Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Tóth Ágnes: Nemzetiségi oktatás Magyarországon az 1950-es évek második felében VI/1385
1418 TÓTH ÁGNES 21-i párthatározat, amely bár „helyes volt, megfelelően alkalmazta a marxizmus-leninizmus tanítását hazai viszonyok között”, nem vált eléggé ismertté, végrehajtását „az ellenforradalom és az azt megelőző események meggátolták”. Ezért szükséges a határozat felújítása és az „ellenforradalom leverése utáni tapasztalatokkal való kiegészítése.85 Bár a határozat érintette a háború után a németeket és délszlávokat ért állami diszkriminatív politikát, ezt egyoldalúan tette, mint ahogyan elítélőleg nyilatkozott az egyházaknak a nemzetiségek identitása megőrzésében játszott szerepéről is. Mind a magyar többségi társadalom, mind a nemzetiségi közösségek kapcsán a nacionalizmus elleni harcra helyezte a hangsúlyt, a nemzetiségi kérdést az állampolgári jogegyenlőséggel megoldottnak tekintette, közösségi szintű igények elismerése föl sem vetődött. Mindez az 1956. évi határozat szelleménél zártabb, keményvonalasabb nemzetiségpolitikát vetített előre. Amit a hangoztatott elvek, illetve a megfogalmazás nyelvezete ideig-óráig elfedett. A nemzetiségek anyanyelvhasználata kapcsán leszögezte, hogy a „nemzetiségek általában jól beszélik a magyar nyelvet, csupán a legidősebbek között akad magyarul gyengén tudó. Anyanyelvi szókészletük szegényes, az általuk beszélt nyelv általában tájnyelvi jellegű. Nemzetiségi fiataljaink egy részére jellemző, hogy az iparosodás, a falu szocialista átalakulása, a vegyes házasságok növekedése következtében még azok sem használják anyanyelvűket, akik ezt egyébként az utóbbi évek során a különböző nemzetiségi iskolákban irodalmi szinten elsajátították.”86 Nem egyértelmű, hogy azt a tényt, miszerint a nemzetiségek idősebb tagjai nem beszélték jól a magyar nyelvet, negatívan ítélték-e meg, olyan jelenségként, mint amin mindenképpen változtatni kell. Minden esetre a dokumentumban fontosnak tartották annak leszögezését, hogy a nemzetiségek többsége jól beszéli a magyar nyelvet. A közösségek tagjai által használt tájnyelvi dialektusokat az irodalmi nyelvnél értéktelenebbnek tartották, a nyelvi asszimilációt kizárólag a modernizáció számlájára írták. A diagnózis kapcsán semmilyen elvi jellegű álláspontot nem fogalmaztak meg, a nyelvhasználat térvesztésére, az asszimiláció fékezésére gyakorlati javaslatot nem tettek. Ami a valóságban a folyamat támogatását jelentette. 85„A határozat az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális Osztályának, valamint a Művelődésügyi Minisztériumnak szeptember 12-i, „Előterjesztés a Titkársághoz a nemzetiségek között végzendő politikai, oktatási és kulturális munkáról” című közös dokumentum alapján készült.” - In: A magyar állam és a nemzetiségek. A magyarországi nemzetiségi kérdés történetének jogforrásai 1848-1993. Budapest, 2002. 689-693., valamint Pártállam, 2003. 282-296. A nemzetiségi osztály 1957-58. folyamán több részletes összefoglalót is készített az oktatás területére vonatkozóan. A különböző időpontokban készült dokumentumok elvi megállapításaiban érzékelhetők ugyan hangsúlyeltolódások, vélhetően annak függvényében, hogy a felső pártvezetés milyen elvárásokat fogalmazott meg, de a statisztikai kimutatások egybehangzóan részben a nemzetiségi oktatás további fejlesztésének szükségességét, az oktatás tartalmi megújítását szorgalmazták. Ezek közül a legfontosabbak: Előterjesztés a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz a Magyarországon élő nemzetiségek néhány problémájáról, 1957. május 11. - MNL OL XIX-I-2-f 859-szn.-(3)/1957., A Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Osztályának feljegyzése a nemzetiségi iskolahálózat megszervezéséről, 1958. január 22. - MNL OL XK-I-4-g 35. tétel és Pártállam., 2003. 265-282. 86 Pártállam, Kecskemét. 2003. 284.
