Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: Együtt vagy külön utakon a szocializmushoz? I/91
A DESZTALINIZÁCIÓ ELSŐ SZAKASZA KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN 111 Lengyelországban is hasonló volt a helyzet annyi — nem elhanyagolható — különbséggel, hogy a munkástanácsok itt még léteztek és erős pozíciókat vívtak ki maguknak, a lengyel értelmiség pedig aktív támogatásáról biztosította őket. Mind a munkások, mint a közgazdász-filozófus értelmiség jelentős része erős szimpátiát mutattak a jugoszláv önkormányzó modellhez hasonló rendszer megvalósítása felé. 1957 áprilisára már Gomulka számára is világos volt, hogy a szocialista tábor kötöttségeinek lazítására tett kísérletei mind a VSZ-ben, mind a KGST-ben elutasításra találnak. Sokat nyomott a latban, hogy Varsónak nem marad szövetségese a táboron belül: sem az NDK-val,62 sem Csehszlovákiával nem sikerült 1956 októbere óta normalizálni a kapcsolatokat.63 Magyarországgal pedig a lengyel társadalom nyomása miatt nem vállalkozhatott a kapcsolatok szorosabbra vételére.64 A Titóval való ambivalens viszony nem pótolhatta a szocialista táboron belüli jó kapcsolatokat annál inkább sem, mert Gomulka fő külpolitikai prioritása továbbra is az ország nyugati határainak elismertetése volt. Annak pedig elsőszámú garanciája a Szovjetunió, nem pedig Jugoszlávia volt. A táboron belüli izolálódástól való reális félelem mellett a revizionizmus elítélése irányába tolta Gomulkát az tény is, hogy a LEMP-tagok egy jelentős része bizalmatlan volt az új vezetés iránt, pedig Gomulka nem kezdett az egykori sztálinisták boszorkányüldözésébe.65 Gomulka a számos külső és belső kényszerítő erő hatására végül elszánta magát és a LEMP KB IX. plénumán (1957. május 15-18) keményen megkriti62 A lengyel-NDK viszonyt kezdetektől mérgezte a lengyelek második világháborús tapasztalatainak emléke, a társadalom nem tett különbséget nyugat-német és kelet-német között, általában ellenszenvvel viseltetett irányukba. Másfelől az NDK kommunista vezetése annak ellenére, hogy 1950-ben elismerte az Odera-Neisse-határt (zgorzeleci-szerződés) eltűrte, sőt gyakran táplálta a lakosságban élő revizionista hangulatot. Elsősorban azért, mert a pártvezetők jelentős nemzeti deficittel álltak az ország élén, az elveszített keleti területek visszaszerzésének lebegtetése által próbáltak népszerűséget szerezni a társadalomban. 1957 februárjában Walter Ulbricht konkrétan megzsarolta a lengyel vezetést, hogy ha nem szállítják számukra a megfelelő mennyiségű szenet, akkor felvetik hivatalosan is a határkérdést. Lásd erről: Robert Skobelski: Polityka PRL wobec panstw socjalistycznych w latach 1956-1970. Wspólpraca - napiecia - konflikty. Poznan, Wydawnictwo Poznariskie, 2010, 46-56. és 339-422., illetve Sheldon Anderson: Cold War in the Soviet Bloc. Polish-East German Relations, 1945-1962. Colorado, Westview Press, 2001. 63 A csehszlovák vezetés több okból is bizalmatlanul tekintett a lengyel októberi fordulatra. Egyfelől a lengyel gazdaságpolitika megváltozása követeztében Varsó jelentősen csökkentette a szénszállításokat, amely komoly fűtési gondokat okozott Prágának: kénytelen volt a jó minőségű saját szénkészletét fűtésre használni, aminek következtében nem tudta a megfelelő mennyiséget leszállítani az NDK kohászata számára. Másfelől Gomulka személye is gondokat okozott, hiszen a csehszlovákok korábban éles kampányt folytattak ellene. Nem elhanyagolható jelentőséggel bírt a csehszlovákiai lengyel kisebbség jelenléte, valamint az, hogy a csehek tudatában erősen élt még a lengyel állam részt vett Csehszlovákia feldarabolásában 1938-ban. Lásd: Jan Adamec: Between Socialist Friendship and National Indifference: The Czechoslovak Communist Elite and its Perception of Poland and Hungaiy in 1956-1957. Budapest, CEU, 2004. 64 A kádári vezetés folyamatosan kérlelte Gomulkát, hogy utazzon Budapestre, hogy lehűtse a magyar társadalom lengyelek iránt érzett szimpátiáját. Lásd erről bővebben: Tischler János: Magyar-lengyel kapcsolatok a korai Kádár-korszakban, 1958 nyaráig. In: Évkönyv IV Budapest, 1956-os Intézet, 1995. 61-93. 65 Elég itt csak arra utalni, hogy a KB VII. és VIII. plénumán mindössze 10 új KB tagot választottak, ebből 6 már korábban is póttag volt, a 4 új tag Gomulka, Loga-Sowinski, Kliszko és Spychalski volt. Lásd: Benőn Dymek: Z dzejów PZPR w latach 1956-1970. Warszawa, IHRR, 1987. 38-39.
