Századok – 2014

MŰHELY - Buza János: Az "árforradalom" nyomában V/1297

1308 BÚZA JANOS sává70 vált. Természetesen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kézikönyv ártörténeti részének irodalomjegyzékéből az elődök neve71 sem maradt ki. Az a téves vélemény, hogy az árforradalom fogalmával Georg Wiebe ajándékozta, vagy — az ellenfelekre és a kétkedőkre gondolva — fertőzte meg a történettudományt, később s nem a német nyelvű szakirodalom nyomán alakulhatott ki. Az árforradalom mint gazdaságtörténeti szakkifejezés, ha még nem lett volna ismert, a fordítások révén fokozatosan elterjedt, s teret kapott a gazda­ságtörténeti irodalomban; a Georg Brodnitz által elindított72 és szerkesztett ké­zikönyv-sorozat szerzői már többnyire megemlítették. Artörténeti munkák, ta­nulmányok, vitairatok (főként az Annales körében), a műfaji meghatározott­ságból következően adatgazdag monográfiák sora látott napvilágot; a Rockefel­ler Alapítvány támogatása újabb lökést adott a kutatásoknak, amelyekről, s az 1960-as évek első feléig terjedő folytatásról nélkülözhetetlenül fontos hazai át­tekintés73 jelent meg. A 20. század második felében a 16-17. századot felölelő munkákból már nem hiányozhatott az árforradalom. Georg Wiebe árforrada­lomról írt monográfiája esetenként dekorációs jellegű szakirodalmi adalékká vált, nem biztos, hogy fellapozták, de hivatkoztak rá; természetesen ellenpéldá­kat is lehet említeni, Hamilton klasszikus művétől74 Abel világhírű munkáján75 át a közelmúlt egyik ártörténeti kötetétig76 bizonyítható, hogy hasznosították, illetve a valósnak megfelelően77 értékelik. Ami a fogalom tartalmát illeti, a jelenlegi szaklexikonok78 árforradalom szócikkei79 megkönnyítik a tájékozódást, s igen gazdag — zömmel — angol 70 „Preisrevolution und Geldentwertung im 16. und 17. Jahrhundert. Die große Preisrevolution der 16. und 17. Jahrh. ist durch die Arbeit von Georg Wiebe zum ersten male einer umfassenden systematischen wissenschaftlichen Behandlung unterzogen worden.” Theodor Sommerlad szócikke in: Handwörterbuch der Staatswissenschaften. Hrsgg. von Dr. Ludwig Elster (Prof. a. U. Jena), Dr. Adolf Weber (Prof. a. U. München), Dr. Friedrich Wieser (Prof. a. U. Wien). Jena, 1925 <4). Bd 6. S. 1046. 71 W Roscher, J. Helfereich, G. Schmoller és E. Nasse, illetve az árforradalomhoz kapcsolható műveik címe. uo. 72 Georg Brodnitz: Englische Wirtschaftsgeschichte. Jena, 1918. (Handbuch der Wirtschafts­geschichte). 73 Zimányi Vera: Bibliográfiai áttekintés a külföldi ár- és bértörténeti kutatásokról. Világtörté­net 4 (1964) 54-67. 74 Earl J. Hamilton: American Treasure and The Price Revolution in Spain 1501-1650. Har­vard University Press, 1934. 75 Wilhelm Abel: Agrarkrisen und Agrarkonjunktur. Eine Geschichte der Land- und Emährungs­­wirtschaft Mitteleuropas seit dem hohen Mittelater. Hamburg und Berlin, 1978®. 76 Rainer Metz: Geld, Währung und Preisentwicklung. Der Niederrheinraum im Europäischen Vergleich 1350-1800. Schriftenreihe des Instituts für bankhistorische Forschung e. V Bd. 14. Frank­furt a. M. 1990. 77 „The first modern, systematic study of the price revolution was written by Georg Wiebe: Zur Geschichte der Preisrevolution des 16. und 17. Jahrhunderts (Leipzig: Duncker & Humblot, 1895).” Martha White Paas: The Kipper und Wipper Inflation 1619-23. An Economic History with Contem­porary German Broadsheets. New Haven and London, 2013. 1. 78 John Munro: Price Revolution, in: The New Palgrave Dictionary of Economics, Second Edition. Edited by Steven N. Durlauf and Lawrence E. Blume. New York, 2008. Vol. 6. p. 631-634. 79 N. J. Mayhew: Price Revolution, in: The Oxford Encyclopedia ... mint fentebb, p. 253-256.

Next

/
Thumbnails
Contents