Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: Együtt vagy külön utakon a szocializmushoz? I/91
112 MITROVITS MIKLÓS zálta azokat az értelmiségieket, újságírókat, akik az „októberi reformok második szakaszát” követelték. Keményen ostorozta a párton belüli dogmatizmust, s kisebb veszélynek minősítette azt a revizionizmusnál: utóbbi aláássa a párt vezető szerepét és egységét.66 A plénum az „októberi remények” végét jelentette. Ezzel együtt Kádárhoz hasonlóan Gomulka is levette a napirendről a lengyel gazdaságirányítási modell reformjának kérdését. Pedig a Czeslaw Bobrowski, jugoszláv-barát közgazdászprofesszor vezetésével alakult bizottság el is készítette javaslatait. A politikai áramlatok változását jelezte azonban, hogy a téziseket már sem a KB napilapja, a Trybuna Ludu, sem a párt elméleti havilapja, a Nowe Drogi nem közölte, hanem egy szűkebb réteg által olvasott varsói lapban tették közzé csupán.67 Gomulka fordulatára a jugoszlávok bírálóan reagáltak, de a lengyel vezetés továbbra is szerette volna megőrizni jó kapcsolatait Belgráddal. Erre azonban egyre kevesebb esélye maradt. 1957. szeptember 16-án ugyan Gomulka és Tito közös nyilatkozatban állást foglaltak a „szocializmushoz vezető különböző utakról”, de Varsóban ekkor már szó sem volt „külön útról”. Az októberi KB plénum előtt betiltották a revizionisták szócsövének számító Po Prostu-1, majd a plénum határozatot hozott a párttagrevízióról, aminek eredményeképpen egy év alatt közel 300 ezer tagtól vált meg a LEMP Kádár összességében jól látta a lengyel folyamatokat. 1957 novemberében a moszkvai értekezleten először találkozott Gomulkával. Beszámolójában úgy jellemezte a helyzetet: „maga Gomulka a szocializmus pozícióit kívánja erősíteni. Ebben a harcban azonban a taktika majdnem a fordítottja annak, amit mi csinálunk. [...] Valószínű, hogy egy bizonyos idő múlva, egy vagy két év múlva a pozíciók nagyon fognak hasonlítani egymáshoz, legalábbis a fejlődés menetéből most ez látszik.”68 Az 1956 utáni Csehszlovákiában a revizionizmus elleni harc kényelmes szerepbe helyzete a CSKP vezetését. Egyfelől a munkástanácsok problémája nem jelent meg komolyan, hiszen a CSKP 1945 után rendkívül erős pozíciókat szerzett a szakszervezetekben. A lojális szakszervezetek jelentős szerepet játszottak a tömegek kommunista-párti mozgósításában az 1948. februári hatalomátvételkor is. Másfelől a csehszlovák vezetők Lengyelországra nem csupán, mint soviniszta és Csehszlovákiával ellenséges, hanem mint ideológiailag deviáns országra is tekintettek. Magyarországgal kapcsolatban hasonlóan foglaltak állást, igaz a magyarokkal szembeni negatív nemzeti sztereotípiák itt elsősorban a szlovák lakosság körében voltak erősek. Az októberi magyar felkelés idején erős félelem alakult ki a szlovák társadalomban — és ezekre az érzelmekre erősen rá is játszott a propaganda —, hogy egy semlegessé váló Magyarország veszélyt jelent Csehszlovákiára.69 Nem meglepő tehát, hogy a CSKP vezetése mind Prágában, mind pedig Pozsonyban kezdettől ellenségesen viszonyultak a 66 A plénum teljes anyaga: AAN, PZPR 1354, Sygn.: 237/11-19. 67 Tezy Rady Ekonomicznej w sprawie niektórych kierunków zmian modelu gospodarczego polski. Zycie Gospodarcze, 1957. július 2. 68 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, M-KS 288. f. 4. cs. 14. ő.e. 7-12. 69 Lásd: Adamec, i. m. 7-8.
