Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ugry Bálint: Zwischen Lust und Frust. Die Kunst in den Niederlanden und am Hof Philipps II. von Spanien (1527-1598) - Élvezet és frusztráció között. Művészet a 16. századi Németalföldön és II. Fülöp udvarában. Hrsg. von Caecilie Weissert, Sabine Poeschel, Nils Büttner. Böhlau Verl., Köln-Weimar-Wien, 2013. 275 o. V/1315

az antwerpeni Szent Lukács-céhbe; a város polgárjogát elnyerve, s a helyi humanista kör tagjaként hamarosan a közösség elismert tagjává vált. A valószínűleg viszonylag kis műhellyel dolgozó szobrász a nagy presztízsű, informális értelmiségi társaságon belül kialakított kapcsolatainak köszönhette befolyásos megrendelőit is. A humanista kör egyik központi figurája, II. Fülöp bizalmasa, a spanyol műgyűjtők ágense, az 1568 és 1575 között Dél-Németalföldön tartózkodó teológus, Benito Arias Montano révén került kapcsolatba Paludanus Fernando Alvarez de Toledo-val, Alba hercegével és később a spanyol királyi udvarral is. Míg Paludanus németalföldi kortársai főleg protestáns megrendelőknek dolgoztak, addig ő azon kevés művészek közé tartozott, akik 1566 eseményei után sem fordultak el spanyol katolikus megrendelőiktől. Köszönhető volt ez annak is, hogy Paludanus tagja volt a vallási toleranciát hirdető antwerpeni vallási gyülekezetnek, a Huis der Liefde-nek. Műhelye így dolgozott többek között a protestáns János Albert mecklenburggüstrow-i hercegnek, a May-Rembold augsburgi patríciuscsaládnak, de a katolikus Albának is. Paludanus műhelye készítette el a herceg életnagyságnál is nagyobb szobrának talapzatát és annak reliefdíszét 1571-ben. (A helyiek által a kezdetektől gyűlölt kormányzó Jacques Jonghebnck által kivitelezett szobrát hat évvel felállítása után lerombolták.) Szintén Álba volt a megrendelője a Salamanca melletti Álba de Tormes-i San Leonardo-kolostor számára készült, a templom főhajóját a kórustól és a szentélytől elválasztó alabástrom-kapunak. A Pireneusi-félsziget barokk vallásos művészetére jellemző ún. reja-t rendelt II. Fülöp főkamarása, Francisco Gutiérrez de Cuéllar is a segoviai katedrális Santiago-kápolnájának bejárati íve alá a Paludanus-műhelytől. A tanulmány egyik következtetése az, hogy szinte kizárólag Paludanus révén került az északi all’antica szobrászati stílus az ibériai területekre.

A Kunsthistorisches Museum 2007 őszén megnyílt kiállításán, majd 2008 februárjától a velencei Galleria dell’Accademia termeiben egymás mellett sorakoztak Tiziano késői alkotói korszakának festményei, köztük a II. Fülöp számára festett poesia, a Danaé is. Aki napjainkban mind a hat, a spanyol uralkodó megrendelésére készült mitologikus témájú festményt látni szeretné, annak a madridi Pradóba (Danaé, 1549-50, Vénusz és Adonisz, 1553-54), az edinburgh-i National Gallery of Scotland-be (Diana és Aktaión, Diana és Kallisztó, 1556-59), a bostoni Isabella Stewart Gardner Museum-ba (Európé elrablása, 1559-62) és a londoni Wallace Collection-be (Perszeusz és Androméda, 1554-56) is el kell látogatnia. Sabine Poeschel tanulmánya arra tesz kísérletet, hogy a festmények eredeti — tehát a II. Fülöp által meghatározott — elrendezését rekonstruálva mutassa meg, hogy a spanyol király nagyon is érezte az ellentmondást a mitologikus témájú, és erotikával fűtött festmények gyűjtése és a katolicizmust harcosan védelmező politikája között. Bár a szerző feltevése merőben hipotetikus, mégis meggyőzően érvel igaza mellett. A velencei mester úgy gondolta, hogy a sorozat darabjai meghatározott program szerint egy teremben függnek majd, mint korábbi munkái Alfonso d’Este ferrarai Camerino d’alabastro-jában, de azok valószínűleg a madridi Alcázar nyári (északi) szárnyának három sötét, földszinti termében kaptak helyet („las bóvedas de Tiziano”). II. Fülöp korából nem maradt fenn sem írott, sem képi forrás, ami a képek elhelyezéséről árulkodik, de Poeschel véleménye szerint abban változás nem történt a 17. század első felében, s így Cassiano del Pozzo beszámolója és egy 1651-ben keletkezett dokumentum is az Ovidius Atváltozásokjának jeleneteit megörökítő vásznak eredeti helyét írja le. (Rubens ezekben a helyiségekben másolta a poesiákat második madridi látogatása alkalmával 1628-29- ben.) Ezek a kevésbé reprezentatív terek a mindenkori uralkodó személyes használatában álló palotaszárnyban voltak. Mindeközben az inkvizíció képrombolásai során olyan festmények pusztultak el, amelyek témájukban és előadásmódjukban sem jelentettek az egyház számára a poesiákhoz mérhető veszélyt. Az önellentmondás elkerülése végett az uralkodó tehát inkább elzárta a képeket saját apartmanjaiban, s azokkal csak néhányan találkozhattak, köztük a család osztrák ágának tagjai, II. Miksa és a későbbi II. Rudolf császár, akik szintén rendeltek poesiákat Tiziano műhelyétől: a Miksának festett Diana és Kallisztót és a Rudolfnak készített Danaét ma a Kunsthistorisches Museum őrzi. A poesiák buja aktjainak elődeit, az Alessandro Farnese gran cardinale számára festett Danaét és a Guidobaldo della Rovere urbinói kastélyában függő fekvő aktot (Urbinói Vénusz) Fülöp 1548-as itáliai útja során ugyan nem láthatta, de az „ördög műveinek” hírét bizonyosan hallotta. Az Urbinói Vénuszt — elsősorban Daniel Arasse nyomán — bizonyos műértelmezési szinteken szokás egyszerű pin-up girl-ként emlegetni, s valljuk be, a Fülöp számára festett Danaé érzéki és tökéletesen mezítelen aktja esetében is jogos a 20. századi fogalom visszavetítése. A tanulmány végén a szerző a katolikus uralkodó propagandájának elsődleges helyszínét az Escorial reprezentatív tereiben, és templomában jelöli ki, ahol a Tizianótól rendelt vallásos-politikai témájú képek is helyet kaptak. Ezzel szemben a poesiák kéjes nőalakjaira az Alcázar föld1318 TÖRTÉNETI IRODALOM