Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ugry Bálint: Zwischen Lust und Frust. Die Kunst in den Niederlanden und am Hof Philipps II. von Spanien (1527-1598) - Élvezet és frusztráció között. Művészet a 16. századi Németalföldön és II. Fülöp udvarában. Hrsg. von Caecilie Weissert, Sabine Poeschel, Nils Büttner. Böhlau Verl., Köln-Weimar-Wien, 2013. 275 o. V/1315

ábrázoló szobrain, amelyeket Antwerpen városa emelt 1549-ben az infáns és V Károly bevonulása alkalmából. A Villa Jonghelinck sorozatán több képen is háttérbe szorítják a hősre Eurüsztheusz által kiszabott munkákat olyan jelenetek, amelyeken Herkules a hatalmukkal zsarnoki módon visszaélő mitologikus uralkodókat győz le. A zsarnokölő hős alakjában a nem sokkal későbbi értelmezés szerint már a németalföldi tartományok ellenállási joga fogalmazódott meg a hatalmát önkényesen gyakorló királyukkal szemben. Az elnyomó hatalom ellen harcoló helyi lakosság erős öntudatát, és nyílt azonosulását Herkulessel Hendrick Goltzius és Cornelis van Haarlem 1589- ben és 1590-ben keletkezett Herkules-ábrázolásai is bizonyítják: a képeken csupán állatbőrt viselő és kezében bunkót tartó hős egy batavus harcos képében jelenik meg. A Római Birodalom ellen 69-ben fellázadó Rajna-vidéki germán népcsoportban a németalföldi lakosság saját elődjét látta. A 16. század végére a képhagyomány a lázadók vezérét, Orániai Vilmost azonosította Herkulessel, Fülöp és utódainak Spanyolországát pedig a lernai hüdrával, vagy Kerberosszal, az alvilág háromfejű kutyájával. Az eredetileg az uralkodó erényeit dicsőítő ciklus hőse a század végére polgári erények viselőjévé, az öntudatos polgár metaforájává vált, s elválaszthatatlanul összefonódott a németalföldi szabadságmozgalommal.

Caecilie Weissert téziseihez hasonlóakat fogalmaz meg Nils Büttner tanulmánya is Cornelis van Dalem tájképeinek a korabeli politikai viszonyokra való utalásainak felfejtésével. A 15. században — az ókori geográfiák és kozmográfiák újrafelfedezése nyomán — a természet tárgyai és a térképek tájai a művészeti érdeklődés központjába kerültek. A tájkép- és vedutafestészet autonóm festészeti műfajjá a 16. századi Németalföldön vált - Itáliában is hazájukat elhagyó németalföldi mesterek művelték először. Az antwerpeni származású Anton van den Wyngaerde 1561-ben érkezett II. Fülöp madridi udvarába, hogy kartográfiai munkái mellett városképekkel ékesítse az El Pardo királyi vadászkastély falait. Fülöp ágensei révén Németalföldön alkotó mesterektől is rendelt tájképeket, így került a Prado gyűjteményeibe Cornelis van Dalem (1530/35-1573) egy festménye is, amelyen sziklás táj előterében pásztorok terelik állataikat. A művészettörténeti kutatás az antwerpeni származású festő csupán néhány munkáját azonosította eddig. A szerző feltételezése szerint Van Dalem 1565-ben született — ma a müncheni Alte Pinakothek gyűjteményében levő — egy majorságot és annak hátterében romos kastélyt ábrázoló festménye reflexió Németalföld kortárs viszonyaira, ugyanúgy, mint az idősebb Pieter Bruegel néhány vászna (Betlehemi népszámlálás, 1566; Cockaigne földje, 1567). A kép hátterében feltűnő, omladozó kastély a spanyolpárti főrendek politikai uralmának alkonyát hirdeti, de ugyanúgy nyilatkozik Németalföld kilátástalan politikai helyzetéről is. A harcos kálvinista van Dalem a katolikus főurakkal szemben a protestáns köznemesség és polgárság politikai felemelkedését várta; a történelmi szituációra való reflexiót pedig kötelességének tartotta. Mint kortársai, ő is minden bizonnyal úgy tartotta, hogy a festő munkája a cognitio orbis terrarum elősegítője - a kortárs politikai aspektust is beleértve.

A II. Fülöp által a Spanyol Királyság központjává tett Madridtól 40 kilométerre délre fekvő aranjuez-i vidéki kastély kertjeinek kialakítási munkálatai 1561-ben kezdődtek. Ursula Harting az Aranjuez-ről a 16. századból fennmaradt írott és képi források segítségével mutatja ki tanulmányában a kert keletkezésében döntő szerepet játszó németalföldi mintát. Az északi modell átvétele Aranjuez esetében egészen direkt módon történt: Antoine Perrenot de Granvelle, Fülöp tanácsadója, Mechelen érseke és Pármai Margit minisztere küldte kertészét, Jehan Holbecq-et tizenhat munkás kíséretében a madridi udvarba. A korszak botanikai és kertészeti traktátusszerzőinek (Carolus Clusius, Rembert Dodoens, Bemard Palissy) munkáit jól ismerő Holbecq II. Fülöp főkertészeként irányította később Valsain, az Alcázar, az Escorial és a Casa del Campo kertészeti munkálatait is. Holbecq munkájának következménye volt, hogy Aranjuez díszkertjei nem kizárólag az uralkodói reprezentáció eszközei lettek, mint az elsősorban Itália és a Francia Királyság területén létrejött kortársai. Aranjuez-ben a Tajo és a Xarama folyók által bezárt földnyúlványon Holbecq invenciója szerint született meg az ágyások geometrikus rendje által teremtett díszkert (Jardín de la Isla), mely egyaránt volt lelőhelye virágkülönlegességeknek, gyümölcsfáknak, haszon- és fűszernövényeknek. A törekvés a teremtett növényvilág különböző fajtáinak a teljességet szem előtt tartó akkumulációjára, annak az uralkodói szándéknak is eredménye, amely az imitatio dei eszközeivel teremtette meg saját földi Paradicsomát. A király és családja pihenőhelyéül szolgáló Aranjuez egzotikus állatok (teve, strucc, páva, távoli földrészek madarai) „gyűjtőhelye” is volt; a birtok termékeny gabonaföldei, bő termésű gyümölcsösei, vadban és halban gazdag erdei és tavai valóban paradicsomi állapotokat tükröztek, de utaltak Fülöp világbirodalmának gyakorlatilag kimeríthetetlen gazdagságára is.

1316 TÖRTÉNETI IRODALOM