Századok – 2014
FIGYELŐ - Karsai László: A végső döntésképtelenség I/183
190 FIGYELŐ anélkül, hogy egyáltalán hajlandó lettem volna vele beszélgetésbe bocsátkozni [...] azt mondta, hogy Magyarországnak most meg kell oldania a zsidókérdést, mégpedig olyan formalitások és körülmények között, mint más államokban történt, Németországban, Franciaországban stb.”17 A szerzőpáros könyvéből szinte teljesen hiányzik a holokausztra való kitekintés, a magyarországi eseményeket a nácik európai „zsidópolitikájától” elválasztva tárgyalják. Az 1944. márciusi, áprilisi magyarországi események tárgyalásánál utalni kellett volna arra, hogy Németországban 1941. szeptember 18-ától kellett a zsidóknak sárga csillagot viselni, és október 15-én már meg is indult a Nagynémet Birodalomból a zsidók tömeges deportálása. Franciaországban 1942. május 29-én jelent meg a sárga csillag rendelet és június 5-én az első deportáló szerelvény már el is indult Auschwitzba. Hollandiában 1942. április 27-én jelent meg a sárga csillag rendelet és július közepén már innen is megindultak a deportálások. Belgiumban 1942. június 3-ától kellett a zsidóknak sárga csillagot viselniük, és augusztus 4-én indultak el a deportáló szerelvények. Nem különbözött ettől a magyarországi gyakorlat sem. 1944. március 29-én döntött a kormány a sárga csillagról, a rendelet 31-én jelent meg, április 5-étől kellett a hat éven felüli zsidóknak viselniük a megkülönböztető jelet, majd április közepén először Kárpátalján, majd fokozatosan az egész országban megindult a gettókba, gyűjtőtáborokba terelésük. Koncentrálási helyükre csak 14 napi élelmet vihettek magukkal, és május közepén elindultak az első deportáló szerelvények Auschwitz-Birkenauba. Sztójay pontosan tudta, hogy ha tőle 1944. március 20-án azt kéri (követeli) az RSHA nagyhatalmú vezetője, hogy úgy oldja meg a „zsidókérdést”, ahogy az többek között Németországban és Franciaországban történt, akkor a sárga csillag és a gettó csak az első két lépés a deportáláshoz — és a magyar zsidók többségének esetében — az Auschwitzba vezető úton. A megszállás utáni első minisztertanács, melyre március 22-én került sor, jegyzőkönyve eddig nem került elő. Több egybehangzó tanúvallomás is szól arról, hogy Sztójay miniszterelnök már ezen a napon tájékoztatta kormánya tagjait, hogy az egyik legfontosabb feladatuk a „zsidókérdésnek” a németek kívánságai szerinti megoldása.18 Több mint valószínű, hogy Sztójay pontosan megmondta, mit követelt tőle Kaltenbrunner, aki persze csak megismételte Hitler döntését: sárga csillag, gettó, deportálás. Ehhez képest a szerzőpáros számára „úgy tűnik, deportálásról ekkor, [vagyis március 22-én] még nem esett szó.” (164.) Nem mondják meg, hogy nekik mitől tűnik úgy, hogy éppen a legfontosabbról, a „zsidókérdés” német mintára történő rendezéséről, amit a németek 1942-től kezdve kértek, majd 1943 végén már követeltek, miért ne eshetett volna szó? Nem idézik Jaross Andort sem, aki a népbíróság előtt úgy emlékezett: „Az egész probléma úgy merült fel, hogy talán az első, vagy második minisztertanácson a miniszterelnök kijelentette, hogy a németek súlyt helyeznek a zsidó17 Az Endre-Baky-Jaross per, 326-327. 18 Jaross Andor a népbíróság előtt a következőket vallotta: „Sztójay miniszterelnök a Kaltenbrunnerrel folytatott megbeszélésre hivatkozva tájékoztatta az első minisztertanácsot a zsidókérdés tekintetében megoldandó problémákról.” Az Endre-Baky-Jaross per, 196. Jaross Andor kihallgatása, 1945. december 20.
