Századok – 2014
MŰHELY - Kádár Zsófia: Jezsuita vezetésű vallásos társulatok Magyarországon a 17. században (1582-1671) V/1229
kivétel nélkül a német hitszónokok vezetésével működött a városi (német) társulat.76 Az 1645-1646. évi háború és járvány után, ami a jezsuita kollégium életében is komoly törést okozott,77 a Nagyboldogasszony-társulatot leginkább a városi német polgárság és a magyar „urak” közös kongregációjaként említik.78 A diáktársulat önállóvá válása 1632 novemberében, a tanév elején kezdődött.79 A Gyümölcsoltó Boldogasszony-kongregáció első jezsuita elöljárója a következő tanévből ismert.80 A társulat római anyakongregációba való inkorporálásáról Vitelleschi rendfőnök 1637. április 2-án adott ki oklevelet.81 Ebben az évben kezdték el vezetni a társulati albumot is.82 Az album adataiból tudjuk, hogy a kongregáció tagjai a gimnázium 2-4. évfolyamán tanulók közül kerültek ki, a diákok syntaxistaként vagy grammatistaként nyertek felvételt. A taglétszámokkal ellentétben a 17. századi újonclétszámokat az Albumból pontosan ismerjük. A vizsgált időszakban (1637-1670) az újoncok száma évente 14-185 között ingadozott, de ennél jobban jellemzi a társulat működését, hogy átlagosan 59 diákot vettek fel évente. A társulat összlétszámáról a vizsgált időszakból nincs adatom. 1684-ből az Album bejegyzéséből tudjuk, hogy a társulat a háború után megcsappant létszámmal, 80 fővel folytatta működését.83 A 18. század elejéről ezt jóval meghaladó létszámok ismertek (1708: 142 fő, 1723: több mint 300 fő),84 amelyek alapján feltételezhető, hogy az 1670 előtti években is előfordulhatott akár 100-150 fős taglétszám. Pozsonyban 1647-ben Lippay György esztergomi érsek állította fel az Agónia Christi-társulatot. Az alapítás figyelemre méltó, mert megelőzte a jezsuita rendfőnöknek a társulati forma „intézményesülését” jelentő (fentebb említett) 1648. évi római alapítását és az osztrák rendtartományban legkorábbiként ismert grazi (1650) alapítást is.85 Lippay kérésére X. Ince pápa 1647. április 13-i bullájával kapta meg a kongregáció a megerősítést és a pápai búcsút. A társulat felállításáról a jezsuita rendfőnököt az érsek május 4-én informálta, egyúttal kérte, hogy a lelki vezetést a jezsuiták annak ellenére vállalják el, hogy a társulatnak nők is tagjai lehettek. Vincenzo Carafa válaszában megengedte a jezsuita vezetést azzal a feltétellel, hogy a nők csak a templomi igehirdetéseken lehettek jelen, a társulat vezetését kezdetben a városi Mária-társulat elöljárójá1242 KÁDÁR ZSÓFIA a német társulat önálló elöljáróját nem említi a rendi katalógus. - Az éves jelentés is ingadozik a társulatok számát illetően, 1637-ben három (magyar úri, német városi, latin diák) társulatot, 1639-ben azonban már csak kettőt (a városiak és a nemesek társulata, illetve a diákkongregáció) említ, de 1640-ben ismét három kongregációról ír, vö. LAW (1637, 1639, 1640), Cod. 12218. 244r, 355v., 448r. 76 Vö. Lukács II-IV adataival. 77 Vö. LAW (1645, 1647), Cod. 12219. 361r-v., Cod. 12220. 50v. 78 Pl. LAW (1648), Cod. 12220. 128v. 79 LAR (1633), Austr. 136. 170. 80 Martinus Kraft, a poetica magistere, Lukács II. 409. (1634). 81 Másolata: Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Coll. Batthyány, Cat. IV Tit. a. nr. 7.; Schönvitzky B.\ A pozsonyi i. m. 89. szerint 1636-tól működött a társulat. 82 Album Sodalium Marianorum Congregationis Annunciatae Beatae Virginis Mariae in Collegio Societatis Iesu Posoniensi A. 1637-1745. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Fol. Lat. 3392. (A továbbiakban Album.) 83 Album, 103r. 84 Album, 129v., 145r. 85 Vö. Duhr, B Geschichte der Jesuiten i. m. III. 655.