Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
1452 DÉNES IVÁN ZOLTÁN varában, tehát a 17. században fedezte fel, elterjedését a 18. századra tette, annak egészére kiterjesztette, túláltalánosította és eszményítette. „Visszásnak tartjuk, hogy mindenért a rendiség állíttatik oda bűnbaknak, és minden jó — értve alatta a népjólét előmozdítását — csak a bécsi kormányzat javára könyvelődik el. Elég e tekintetben Mária Terézia korát áttanulmányozni és ezzel összehasonlítani, hogy mi történt ugyanakkor Erdélyben. A nagyhercegség szomorú viszonyainak magyarázatát Sz. egyszerűen abban látja, hogy »úgy látszik, mintha Erdély az akkori közlekedési viszonyok közt túl messze volna a bécsi kormánytól.« (435). Pedig Erdélyben a bécsi törekvéseknek nem állotta útját a rendi országgyűlés! A két országrésszel szemben folytatott különböző politika tehát bizonyára nem a távolságban, hanem más tényezőkben leli magyarázatát, az ez irányú újítások korántsem önmagukért létesültek. Mária Terézia úrbéri rendeletéről pedig ma már tudjuk, hogy az extenzívebben művelt területeken a jobbágyra helyzetének jelentékeny rosszabbodását jelentette.”59 Egészében elsietettnek, az analízis előtti és helyetti szintézisnek látta Szekfű munkáját: „A lelki megismerést esetleg jelentőségben a részleteket tisztázó analízis fölé helyezhetjük, de időrendben eléje semmi esetre sem. A rekonstrukció csak akkor lehet helyes, ha a lelki megismerés a részleteket tisztázó analízis munkáján érett meg. /..JA történetíró tehát semmi esetre sem érlelhet ki valamely gondolatsort, ha az nem a részletekbe való elmerülés és a saját következtetéseivel szemben gyakorolt kritika eredményeként jelentkezik. /.../ az átértékelés /.../ nem a kollektív erők kidomborításából, de nem is az új kutatások és részlettanulmányok eredményeiből szűrődött le. Az átértékelést tehát Szekfű munkája nem mutatja előnyös oldaláról. A szembehelyezkedés a kialakult felfogással feltűnően éles, de megnyilvánulásaiban nem a történeti anyag, hanem a szerző egyénisége tükröződik. Túlzott fogalmazásai belső összeütközésbe kerülnek azokkal a részekkel, amelyek adatszerűén részletesebben vannak megalapozva, ami ingadozásokra vezet, az elbeszélő rész és a szerző koncepciójának egymástól elhajlására.”60 Miért nem válaszolt Szekfű Gyula a bírálatra? Szekfű Gyula nem gondolta át Domanovszky Sándor érveit, nem fogadta el, hanem elutasította azokat úgy, hogy nem írt komolyan vehető szakmai választ Domanovszky Sándor bírálatára. Véleményét, amelyet a „korszerű, modern, a szakirodalom új eredményeit ismerő és alkalmazó - korszerűtlen, elavult, a szakirodalom eredményeit nem ismerő és nem alkalmazó” szembeállítással írt körül, különböző írásaiból rekonstruálni tudjuk. „azok a bírálatok, melyek első köteteimmel foglalkoztak, /.../ meggyőztek arról, hogy sok tanulságot a kritikákból nem fogok meríthetni, mivel velem egykorú, vagy nálam idősebb kutatóink erősen ragaszkodnak a nálunk évtizedek óta meggyökeresedett felfogásokhoz, s így párbeszéd közöttük és közöttem majdnem lehetetlen, mint különböző nyelvet beszélő emberek között.”61 Angyal Dávid és Károlyi Árpád érzékeltetett, Domanovszky Sándor részletesen kifejtett ellenérveit — Angyal Dávidhoz írt levelének tanúsága szerint — keserűen, megbántva, sértetten, eltérő szemléletük bizonyságaként, a maradiak és a meg nem értett úttörő ellentéteként élte meg. 69 Századok, 1933. 315. 60 Századok, 1929-1930. 903. 61 Szekfű Gyula: Válaszom a Magyar Történet dolgában. Budapesti Szemle, 1936. 371.
