Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Dáné Veronka: Az erdélyi vármegyék tisztségviselői kara a fejedelemség korában (1541-1658) V/1111

AZ ERDÉLYI VÁRMEGYÉK TISZTSÉGVISELŐI KARA A 16-17. SZÁZADBAN 1113

vonatkozó általános és a korszakban végig érvényes megállapításokon túlmenő, részletező vizsgálatok eredményei a „nagy romlásig” érvényesek. A korszakhatár beiktatását az is indokolta, hogy a második nagy uralmi válság időszaka olyan jelentős változásokat hozott és olyan gyökeresen megváltozatta például Torda, Belső-Szolnok (és természetesen egész Erdély) társadalmát, utóbbi és Kolozs működésében pedig a hódoltatás éreztette hatását, hogy ezek külön kutatást igényelnek. Ezért az Apafi kori változásokra vonatkozó eddigi eredményeket röviden tanulmányom végén összegezném.

Ugyanakkor arra is fel szeretném, fel kell hívnom a figyelmet, hogy mindenik vármegye önálló személyiséggel rendelkezett, amelyet természetesen a területén élő nemesi közösség kölcsönzött, azaz annak elképzeléseit, mentalitását tükrözi az adott, azonos törvényi keretek között. Kolozs a tekintélyes, öntudatos, de ennek úton-útfélen hangot nem adó, gördülékeny, szakszerű működése érdekében akár anyagi áldozatot is vállaló, Torda kisebb tekintéllyel ugyan, de alapvonásaiban hasonló, nagyon pragmatikus, Belső-Szolnok pedig, bár gyakran „mintegy utolsó”-ként jellemzi magát, esetenként a lázadó kamaszra emlékeztet, aki csupán függetlenségét, önállóságát bizonyítandó akár működését nehézkesebbé tevő intézkedéseket fogadott el és ragaszkodott ezekhez makacs következetességgel. Itt csupán a tisztségviselőknek az Approbatae-ban előírt évenkénti búcsúzására utalnék, amelyet a másik két vármegye még formalitás szintjén sem vezetett be. Utóbbiakban arra sem volt példa, hogy a vicetisztek hivatalukat egyszerűen elhagyták volna, amely ellen az „önálló” Belső-Szolnok 1650-ben az országgyűléstől kért segítséget: „Hogy az vicetisztek absque scitu comitatus vei supremi comitum, hites szolgák lévén, minden elbúcsúzás nélkül hivatallyokat elhagyván, ki egy s ki más szolgálatra avagy tisztre állanak, ki miatt nagy dolgaiban mind Urunknak Ónagyságának s mind penigh az nemes vármegyének hátramaradása és fogyatkozása esik, mellyet az országh előtt declarálni kell.”12

Visszakanyarodva immár a tisztségviselőinkhez, közismert, hogy az erdélyi megyék hivatalnoki kara eltérő volt a királyságbeliekétől, ugyanis ezt két főispán,13 két alispán, két szolga- vagy, az erdélyi elnevezése szerint, főbíró, 4-8 vicebíró, egy jegyző és egy perceptor alkotta (a változó számú ülnökök, assessorok csak bizonyos fokig számíthatóak ide). Meg kell jegyeznem, hogy bár a tisztségviselő választásnál, sőt, igen gyakran a főispánok kinevezésénél is szempont volt a két járás szerinti megoszlás,14 ez semmiképpen sem jelentette

12 B-SzvmJkv 123.

13 Ugyan a kettős ispánság a Mohács előtti időszakban is ismert Erdélyben, egyelőre tisztázásra vár, hogy mikorra tehető a szokás rögzülése. Az 1540-es tordai országgyűlés csak a szolgabírák számát határozta meg. Magyar Országgyűlési Emlékek/Monumenta comitialia Regni Hungáriáé Szerk. Fraknói Vilmos I-XII. II. 1537-1545. Bp. 1875. 161. Az 1550-es évek közepére azonban, az adóról való számadás szerint, Huny ad kivételével, már két főispán működött a vármegyékben. L. Obomi Teréz: Erdély pénzügyei I. Ferdinánd uralma alatt 1552-1556. (Fons Könyvek 1.) Bp. 2002. 311., 312.

14 Az erdélyi vármegyék két járásra oszlását az 1603-as országgyűlés is hangsúlyozza: „minthogy minden vármegye két processusra szakasztatott (...).” Erdélyi Országgyűlési Emlékek/Monumenta comitialia Regni Transylvaniae I-XXI. Szerk. Szilágyi Sándor. Bp. 1876-1898. (a továbbiakban: EOE) V 217. Maga a megye keretében működő igazgatási egységet jelölő járás szó szintén a 17. század elejétől jelenik meg a magyar nyelvű írásbeliségben, Kolozs vármegyében 1606-ban