Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ugry Bálint: Zwischen Lust und Frust. Die Kunst in den Niederlanden und am Hof Philipps II. von Spanien (1527-1598) - Élvezet és frusztráció között. Művészet a 16. századi Németalföldön és II. Fülöp udvarában. Hrsg. von Caecilie Weissert, Sabine Poeschel, Nils Büttner. Böhlau Verl., Köln-Weimar-Wien, 2013. 275 o. V/1315

A spanyol udvari kertművészet számára kizárólagos mintát nyújtó németalföldi modell mellett a flamand falikárpitok hangsúlyos és a spanyol királyi udvarban ugyancsak exkluzív jelenlétével is számolnia kell a Fülöp-kori művészet kutatóinak. A bécsi Kunsthistorisches Museum Kunst- und Schatzkammer-ének kurátora, Katja Schmitz-von Ledebur tanulmánya az uralkodói gyűjtemények rekonstrukciójával foglalkozó kutatások továbblendítője lehet. A II. Fülöp halálakor felvett inventárium által jegyzékbe vett 701 falikárpit közül a kutatás napjainkra mindössze körülbelül kétszáz darabot tudott azonosítani, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az összeírás kevés adattal szolgál a kárpitok eredetére és kinézetére vonatkozóan. A falikárpitok egyszerre szolgálták az uralkodóházak reprezentatív és propagandisztikus céljait. A médiumnak ezt a tulajdonságát a 15. századi burgund hercegi udvarban ismerték fel először. A hagyományt a Habsburg-ház inkorporálta saját udvari kulturális közegébe: már Fülöp infáns 1527. június 5-ei keresztelőjén Krisztus életének jeleneteit és Nagy Sándor tetteit bemutató falikárpitok függtek a valladolidi San Pablo templom főhajójának falain. II. Fülöp uralkodásának kezdetén tehát már gazdag gyűjteményt kapott örökségül, amelyet aztán saját vásárlásaival gyarapítóit. II. Lajos özvegyének, Mária magyar királynénak 254 darabos brüsszeli falikárpit-gyűjteménye 1571-ben került a spanyol királyi udvarba. A flamand faliszőnyeg-művészet remekeivel Fülöp a Máriánál Binche és Mariemont kastélyaiban tett 1549-es látogatásai alkalmával találkozhatott először. Már erről az útjáról hazatérve is vitt magával falikárpitokat, de második németalföldi tartózkodása során (1555-1559) már uralkodóként kezdhette meg bevásárlásait. A tanulmány három 1556-os megrendelés rekonstrukciójának szentel komolyabb figyelmet: az antwerpeni Willem de Pannemaker vezette manufaktúrától Fülöp egy nyolcdarabos Apokalipszis-sorozatot és öt Ovidius Atváltozásokjának jeleneteit ábrázoló kárpitot vett át uralkodásának első évében; a brüsszeli Frans Geubels műhelyének ugyanebben az évben fizetett a spanyol királyi udvar tizenkét — a késő középkori mille-fleurs kárpitok hagyományát folytató — levéldíszes, imaginárius tájakat ábrázoló faliszőnyegért. Fülöp második útjáról való hazatérése után is rendelt németalföldi műhelyektől kárpitokat, de a feszült politikai helyzet által terhelt kulturális kapcsolatok miatt az uralkodói udvar vásárlásai az 1560-as évek végére lezárultak.

A kötet legterjedelmesebb tanulmányában a németalföldi ceremoniális kultúrával, és annak a spanyol udvar számára modellként szolgáló szerepével foglalkozik David Sánchez Cano. Fülöp infánsnak és díszes kíséretének 1548-49-es németalföldi útja során városok sora rendezett pazar bevonulási ünnepélyeket. Juan Cristóbal Calvete de Estrella — a bevezetőben már említett — El felicísimo uiaje... címet viselő munkája, amely a bevonulásokat és az azok alkalmával emelt díszépítményeket részletesen írta le, a későbbi spanyol udvari ünnepségek mintakönyvévé vált. Calvete írásos tudósítása mellett hasonló mintakönyv szerepe volt Cornelius Grapheus (az antwerpeni bevonulás directora) ^estbuch”-jénak (Spectaculorum in susceptione Philippi Hisp. Prin..., Antwerpen, 1550.), amelynek a Pieter Coecke van Aelst rajzai után készült metszetei a bevonulások efemer építményeit és díszleteit ábrázolták. A könyv metszetei mintaképként szolgáltak a spanyol királyi udvar fesztiválszervezői számára. Köztük annak a Juan de Herrerának, aki tizennyolc éves udvaroncként ott volt Fülöp kíséretében annak németalföldi útján, és később királya lisszaboni bevonulásának (1581) díszleteit tervezte. Fülöp számára valószínűleg az utolsót: a Madridba két éves távoliét után 1583-ban visszatérő uralkodó szigorúan megtiltotta, hogy díszes ünnepségekkel fogadják. Korábban azonban az udvar pompás fogadtatást rendezett a király leendő feleségei, Valois Erzsébet és Ausztriai Anna számára, amikor a menyasszonyok kíséretükkel elérték Madridot. Ausztriai Anna 1570-es madridi és Fülöp ugyanebben az évben történt sevillai bevonulásai alkalmával a fogadó városok élőképekkel várták illusztris vendégeiket: az ún. tableaux-vivants-ok, amelyeken a szobrokat színészek helyettesítették, s bújtak mitológiai szereplők bőrébe, elengedhetetlen tartozékai voltak a Németalföldön rendezett bevonulási ceremóniáknak. (Ernő főherceget 1594-es brüsszeli bevonulásakor százfős élőkép fogadta.) A sevillai entrée alkalmával egy zömök kapu tetején zenészek öltötték fel Apolló és a Múzsák jelmezét. David Sánchez Cano tanulmánya a napjainkban új lendületet vett ceremóniakutatások — történészek és művészettörténészek által kialakított — szempontrendszere szerint mélyrehatóan elemzi a jelenség elemeinek egyirányú transzportját a két térség között, eredményei pedig új ösztönzésekkel szolgálhatnak az aldiszciplína módszertana számára.

Egy 16. századi németalföldi művész, Willem van den Broecke (humanista nevén Paludanus, 1530-1580) megrendelői körének kialakításában szerepet játszó társadalmi stratégiáiba nyújt betekintést a korszak szobrászatának két szakértője, Frits Schölten és Titia de Haseth Möller által írt tanulmány. A mecheleni művészcsaládból származó Paludanus 1557-ben lépett be

TÖRTÉNETI IRODALOM 1317