Századok – 2014
FIGYELŐ - Karsai László: A végső döntésképtelenség I/183
186 FIGYELŐ Tévednek akkor, amikor azt állítják, hogy a nácik (és tegyük hozzá, cinkosaik, kollaboránsaik) a lengyel és a megszállt szovjet területek kivételével sehol sem értek el olyan kimagasló eredményeket (ti. a zsidók deportálása és lemészárlása terén), mint éppen Magyarországon. (233.) A magyar zsidók kb. 60%-át pusztították el (háború előtti létszám kb. 800.000, halottak száma kb. 500.000), míg a holland zsidók 73%-a (140.000-ből 102.000), a szlovák zsidók 80%-a (88.950-ből kb. 71.000), a görögországi zsidók 87%-a (77.380-ból kb. 67.000); és végül a szerbiai zsidók 91%-a (16.000-ből 14.500) pusztult el a holokauszt idején. A kiemelkedő magyar „eredmény” kétség kívül az európai összevetésben harmadik legmagasabb áldozati létszámban van, de ha az egyes országokban a világháború előtt élt és a holokauszt idején meggyilkoltak számarányát nézzük, akkor fentebb felsorolt országokban nagyobb „hatékonysággal” működtek a nácik és/vagy kollaboránsaik. A szerzőpáros úgy tudja, hogy Hollandiában és a Vichy- Franciaországban a nácik számíthattak a közigazgatás és a rendőrség segítségére. (245.) Ez csak igen erőteljes finomítással igaz: egy ideig Franciaországban a közigazgatás és a rendőrség (valamint tegyük hozzá, a csendőrség) valóban fegyelmezetten részt vett főleg és elsősorban a „hontalan”, rendezetlen állampolgárságú valamint egyes külföldi államok zsidóinak összeszedésében majd deportálásában. Amint a németek elkezdték a francia állampolgárságú zsidókat is deportálni, Philippe Pétain marsall kollaboráns államfő - nem utolsó sorban az igen erőteljes egyházi tiltakozás hatására - megmakacsolta magát. Széles körű társadalmi ellenállás bontakozott ki Franciaországban (ellentétben Hollandiával), a deportálások üteme a nácik megdöbbenésére lassulni kezdett, majd hosszú időszakokra le is álltak a szerelvények. Hollandiában viszont a nácik valóban számíthattak a helyi hatóságok fegyelmezett együttműködésére. Ennek köszönhető, hogy míg a holland zsidók 73%-a elpusztult, a francia zsidók 78%-a túlélte a holokausztot. A szerzőpáros szelektív forráshasználata már Magyarország német megszállásának közvetlen előzményei tárgyalásakor megfigyelhető. Hitler szerintük Klessheimben március 18-án csak annyit követelt Horthytól, hogy oldják mega „zsidókérdést”. (146.) Horthy viszont az 1944. március 19-i Koronatanácson többek között arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy: „Hitler azt is kifogásolta előttem, hogy a zsidókkal szemben nem teszi meg Magyarország a szükséges intézkedéseket. Bűnünk tehát, hogy Hitler kívánságát nem teljesítettem, és nem engedem a zsidók lemészárlását.”7 Az idézett mondatok nem csak arról tanúskodnak, hogy Horthy tisztában volt azzal, hogy a zsidókat a nácik lemészárolják, hanem arról is, hogy a magyar zsidók deportálását Hitler követelte és ebbe Horthy beleegyezett. Baky László később, a népbíróság előtt saját felelősségét is igyekezett csökkenteni, amikor megemlítette, hogy: „Tudomásom szerint az egész akcióhoz [ti. a magyar zsidók deportálásához] a kormányzó hozzájárulása megvolt, így tehát én nem éreztem hivatva magamat arra, hogy szem-7 Benoschofsky Ilona-Karsai Elek szerk.: Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez. 1944. március 19-1944. május 15. A német megszállástól a deportálás megkezdéséig. Magyar Izraeliták Országos Képviseletének Kiadása, Budapest, 1958. 1 k., 17. (továbbiakban: Vádirat 1.)
