viszonyáról. Gyurgyák a fogalmi dilemmák feloldása érdekében a bevezetőben és az összegzésben az „etnikai nacionalizmus” kifejezés használatát tartja indokoltnak a fajvédő nézetek jellemzésére. Kételyeim vannak azonban a tekintetben, hogy ha a fajvédők által védett magyarság etnikailag sem egységes — amit maguk is hangoztattak —, lehet-e használni e kifejezést a magyar fajvédők esetében? Különös tekintettel arra, hogy Gömbös például szinte csak magyarokról és zsidókról szólt — a nemzetiségi kérdést jószerével meg sem említve. Ezért beszélt sokszor magyar nemzet helyett a nem létező „keresztény nemzet”-ről.

236 TÖRTÉNETI IRODALOM