Századok – 2014
FIGYELŐ - Krausz Tamás: Hogyan írná át Ungváry Krisztián a nagy honvédő háború történetét? I/201
202 FIGYELŐ nyolásának kapitalista és földesúri formáját.”1 E vulgármarxista történelemmagyarázat módszertani értelemben vett örököse az ún. totalitarizmuselmélet. E mainstream gondolatkör ma olyan kulcs, amely mindent nyit. Központi tézise még a sztálini gondolatvezetésnél is egyszerűbb állításra fut ki - beszűkítve a tudományos gondolkodást, lezárva az elméleti elemzés határait: mind a náci Németország, mind a Szovjetunió egypártrendszer és diktatúra, tehát azonosak, Hitler azonos Sztálinnal, a náci fasizmus azonos a kommunizmussal. Sajnos Ungváry Krisztián vizsgálódásainak, gondolkodásának egész horizontját ez a megvesztegetően egyszerű tétel határozza meg. Ennek megfelelően terjedelmes, indulatoktól sem mentes recenziójának egész érvelése leegyszerűsítő, eklektikus és következetlen; önellentmondások, önkényesség, taktikázgatás, bizonyítatlan vagy téves állítások, csúsztatások egész sora jellemzi írását. Természetesen nem magyar jelenség a historiográfiában, hogy revideálják a náci Németország, a nácizmus háborús teljesítményét és a nagy honvédő háború történetét. Ám a „felülvizsgálat” kezdetét, a mai revizionista történetszemlélet kiindulópontjait még a rendszerváltást megelőző időkben kell keresni. A mérgezett szellemi forrás eredete, egyik főárama a történetírásban az 1980-as években jelentkező európai új jobboldalhoz, mindenekelőtt Ernst Nolte fordulatához köthető, amely az ún. német történészvita során vált szélesebb körökben is ismertté. A német történész a maga fordulatát azzal a nem titkolt céllal tette meg, hogy a nácizmus történelmi teljesítményéről a hagyományos, antifasiszta alapon létrejött történetírói és politikai pozíciót egy „antimodernista”, múltba forduló, egy sajátos „keresztény konzervativizmus” szellemében revideálja és a „baloldal kirekesztő magatartásával” szemben a „németség védelmében” lépjen fel. Nolte fordulatáról2 Szabó Miklós, a 2000-ben elhunyt kitűnő történész az elhíresült Nolte-Furet levélváltás3 kapcsán összefoglalóan és igen találóan így vélekedett: „Nolte Heidegger-követő. Ez az eszmei ihletés viszi a szalon-neonácizmus táborába.”4 A hidegháborús logikához visszatérve már Nolte is a totalitarianizmus gondolatvilágában vizsgálódott és a szocializmus történetét mintegy átcsúsztatta a nácizmus történetébe: a náci fasizmust a bolsevizmussal kötötte össze „oksági alapon”,5 mintha az előbbi az utóbbira adott válasz lett volna. Nolte e gondolatsor részeként racionalizálta a hitlerista antiszemitizmus történelmi útját, mintha annak valóságos mozgatójaként a „zsidó messianizmust” kellene tekinteni.6 Fürét válaszlevelében határozottan elutasította Nolte furmányos „holokauszt-koncepcióját”, amely egy meghatározott „raci1 Beszéd az élenjáró kolhozparasztok I. kongresszusán. I. V Sztálin Művei. 13. kötet, Szikra 1951. 254-255. o. 2 Ernst Nolte: Der Faschismus in seiner Epoche című kitűnő munkájában (München, 1963.). elsők között ábrázolta és elemezte a náci megsemmisítő háború jellegzetességeit és okait, késői fordulatának mozgatóiról nem feladatunk itt elmélkedni. 3 E. Nolte és F. Fürét levélváltását lásd: Világosság, 2000. 3. sz. 10-26. 4 Szabó Miklós: A „helyzethiány” ellenforradalma. Világosság, 2000. 4. sz. 55. 5 Ezt még F. Fürét is határozottan elutasítja, aki pedig nagy empátiával viszonyult Noltehoz annak úgymond „baloldali kirekesztése” miatt: Fürét válaszában igen egyértelműen fogalmazott: „... azzal, hogy nemcsak kronológiai, de okozati jelentést ad a bolsevizmus időbeli elsőbbségének, Ön annak a vádnak teszi ki magát, mintha tisztára akarná mosni a nácizmust.” Világosság, 2000. 3. sz. 16. 6 Vö.: Nolte levele Furetnek, Berlin 1996. február 20. Világosság, 2000. 3. sz. 11-13.
