Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Szántay Antal: II. József kerületi biztosai V/1171
II. JÓZSEF KERÜLETI BIZTOSAI 1175 ségeket. Külön kiemelendő Majláth és Almásy párhuzamos karrierje a Fiumei Gubernium élén, ahol egyébként tanácsosként Apponyi is dolgozott. O egyébként korábban a Galíciai Guberniumban szolgált. Izdenczy pedig követte Joseph Auersperg grófot az Erdélyi Guberniumból a Galíciai Udvari Kancelláriára. A galíciai igazgatásban fontos szerepet kapott később Majláth 1794-től vice-gubernátorként, majd 1797-től udvari kancellárként, valamint Ürményi 1801-től gubernátorként. Ürményi, Majláth és Izdenczy azok, akik bejutottak a hivatalnokelit belső köreibe, és a bécsi udvar legmegbízhatóbb hivatalnokaiként a Habsburg monarchia központi igazgatásában olyan igazgatási feladatokban is szerepet kaptak — Ürményi és Majláth az Udvari Kamaránál, Izdenczy pedig az Államtanácsnál —, melyek közvetlenül nem érintették a Szent Korona országait. A kerületi biztosi hivatalra javasoltak, illetve kinevezettek közül azonban kevesen szereztek tapasztalatot a helyi igazgatásban, különösen nem annak alacsonyabb szintjein. Egyikük sem dolgozott városi vagy községi igazgatásban. Skerlecz megyei hivatalnokként kezdte a karrierjét Zágráb megyében, Jankovich pedig Verőce, Pozsega és Körös megye különböző tisztségeiben lépegetett följebb, ahogyan Szent-Iványi és a részben őt egy lépéssel megelőző Prónay Nógrád megyében. Főispáni, illetve adminisztrátori tisztséget azonban a legtöbben viseltek: Balassa már 1762-től, Teleki, Jankovics, Csáky, Majláth és Splényi az 1770-es évek közepétől, legtöbben azonban II. Józseftől kapták a kinevezést az 1780-as évek elején, illetve első felében, és természetesen mindegyikük a kerületi biztosság mellett kerülete megyéinek főispánja, illetve adminisztrátora lett. Mindegyikük tehát a császár által egyértelműen favorizált hivatalnok volt. Az 1780-as években többször részesültek előléptetésben, és elsősorban nekik kedvezett, amikor II. József a magyarországi igazgatásban nagyobb személyi változtatásokat hajtott végre 1783-ban, 1785-ben és 1787-ben. Csak néhányan estek ki ebből a körből: Apponyi, Csáky, Széchényi, akik többé-kevésbé nyíltan elutasították a kerületi biztosi kinevezést, és Révay, aki viszont belebukott a feladatba. Majláth és Teleki a bécsi központi igazgatásba, Ürményi pedig az országos igazgatás vezető pozícióiba lépett tovább. II. József halálával ugyan megszűnt a kerületi igazgatás rendszere, a kerületi biztosok karrierje azonban nem bicsaklott meg, sőt ellenkezőleg, legtöbbjük az 1790-es években érte el pályafutása csúcsait, és az ország meghatározó alakja maradt. 1795-ben azonban Ürményi és Haller pályája a jakobinus pör miatt megtört, és csak egy évtizeddel később folytathatták karrierjüket a zászlósurak sorába emelkedve, akik között megtalálható a volt kerületi biztosok közül Majláth, Szent-Iványi, Almásy és Splényi is. Sajnos, az iskoláztatás és neveltetés szempontját ki kellett zárnom az elemzésből, elsősorban az adatok rendkívül hiányos volta miatt. A neveltetés, az iskola ugyan meghatározó, és kijelöli valamelyest a lehetőségeket, azonban nem determinálja feltétlenül a későbbi életpályát. A vizsgált csoportban négyen voltak a bécsi Theresianum egykori neveltjei, akik azonban II. József kormányzatához és reformtörekvéseihez eltérő módon viszonyultak. Balassa és
