Századok – 2014
FIGYELŐ - Karsai László: A végső döntésképtelenség I/183
FIGYELŐ 185 alig fognak találni a cigánykérdéssel foglalkozó cikkeket. Azok a politikusok, publicisták, hivatalnokok, akik egyáltalán megpróbáltak a cigánykérdéssel foglalkozni, írásaikban állandóan arra panaszkodnak, hogy a széles közvéleményt ez a kérdés egyáltalán nem érdekli. Viszont nehéz lesz olyan jobboldali, vagy szélsőjobboldali napilapot a kezükbe venniük, mondjuk úgy 1937-1938-tól 1945- ig, amelyben ne lenne a „zsidókérdésről” szóló vezércikk, riport, glossza, és/ vagy karikatúra.5 Újvidéken nem 3000 szerbet és mintegy 700-1000 zsidót öltek meg 1942 januárjában a „hideg napok” idején, hanem összesen mintegy 3300 embert, és az áldozatok kétharmada volt szerb és egyharmada zsidó. (122.)6 A szerzőpáros alaptézise szerint Endre László belügyi államtitkár és Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer (kb. alezredes), a Gestapo IV-B-4 (zsidóügyi) osztályának vezetője 1944. április 22-én, az Endre-család szentkúti birtokán döntötték el, hogy valamennyi magyar zsidót deportálják. (14.) Erről írásos bizonyítékuk is van, Endre László határidő naptára, amelyről egy helyütt megjegyzik, hogy ugyanolyan perdöntő dokumentum, mint Heinrich Himmler, az SS Birodalmi Vezetője határidőnaplója azzal kapcsolatban, hogy Hitler mikor döntött az európai zsidók kiirtásáról. (15.) Nem sokkal később korrekten ismertetik, hogy a hitleri „végső döntés” szempontjából mennyire nem perdöntő Himmler határidő naplójának inkriminált bejegyzése. (57.) Endre április 22-i határidőnapló bejegyzése is csak azt bizonyítja, hogy Jaross Andor belügyminiszter, Baky László belügyi államtitkár, Otto Winkelmann, a magyarországi német SS és rendőri erők parancsnoka, valamint Eichmann és néhány munkatársa aznap délután Szentkútra volt hivatalos. (192.) A szerzőpárosban fel sem merül, hogy egy időpontbejegyzés nem bizonyítja, ha netán egy-két meghívott nem tudott, vagy nem akart elmenni és persze azt sem tudjuk, hogy a megjelentek miről beszélgettek. Endre Lászlót a magyar holokauszt teljhatalmú döntnökeként próbálják ábrázolni, pedig a valóságban csak egyike volt 1944-ben a három belügyi államtitkárnak, korlátozott feladat- és hatáskörrel. Mindazt, ami nem támasztja alá a „mindent Eichmann és főleg Endre döntött el 1944. április 22-én, Szentkúton” c. (hipo)tézist, azt vagy nem idézik, vagy csak jelentős kihagyásokkal ismertetik, de több esetben előfordul az is, hogy az eredeti dokumentumban szereplő szöveg tartalmát, értelmét megváltoztatják. Mindehhez járul, mint azt fentebb már említettük, a holokauszt történetének nem kellően alapos ismerete, ami lehetetlenné tette a szerzőpáros számára, hogy az 1944-es magyarországi eseményeket szélesebb európai perspektívából szemléljék, esetleg megpróbálják összehasonlítani a különféle országokban lezajlott zsidóüldözésekkel. 5 Erről részletesen lásd: Karsai László: A cigánykérdés Magyarországon 1919 - 1945. Út a cigány Holocausthoz. Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1992., különösen a könyv II. fejezetét: A magyar közvélemény a cigánykérdésről. 31-52. 6 Az V hadtest parancsnoksága által 1944-ben összeállított statisztika szerint a razziák alkalmával 3340 személy tűnt el. 2550 szerb, 743 zsidó, 11 magyar, 13 orosz, 7 német, 2 horvát, 1 szlovák és 13 ruszin esett áldozatul a megtorlásnak. A „hideg napokról” részletesen lásd: A. Sajti Enikő: Délvidék 1941-1944. A magyar kormányok délszláv politikája. Kossuth Kiadó, Budapest, 1987. Az áldozatokról: 159-160.
