Századok – 2014

KÖZLEMÉNYEK - Glant Tibor: A Ford-kormány és a Szent Korona, 1974-1977 I/151

166 GLANT TIBOR gyár külügy, ahogyan arra McAuliffe már 1975 szeptemberében kiválóan ráérzett, fokozatosan meggyőzte önmagát arról, hogy az amerikaiak hajlandóak továbblép­ni a két fennmaradó ügyben.41 A fentebb bemutatott Gates-McFarlane levelezés azonban világosan mutatja, hogy erről szó sem volt, még 1976 decemberében sem, de Budapest önámítása átlendítette a magyar pártvezetést az MFN kapcsán kiala­kult holtponton. 1977 áprilisában, tehát az amerikai kormányváltást követően végre aláírták a közel egy évtizede tárgyalás alatt álló kulturális, oktatási, tudo­mányos és műszaki-tudományos együttműködési egyezményt, majd megkez­dődtek az érdemi tárgyalások az MFN-megállapodás és a Szent Korona és a ko­ronázási ékszerek visszaszolgáltatása ügyében. Ezt a döntést azonban már az új, Carter-kormány hozta meg, heves vitákat követően.42 A normalizálás kitel­jesedett: eljutott ameddig eljuthatott a szabad világ vezető hatalma és egy szov­jet csatlósállam között. IRATOK A Nemzetbiztonsági Tanács irányelvei a kelet-európai országokkal kapcsolatos gazdaságpolitikáról 1973. május 2. Nemzetbiztonsági döntési memorandum 212 Nemzetközi Gazdaságpolitikai Tanács: döntési memorandum 17 Kapja: a külügyminiszter Tárgy: A kelet-európai országokkal kapcsolatos gazdaságpolitika Az Elnök megfontolás tárgyává tette az NSSM 163/CIEPSM 24. sz. tanul­mányt,43 és az alábbi általános elveket határozza meg a kelet-európai országok­kal folytatandó tárgyalásokra: A kelet-európai országokra vonatkozóan általában a gazdasági tárgyalá­sok menetét tegyük függővé nemzetközi ügyekben, a számunkra fontos kérdé­sekben való megfelelő együttműködéstől és a kiemelkedően fontos kétoldalú politikai kérdések rendezésének ügyében mutatott hajlandóságtól. Az MFN-ben44 nem részesülő kelet-európai országokkal folyó gazdasági tárgyalások során MFN-ügyben csak az Elnök engedélyével kötelezhetjük el magunkat. Ez azonban nem gátolhatja a számunkra fontos kereskedelmi és 41 Ezt Borhi a Magyar-amerikai kapcsolatok c. munkájában számomra 1997-ben még elérhetet­len dokumentumokkal is alátámasztotta. Saját interjúim Púja Frigyessel (1997. augusztus 27.), Nagy Jánossal és Esztergályos Ferenccel kétséget sem hagynak az iránt, hogy valóban ezt hitték. 42 A Presidential Directive 21 (1977. szeptember 13.) már Magyarországot is Románia és Jugoszlá­via szintjére emelte. Ez az első alkalom, amikor elnöki akarat érhető tetten a Szent Korona visszaszolgál­tatásának kérdésében. JCPL: Vertical File: Presidential Directive/NSC-21: Policy toward Eastern Eu­rope. 1977. szeptember 13. 2. A politika elfogadását övező vitákat Id. Giant T: Szent Korona i. m. 75-82. 43 Ez az 1972. március 14-én kelt előkészítő anyag. 44 Most Favored Nation: a legnagyobb kereskedelmi egyezmény elve

Next

/
Thumbnails
Contents